EZ VÁR AZ IDEI ÖRDÖGKATLANON

Érkezik a tizenegyedik Ördögkatlan Fesztivál, ahol ebben az évben is számos kiállítás, zenei, színházi és irodalmi program, valamint gyermekeknek szánt esemény várja az érdeklődőket. Az idei rendezvény július 31. és augusztus 4. között látogatható.

Az ötnapos mulatság díszvendégei között lesz idén Snétberger Ferenc, a Magvető Kiadó, valamint a Sztalker Csoport és a K2 Színház is. Habár egyelőre csak a programelőzetes érhető el a fesztiválról, már így is rendkívül színesnek ígérkezik a felhozatal. A fesztivált 2008-tól évenkénti rendszerességgel, augusztusban rendezik meg.

Az Ördögkatlan Fesztivál idén is több helyszínen várja a mindennapokból kiszakadni vágyókat Baranya megyében: Beremenden, Kisharsányban, Nagyharsányban, Villánykövesden, a Mokos Pincészetben és a Vylyan Pincészetben. A rendezvény a két védnökétől, Törőcsik Maritól, valamint a 2009-ben elhunyt Cseh Tamástól kölcsönzi az értékrendjét: fontos a nyitottság, a kíváncsiság, a személyesség, a minőség, az emberség és a szeretet.

Ízelítő a 2018-as programból:

Nagyharsány

SPORTPÁLYA

BOBAN MARCOVIC ORCHESTAR & TÓTH GABI (júl. 31.)
PASO (aug. 1.)
30Y / ÓRIÁS (aug. 2.)
KISCSILLAG / IVYZ (aug. 3.)
QUIMBY / SORBONNE SEXUAL (aug. 4.)
NAPPALI-BULIK

TORNATEREM

TADEUSZ SLOBODZIANEK: A MI OSZTÁLYUNK – Tatabányai Jászai Színház (júl. 31.)
MARTIN MCDONAGH: LEENANE SZÉPE – Kassai Thália Színház (aug. 1.)
TENNESSEE WILLIAMS: A VÁGY VILLAMOSA – Kaposvári Csiky Gergely Színház (aug. 2)
THOMAS BERNHARD: VATERLAND Forte Társulat (aug. 3.)
NYIKOLAJ ERDMAN: AZ ÖNGYILKOS – Forte Társulat (aug. 4.)

NARANCSLIGET

KONCERTEK:
SZABÓ ATTILA 50!
SNÉTBERGER FERENC ÉS TANÍTVÁNYAI
VÁRKONYI CSIBÉSZEK
GRUND – VÍGSZÍNHÁZI FIÚZENEKAR
FRENK
KILL THE DANDIES & PSYCHO MUTANTS

SZÍNHÁZ:
DANYIIL HARMSZ: KIVETTEM A FEJEMBŐL EGY GÖMBÖT – Nézőművészeti Kft.
MROŻEK: MULATSÁG – Ördögkatlan Produkció
CARLY WIJS: MI/ŐK – Orlai Produkció

BOTH MIKLÓS UKRÁN UDVARA (Rácz-ház)
PÉCSI BÖLCSÉSZ UDVAR (Ősi Pincészet)

ARALICA KERT

GYEREKKERT
TÁNCHÁZAK

ÁROKPART BÁR

K2 SZÍNHÁZ: MENYASSZONYTÁNC

SZOBORPARK-AMFITEÁTRIUM

SZTALKER CSOPORT: MÍG FEKSZEM KITERÍTVE
TRANZDANZ: A CSÁRDÁS-ÁPOLÁS MŰVÉSZETE
BECK ZOLI SZERZŐI ESTJE

Beremend

MEGBÉKÉLÉS KÁPOLNA

HAYDN: TEREMTÉS (aug. 3.)

KOVÁCSMŰHELY

NAP MINT NAP
10.00-15.00 Gyerekprogramok (mesemondók, kovácsolj magadnak, bütykölde…)
10.00-20.00 Rövidfilmek folyamatosan (Malter-filmek)
11.00 Alinda-beszélgetések

TÓSZÍNPAD

17.00 KORTÁRS TÁNC
Az Imre Zoltán Program legjobb előadásai
Jövőtánc – 2018
19.00 KONCERTEK
FORGOTT-VERSZENÉK
DON GIOVANNI
BOEBECK
ARANYAKKORD

21.00 SZÍNHÁZ
KEAN, A SZÍNÉSZ
GYARMATI FANNI NAPLÓJA
KEZDHETEK FOLYTATÓDNI
ÉJSZAKAI VETÍTÉSEK

STRANDKONCERTEK

Vylyan Terasz

NAP MINT NAP
FUTRINKA – GYEREKPROGRAMOK
FALUTURISTÁK

HOLD SZÍNPAD

SNÉTBERGER TRIÓ (aug. 1.)
SANTA DIVER TRIÓ (aug. 1.)
BALOGH KÁLMÁN – LUKÁCS MIKLÓS CIMBALOMDUÓ (aug. 2.)
TOMPOS KÁTYA: HOLDJÁRAT (aug. 2.)
HRUTKA RÓBERT ÉS NAGY DÁNIEL VIKTOR ZENÉS ESTJE (aug. 3.)
GAYER MÁTYÁS – HOFECKER MÁTYÁS DUÓ (aug. 3.)
SINGAS PROJECT (aug. 4.)
SLAM POETRY (aug. 4.)

TERASZ

DÍSZVENDÉG: MAGVETŐ KIADÓ
Nádasdy Ádám, Szilasi László, Darvasi László, Balaskó Ákos, Fehér Renátó, Zilahi Anna, Turi Timea, Totth Benedek, Horváth Viktor, Szarvas József, Bérczes László

PANNON TÜKÖR-BESZÉLGETÉSEK
KIÁLLÍTÓTÉR

Kisharsány

SPORTPÁLYA

KONCERTEK:
LIKE A ROLLING STONE (aug. 1.)
BUDAPEST BÁR (aug. 2.)
WOMBO ÉS… (aug. 3.)
ANIMA SOUND SYSTEM FEAT. BECK ZAZA ÉS BECK ZOLI (aug. 4.)
CIRKUSZ – CIRCUS MARCEL (BEL): HOME MADE

CAMINUS (KOVÁCS UDVARHÁZ)

EGÉSZ NAP:
VELED KEREK
BÖRTÖNRÁDIÓ
TERRALEGENDA
RENAICHANCE
SZERVMANDALÁK

REGGEL/DÉLELŐTT:
GYEREKPROGRAMOK
INSTANT OPERA

DÉLUTÁN:
SZÍNHÁZ A PAJTÁBAN

KÉSŐ DÉLUTÁN:
KAMARAZENE A TEMPLOMBAN

KORA ESTE:
ASZTALIZENE ÉS ASZTALI TÁNCHÁZ

KÉSŐ ESTE:
BULI AZ UDVARHÁZBAN

TEMPLOMKERT

OH, EUROPA – ACTION HERO

TORNATEREM

A MEZŐK FEHÉR LOVAGJA
IZLAND-MAGYARORSZÁG – FAQ Színház
VÁRATLANUL – FAQ Színház (rendező: Kárpáti Pál)
MONOBLOCK: HELLÓ, NÁCI! – Kaposvári Csiky Gergely Színház
SZENTESI DIÁKSZÍNJÁTSZÓK

Villánykövesd

TELEKI LIGET

10.00 GYEREKPROGRAMOK

PANNON FILHARMONIKUSOK:
CSIGAHÁZ – A BRÉMAI MUZSIKUSOK (aug. 1.)
SZÉLKIÁLTÓ-DALOK GYEREKEKNEK (aug. 1.)
RUTKAI BORI BANDA: ŰRDÖNGÖLŐK
LEMEZBEMUTATÓ KONCERT (aug. 2.)
BÍRÓ ESZTER: ÁLLATI ZENÉS ABC (aug. 3.)
APACUKA ZENEKAR (aug. 4.)

18.00 KONCERTEK

CSÍK ZENEKAR – VENDÉG: PRESSER GÁBOR (aug. 1.)
BOHEMIAN BETYARS & PARNO GRASZT (aug. 2.)
ESSZENCIA (aug. 3.)
KEREKES BAND (aug. 3.)
LAJKÓ FÉLIX (SRB) – VOŁOSI (POL) – ALEXANDER
BALANESCU (GB) KÖZÖS KONCERT (aug. 4.)

FALUHÁZ

KÁRPÁTI PÉTER: TÓTFERI – Titkos Társulat (aug. 1.)
MISKIN HERCEG – Budapesti Katona József Színház (aug. 2.)
EDOUARD LOUIS: LESZÁMOLÁS VELEM – Orlai Produkció (aug. 3.)
LENGYEL NAGY ANNA: PIRA-BELLA – Orlai Produkció (aug. 4.)
MENTA’LIGET (BATTHÁNY PINCE)

Mokos színház

LOVESHAKE – AZ ÉLET ÖSSZERÁZ Mediszin Produkció (aug. 1.)
MÁRAI SÁNDOR: HALLGATNI AKARTAM – Vígszínház (aug. 2.)
SECOND LIFE, AVAGY KÉTÉLETEM – Orlai Produkció (aug. 3.)
SEMMI KONFERENCIA (aug. 4.)

EGYÉB PROGRAMOK

TEMPLOMI KONCERTEK (többek között)

STRAVINSKY-RAMUZ: A KATONA TÖRTÉNETE
OPERABEAVATÓK
ÖRÖMKONCERT
IGRICE CITERAEGYÜTTES
SÁRKÖZY ZOLTÁN (Papa 30y) ÉS TANÍTVÁNYAI
ZALAEGERSZEGI LEÁNYKAR

KATLAN-KIÁLLÍTÁSOK (többek között)

RÉVAI SÁRA
GRÁF DÓRA
SZÜRKE PÉTER
IN MEMORIAM PAÁL ISTVÁN
BECKER NÓRÁRA EMLÉKEZÜNK

KATLANFUTÁS

ESÉLYKIKÖTŐ