Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A forrásokat az egyes bejegyzések
végén lehet megtalálni.


A következő buszon

Hogy milyenek is voltak azok a hetvenes-nyolcvanas évek? A balatoni nyaralás mint a földi paradicsom netovábbja, az NDK-s és lengyel turisták viszonylagos szabadságot méltányoló nyüzsgése, a farmer mint státusszimbólum, a suttyomban beszerzett és hallgatott nyugati kislemezek, a House of the Rising Sun és Jimi Hendrix, mint a tinédzserkor fő élményei. Amikor még a tizenhét éves fiúk számára ismeretlen volt, milyen egy női mell. Amikor még köpenyt kellett hordani a suliban. Amikor még… Háy János és Lovasi András A kéz című zenés játékában ezt a kort próbálták megidézni. Próbálták, de nem sikerült. Pedig a szándék, az ötlet hiánypótló, ez a korszak mintha nem is létezne, a mostani harmincasok, kora negyvenesek mintha egy vákuumban születtek volna. Hogy az 1960-ban született Háy János remekül ismeri ennek a világnak az atmoszféráját, az tudható. S a ’67 nyarán érkező Lovasi András is bizonyítottan meglehetős erősséggel képes felidézni a fiatalkor hangulatát. Mi vezet hát A kéz című bítzenés életérzés-darab kudarcához? A történet lazán, de mégiscsak A bogyógyümölcskertész fia című Háy-novelláskötetet követi. Van egy Dávid nevű falusi srác, aki zeneiskolába jár, hiszen Jimi Hendrix az isten, de nagymamája kiveszi onnét, mert a tanárnő megjegyzést tesz a mindent átható falusi szagra. A nagymama innentől nem szerepel a történetben, anya és apa jön, akik élik a tsz-alkalmazotti család szocialista kispolgári életét, a jutalom a kétnapos balatoni nyaralás, alvás a Ladában a kempingben, ahol Dávid gitározó lengyel turistákat figyel meg, „na, kit simogasson a Balaton”? A srác szabadság levegője után áhítozva egy budapesti középiskolába felvételizik, mert „ott fenn” szabadság van, hát a francokat van ott szabadság, ott is szabályok vannak, főként a koleszban közösségi szabályok („Elhazudni a valóságot nem lehet, és mindjárt látod,/ Hogy bünteti ezt egy jó közösség/ A kötelesség az kötelesség, túl kell ezen esni, tessék,/ A büntető jobbos lendül meg most!”), Dávid a beavatás végén szomorú („Nézem a kezem, mit csinál egy kéz,/ Néha simogat, néha üt és kész”) de a szünet alatt beilleszkedik, és a második rész azzal kezdődik, hogy már nagyon szeretne dugni, csak sok bort ivott, aztán megijed a lány mellbimbójától, úgyhogy fuccs a jó kis kufircnak. Másnap Dávid másnapos, és így nem ír matekdolgozatot, amit a vadállat matektanár nem hajlandó tudomásul venni, majd jön a hír, hogy apukája haldoklik, apuval egy igazi amercian dreamben szerepel, persze ez lázálom, s a végére az apu meghal. Dávid ezután a szerelemre koncentrál, bizonyos számú kudarc után el is sikerül gitároznia a Dédapámat a Skorpiótól, s máris kéz a kézben, az időközben éretté vált fiatalok egy kedves fináléban néznek szembe a nagybetűs élettel és a világ szépségeivel, csak hogy a megjelenő közhelyek mennyiségét érzékeltessük.  Mert hát ez az igazi meglepetés: az irodalmi előzményben oly eredetinek és emberinek ható szöveg a színpadon nagyrészt igen közhelyesnek mutatkozik, s a dalokkal sem jobb a helyzet. A töredékes sztori nem ad ki egy egészet – aminek nem az az oka, hogy ne tudhatna működni a rendszer. Hanem az, hogy Göttinger Pál rendező egyrészt nagy gonddal az irdatlan mennyiségű díszletváltás lebonyolítására koncentrál, ahelyett, hogy megteremtené az előadás atmoszféráját, másrészt mintha ájult tisztelettel közelítene a szöveg felé: rejtélyes okokból megelégszik az elhangzottak szolgai illusztrációjával, a szituációk technikai megvalósításával, harmadrészt pedig mintha hirtelen elütött biliárdgolyóként, véletlenszerűen ütköztetné a történéseket a reális, a stilizált és a groteszk stílussal. A laza szövés nem jelenti azt, hogy nincs szükség egységes rendszerre egy előadásban. Egy valódi konfliktusok nélküli darabban a főhős nem tud a miénkké válni. Itt ugyan vannak konfliktusok, főleg a jellemzően álmodozó naiv kamaszként beállított Dávidnak van némi konfliktusa a közeggel, na de azért az nem elég ütős, hogy a zongoratanárnő egy kényeskedő fapina. Az sem elég, hogy a szereplők kifejezik a közeg semmilyenségét. Ezt a színpadon kellene látni, hogy elhiggyük, színházilag ütköztetni a szereplőket a közeggel. De merészen eldöntetlen a hangütés is: például a koleszjelenetből a szemlélő számára először valami olyasmi derülhet ki, hogy Dávid az OPNI valamelyik laboratóriumába jelentkezett kísérleti alanynak, ehhez képest meglepő, hogy az addig dedósoknak kinéző koleszlakók aztán tevőlegesen is lerántják a gatyát szegény srácról. Aztán Dávid rendületlenül mondja, hogy gitáros szeretne lenni, persze valójában nem szeretne, csupán mást szeretne, mint ami van, de nincs megmutatva, hogy mi van, épp csak le van jelezve valami, hogy alkalmunk legyen hinni Dávidnak, ezért nekünk jut a feladat, hogy képzeletünkben megszüljük a motivációkat, a körülményeket, az oksági rendet, és hozzá mellékletben kapunk egy előadást illusztrációként. A kézben az egyes epizódok szétesnek, nincs bennük kohézió – amit a színpadi világnak kellene létrehoznia. Csakhogy a színpadi világ vetítővásznak és helyszíndobozok tologatásával egészen egyszerűen nem jön létre. Csík György részletekbe menően korfestő díszlete, Kovalcsik Anikó többnyire hiteles jelmezei (hogy Dávid kolesztársait miért öltöztette full gyagyásoknak, az az egy azért kérdés) az időszakról tanúskodnak, az előadásról azonban egyáltalán nem. De ez nem véletlen: az előadás ugyanis megfoghatatlan. Itt bizony vagy egy komolyan vehető drámának – a felnőtté válás elkoptatott fordulatait lehetett volna élő tartalommal megtölteni – vagy egy, az emberarcú szocializmust gyerekszemmel szétégető szatírának (de nem úgy, hogy a nyolcvanas évek közepére helyezünk egy olyan ad hoc felsejlő melléksztorit a zenetanárnő kitelepített férjéről, ami inkább az ötvenes évekre rímel), vagy a kettő tragikomikus keverékének kellett volna megszületnie, vagy bármi másnak, de biztosan nem egy szigetszerű ötletekkel lassan hömpölygő, szétfolyó revüdélutánnak, amiben mindössze a koncertvilágításra bízzuk a közeg megteremtését. A fentiek fényében nehéz értékelni a színészi teljesítményeket, az biztos, hogy Nagyhegyesi Zoltán e. h. (Dávid) állja a strapát, és még a dalokat is el tudja énekelni, amelyekből talán ha három képes arra, hogy megragadjon az ember fülében, sok viszont túl hosszú, főként a sok ismétlés – ez lehet, hogy csak a tompa és steril zenekari hangzás eredménye – és a színházilag kitöltetlenül hagyott zenei részek miatt. (Katona Gábor koreográfiája csak helyenként szellemes, egyebekben jelzésértékű táncokat mutat, nem fekszik rá a történetre, ugyanúgy eldöntetlen stílusban, mint maga az előadás) Varga Zsuzsa és Szula László pedig abszolút autentikusak Dávid szüleinek szerepében. Hogy hová juthatott volna az előadás, ha fel meri igazán vállalni a groteszket, arról Tóth Eleonóra (a főpróbán láttuk az előadást – innen kívánunk jobbulást a premiert rosszullét miatt elhagyó színésznőnek) rocknagyivá vedlő Nagymamája (a városi létet fikázó dalában van az előadás legjobb szövege: „Ugyan már, a kutyaszarban/ Vonszolódni, mi ott a jó,/ Nagy a tömeg, a dolgozót meg/ Becsípi a metróajtó”), illetve Némedi Árpád pompás ideggombóc matektanára sejtet fel valamicskét. Emlékezetes még egy jelenetben Fándly Csaba a kanos osztálytárs szerepében, a többieknek pedig valódi szerep hiányában az illusztráció lehetősége jut, ez alól kivétel Csapó Virág, akinek a zenetanárnő szerepében körülbelül öt perc alatt kellene történelmi mélységet, városi ellenpontot meg még mennyi minden mást megjelenítenie, de nem megy – vélhetően nem az ő hibája, hanem a nem létező figuráé. Az igazi kérdőjel a befejezés, a finálé – ami bizonyossá teszi, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Mert persze, örül az ember, hogy a fiatalok egymásra találnak – ami nagyon is rendben van –, és aranyosan, csillogó szemmel néznek a biztató jövőbe, de hogy ez tényleg nettóban így van a Csiky Gergely Színház színpadán, azt azért nagyon nehéz feldolgozni. „Hát ez ezzel jár, jön a vége, muszáj/ Ezt is abbahagyni egyszer,/ Hulljon konfetti, énekeljünk ki/ Magas hangokat, na jó, nem kell,/ Csak a boldogság, csak a békesség,/ Csak a vihar utáni tenger,/ Csak a napsugár, ahogy rajtunk jár,/ Már csak ezért megéri, ember!” Hiába érezhető a dalszöveg leheletnyit fanyar iróniája, a színpadon minden önmagát – vagyis a szöveg leírt tartalmát – jelenti; sehol egy ellenpont, sehol egy apró idézőjel, semmi valamihez képest, a natúr remény van kirakva a deszkákra, szellemesebb dallal ugyan, de lényegében pont úgy, mint egy igazi kommersz tucatmusicalben, ami – talán nem túlzás mondani – merőben idegen Háytól, idegen Lovasitól. De most azt látjuk, hogy felpattannak a színpadra és meghajolnak. Az egyik jelenetben Dávid áll egy megállóban, odamegy hozzá az egyik lány. Köszönnek egymásnak. Ezzel a busszal mész? – kérdezi a lány. Dávid azt mondja, hogy nem, majd a következő busszal megy. És milyen igaza van. Ugrai István


TÁMOGATÁS, SZOLIDARITÁS

Köszönjük, ha a karantén-időkben megcsappant színházasdinkat akár csak havi jelképes, 1-2 eurós felajánlással támogatod. A befolyt összegek segítenek abban, hogy színészek, rendezők, fesztiválszervezők maradhassunk. A támogatói feliratkozáshoz kattints ide!

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália patreon pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed