Óriási sikert aratott a kaposvári A helység kalapácsa

Serdülőkorba lépett a baranyai Ördögkatlan fesztivál, jó 35 ezren látogattak el a Szársomlyó tövébe, ahol a kaposváriak komoly sikert arattak ősbemutatójukkal.

Vízválasztónak nevezte az idei, a hétvégén véget ért immáron ötödik Ördögkatlan Fesztivált Bérczes László, a rendezvény – Kiss Mónika mellett – ötletgazdája, főszervezője, nem mellékesen a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője: úgy vélte, a Dél-Baranyában, Kisharsányban, Nagyharsányban és Palkonyán megrendezett fesztivál mostanra érte el azt a méretet, melynél nem lenne szerencsés továbbfejlődni, ugyanis megszűnne az eddigi családias, baráti hangulat.

Mely az idén még megmaradt, bár jó 35 ezren látogattak el a Szársomlyó tövébe – Scherer Péter színművész szavaival: serdülőkorba lépett a fesztivál –, a fogyasztói társadalom nem sodorta el az eseményt, a vendégsereg és a fellépők is elégedetten távozhattak az öt napos, fergeteges kulturális programokkal szolgáló Katlanból. Ahol az egyetlen gondot ismét az egyes előadások behatárolt fogadókészsége jelentette: bizonyos helyszínekre szinte lehetetlenség volt bejutni, noha érdeklődőből nem volt hiány. 

Az öt nap alatt lezajlott több mint 350, gondosan összeválogatott programból – cirkusz, színház, kiállítás, koncert, irodalmi és családi program, film – az egyik legnagyobb sikert a francia Galapiat Cirque előadásai jelentették, ez a fajta cirkusz, melynél végletekig letisztult, színházzá alakított történetbe vagy legalábbis jelenetekbe volt becsomagolva az emberfeletti teljesítmény. Katlanszerte jó visszhanggal játszotta a Csiky Gergely Színház társulata is az ősbemutatóként színpadra vitt A helység kalapácsát, mely a következő kaposvári évadban a színházban is műsorra kerül – a Ferenczi György által megzenésített, dalbetétekkel megtűzdelt darab telitalálatnak bizonyult a fesztiválozók szerint. 

Kaposvári színészekkel persze nemcsak a színpadon lehetett találkozni, a Csiky művészei közül sokan elzarándokoltak a Katlanba, hogy megnézzék kollégáikat, illetve a Nyári Oszkár és Tóth Géza fémjelezte Karaván Művészeti Alapítvány produkcióit, melyek egy teljes napon keresztül futottak a Szársomlyó lábánál. Közmegelégedésre.
Mint ahogyan Rátóti Zoltán Kalákával közös Szabó Lőrinc-estje, a Kaposvári Egyetem harmadéves színészhallgatóinak előadása, a színház állandó rendezője, Göttinger PálTelefondoktora vagy a Csiky zenei vezetője, Dinyés Dánielbeszélgetős operakoncertjei is. Pontosan beleillettek a katlanprogramba, melynél jövőre sem akar bőségesebbetBérczes László. Hogy megmaradhasson a jelenlegi mezítlábas hangulat.