Megnézetted az anyajegyed?

Egy új üzenet. Tegnap a nagyharsányi általános iskola egyik emeleti tantermében Göttinger Pál Love and money rendezését a Pesti Magyar Színiakadémia diákjainak előadásában láthattuk. A déli időpont valószínűleg sokak számára azért volt csábítóbb, mert a darab után nem csupán 75 másodperc állt rendelkezésükre, hogy átérjenek a Forte Társulat Irtás című előadására. (A hat órásiaknak ennyi volt.) 

Göttinger Pál szólt néhány bevezető szót, amely szerint a 2006-os brit darab eredetileg egyrészes, de a fulladásveszély elkerülése miatt beiktatnak egy rövidebb szünetet.

Az előadást több rövidebb epizód alkotja, de a szálak időközben összeérnek. A téma az emberi kapcsolatok, a pénz, a pár- és távkapcsolati próbálkozások, a pénz, az adósságok, szülők, akiknek kétségbeesett gyásza abban nyilvánul meg, hogy a gyermekük sírja melletti görög nő oszlopos, szűz máriás, fényűző mauzóleumát szétverik. Mi meg csak nevetünk. Aztán ott van a puncsolás. „Régen jártunk, emiatt kellően megalázó, hogy hozzád fordulok, de jó lenne, ha tudnál nekem valami sales-es állást szerezni”. Olyan világ tárul elénk, ahol az egyik pasi leszúrja az másikat, mert az véletlenül meglökte, és a másiknak kiesett a kezéből a telefon, ahol a bugyi odaajándékozása segít egy állás megszerzésében, ahol a tanár már mindent hajlandó el/bevállalni anyagi boldogulása érdekében.

A fiatalok lendületes és izgalmas játékkal nyűgözték le a közönséget. Senkit sem szeretnék külön kiemelni, mert mind a hatan nagyon szerethetőek voltak és kifejezetten tetszett az az egymásra figyelés, ami nemcsak az éppen játszók között volt érezhető, hanem a székeken pihenők is figyelemmel kísérték társaik munkáját.

Hannig Dóra