Új évad, új mottó a kaposvári színházban

Az új évadot új mottóval és új reményekkel kezdi a kaposvári Csiky Gergely Színház. A keddi évadnyitó társulati ülésen Rátóti Zoltán igazgató a színház évek óta esedékes felújításának megkezdését ezúttal sem jelenthette be, mégis számos kedvező hírrel szolgált.

A jó hírek egyike, hogy a következő évadban két év után öt helyett ismét hat nagyszínpadi bérletes bemutatóval várják a közönséget. Mottót is ehhez igazodva választottak. “ÚjraHat” – ez az új színházi szezon szlogenje, amely egyrészt utal a bemutatók számára, másrészt jelzi, hogy továbbra is szeretnének hatni a nézőkre.

A nézőkre gyakorolt hatás az igazgató szerint lemérhető abban is, hogy sokan járultak hozzá a tavasszal elindított civil kezdeményezéshez, amelynek keretében a színházszerető közönség téglajegy vásárlásával járulhat hozzá a tervezett felújításhoz. Rátóti Zoltán úgy vélte, ez csupán jelképes hozzájárulás a teljes költséghez képest, és nem is az összeg nagysága, mint inkább a vásárlók száma fejezheti ki a színház iránti elkötelezettséget.

A közönség által jól fogadott felolvasó-színházi előadások sikerén felbuzdulva az évad újdonsága lesz az is, hogy a kassai és a szabadkai színházzal közösen pályázati támogatással háromnapos felolvasó-színházi fesztivált rendeznek. A három társulat külön-külön, majd együttesen áll a közönség elé.

A következő évadban is lesz “akadálymentes” előadás hallássérülteknek, és ismét lesz nyílt nap, amikor a közönség bepillanthat a kulisszák mögé és színháztörténeti érdekességekkel gazdagíthatja ismereteit.

A tavaly alapított örökös tagság címet, amelyet elsőként Babarczi László korábbi igazgató vett át, ezúttal Tóth Béla kapta meg, aki 1955-ben alapító tagként szerződött a kaposvári társulathoz. Ugyancsak köszöntötték a régiek a négy új társulati tagot: Takács Katalint, az Új Színház egykori művészét, Váncsa Gábort, a Kaposvári Egyetem színész szakán most végzett fiatal kollégát és az Egerből Kaposvárra szerződött színészházaspárt, Mészáros Sárát és Hüse Csabát, miként Gyuricza Istvánt is, aki az előző évadban nyújtott teljesítménye alapján a kollégák titkos szavazata alapján kiérdemelte a színház egykori igazgatójáról, Komor Istvánról elnevezett gyűrűt, amelyet 37. alkalommal adtak át.

A jövő évad repertoárjában 11 bemutató szerepel, ebből a nagyszínpadon hat felnőtt darab és egy ifjúsági mesejáték, a stúdióban pedig négy, köztük egy kicsiknek szóló népmese-válogatás. Lesz dráma, operett, vígjáték, zenés ballada, vásári komédia, mesejáték és népmese, közülük hatnak a szerzője magyar. Mint elhangzott, a kiválasztásnál az elsőleges cél az volt, hogy minél színesebb és szélesebb kört megszólító darabokat kínáljanak a közönségnek, mindezt változatlan jegyárakkal, sőt kedvezményekkel a kaposvári és a vidéki bérletvásárlóknak.

A nagyszínpadon Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című álomjátékát Vidnyánszky Attila, a debreceni színház igazgatója, a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének ez év tavaszán kinevezett igazgatója állítja színpadra; ez lesz az első rendezése a kaposvári teátrumban. Göttinger Pál, a színház immár állandó rendezője Offenbach Szép Heléna című operettjét és az Othello Gyulaházán című vígjátékot rendezi. Az Emil Lotjanu filmje alapján készült A cigánytábor az égbe megy című zenés balladát Szőcs Artur rendezi, Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját – húsz évvel Ascher Tamás rendezése után – ezúttal Valló Péter állítja színpadra.

Egy másik filmfeldolgozás, a Hannibál tanár úr című dráma Vidovszky György rendezésében a színház jövő évadbeli ősbemutatója lesz. Ugyancsak a nagyszínpadon mutatják be Szabó Magda Tündér Lala című zenés mesejátékát Kelemen József rendezésében.

A stúdió négy tervezett előadása közül Szabó Máté rendezi Petőfi Sándor A helység kalapácsa című zenés vásári komédiáját, amelyhez a zenét Ferenczi György írta és a nyáron már bemutatták az Ördögkatlan fesztiválon. Bérczes László, a színház művészeti vezetője rendezi McDonaugh Vaknyugat című komédiáját, Szakonyi Károly Adáshiba című darabját pedig Funtek Frigyes. A Népmesék kicsiknek című gyerekelőadást Váradi R. Szabolcs, a színház segédrendezője viszi színre.

Az évad szeptember 18-án a Tündér Lala című zenés mesejátékkal indul.

MTI