102%-on a Radnóti Színház

Pénteken tartotta évadzáró társulati ülését a Radnóti Színház, amelyen a jövő évad bemutatóit is bejelentették. A Radnótiban rendez jövőre Zsótér Sándor, Valló Péter, Bálint András és Göttinger Pál.

Bálint András igazgató röviden beszámolt a 2011/2012-es évadról, összegezve a bemutatók sikerét. Elmondta: a színház látogatottsága az évadban 102%-os volt. Az évadban 52 ezer néző volt kíváncsi a Radnóti Színház produkcióira.

A 2012/2013-as évad első premierje Bertolt Brecht – Paul Dessau: Kurázsi mama és gyerekei című darabja. A „krónika a harmincéves háborúból” műfajmegjelölésű előadásban Kováts Adél, Petrik Andrea, Formán Bálint, Rétfalvi Tamás, Szűcs Péter Pál, Rába Roland és Martin Márta szerepel. A Zsótér Sándor rendezésében színpadra kerülő produkció bemutatójára október 14-én kerül sor.

Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból avagy látlelet arról, hogyan nem tudunk élni együtt – és egymás nélkül sem című darabját Szávai Viktória és Schneider Zoltán játssza, Bálint András rendezésében, december 2-től. Rudolf Péter főszereplésével, Valló Péter rendezésében kerül színre Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Holt lelkek című műve. A „szatirikus utazás Oroszországon át” műfajú előadás január 27-től látható. Göttinger Pál rendezi Szervét Tibor főszereplésével Nényei PálMozgófénykép című zenés magyar filmvégjátékát „a boldog, 1944. március 19-e előtti időkből a férfias Törzs Jenővel, a végzet asszonya Karády Katalinnal, a nők bálványa Jávor Pállal, a bájos Perczel Zitával és a mókás Kabos Gyulával”. Ez az előadás áprilisban kerül a Radnóti Színház műsorára.

A társulat és a közönség szavazatai alapján: Kováts Adél kapta a legjobb színésznő, Gazsó György a legjobb színész díját, a közönségdíjas Szervét Tibor kapta. A színház nem színész dolgozóinak díját Daróczi Gabriella női öltöztető tárvezető nyerte el.