Tizenegy előadás a Vidéki Színházak Fesztiválján

Tizenegy teátrum mutatja be egy-egy előadását a Vidéki Színházak Fesztiválján a Thália Színházban, ahol szeptember 7-e és 14-e között nyolc nagyszínpadi és három stúdióprodukciót láthat a budapesti közönség.

Bereményi Géza, a Thália Színház igazgatója a rendezvény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: második alkalommal szervezik meg a Vidéki Színházak Fesztiválját. A tavalyi rendezvény színes programot kínált és sok nézőt vonzott - idézte fel, hozzátéve: reméli, hogy a fesztivál sikere az idén is megismétlődik.

Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója elmondta: a teátrum évada előző nap, szeptember 6-án indul Szekeres Adrien Négy évszak című zenés színházi előadásával. A Vidéki Színházak Fesztiválja kapcsán kiemelte: minden színháztól kértek ajánlatot, és a velük való egyeztetés nyomán alakult ki a program. "Az elkészült műsort látva derült ki, hogy a fesztivál tizenegy produkciójából kilenc magyar szerző műve".

A fesztivál zárónapján a Thália öt díja mellett a kiemelt médiatámogatók - a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Kultúra.hu - díját, valamint a Magyar Teátrumi Társaság és a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elismerését, összesen kilenc díjat adnak át. A zsűri tagja Jókai Anna író, Molnár Piroska színművész, Szekeres Adrien énekesnő, Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója és Kovács "Kokó" István olimpia és világbajnok ökölvívó.

"Azért különlegesen fontos ez a fesztivál, mert nekünk hangsúlyoznunk kell, hogy nemcsak Budapesten van élet, hanem vidéken is, és művészi, színházi élet is van" - mondta Jókai Anna. Úgy vélte, mindent meg kell tenni azért, hogy az a művészet, amely a jelenben él és működik, mint a színészet, a közönséghez jusson. Szólt arról, hogy zsűritagként az élményszerűséget keresi az előadásokban: amelyik a sorozat végén is eszébe fog jutni, az volt az igazán jó előadás. Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke elmondta: a békéscsabai teátrum szeptember 10-én kedden, azon a napon, amikor fellép, már délutántól programokkal várja a közönséget és a szakmát.

Gazsó L. Ferenc, az MTVA tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese felidézte, hogy a Thália Színházzal stratégiai szerződést kötött az MTVA. Kiemelte: a fesztivál lehetőséget kínál arra, hogy olyan előadásokat is rögzítsenek és elvigyenek a képernyő segítségével a magyar otthonokba, amelyek felvételére egyébként nem lenne mód. Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója elmondta: a fesztivál valamennyi napján - a színházban lévő stúdióból sugározva adást - követik az eseményeket, bemutatják az alkotókat.

Az M1-en az Aranymetszés, a Kossuth Rádió kulturális műsorai, közéleti magazin műsorai foglalkoznak a fesztivállal, több előadást rögzítenek, ezeket későbbi időpontban láthatják a tévénézők. A rendezvényről a Kultúra.hu is tudósít, minden este beszélgetnek az adott produkció egy-egy alkotójával. A fesztivál a debreceni Csokonai Színház Jászai című előadásával nyílik meg, amelynek rendezője Galambos Péter, a címszerepben pedig Ráckevei Anna látható. A nagyszínpadi program a Pécsi Nemzeti Színház abszurd játékával, a Picasso kalandjaival folytatódik, amelyet Méhes László állított színpadra.

A Veszprémi Petőfi Színház Tordy Géza rendezésében az Adáshiba című komédiával érkezik Budapestre, a darab főszerepét Eperjes Károly és Esztergályos Cecília játssza. A Békéscsabai Jókai Színház a fesztiválra Shakespeare klasszikusát, a Lear királyt hozza el Chris Rolls rendezésében. A produkció színpadi megjelenítéséért Sean Crowley felel, aki számtalan film, opera és színházi előadás díszlet- és jelmezterveivel szerzett hírnevet.

A tatabányai Jászai Mari Színház Kosztolányi Dezső Édes Annájával vendégszerepel Törőcsik Franciska, Kerekes Éva és Csankó Zoltán főszereplésével, a kaposvári Csiky Gergely Színház pedig az Othello Gyulaházán című vígjátékkal mutatkozik be a fesztiválon. A Szolnoki Szigligeti Színház kínálatában Bíró Lajos színműve, a Sárga liliom szerepel Balázs Péter rendezésében, a Szegedi Nemzeti Színház produkciójaként a Pipás Pista című "tanyawestern" látható, a címszerepben Szabó Gabival.

A nagyszínpadi darabok mellett három stúdióelőadást is láthat a közönség. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház a Sztarenki Pál által rendezett Üveganya című tragikomédiával vesz részt a fesztiválon. A kecskeméti Katona József Színház a Hangyaboly című színművet mutatja be, amelyet rendezőként Dér András jegyez, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház pedig legfrissebb előadását, a Koltai M. Gábor által színpadra állított Tigris és hiéna című drámát mutatja be. Lantos Anikó az MTI-nek elmondta: a fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap 22 millió forintos támogatásával valósul meg.

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24 http://www.szinhazport24.hu/