Ősbemutató a Kórusok Éjszakáján

A tárgymutatóban: ,
Több száz torokból csendül fel az ének Budapesten, június 4-én; negyedik alkalommal rendezik meg a Kórusok Éjszakája egész estés kulturális eseményt, melynek idei záródalát Csemiczky Miklós zeneszerző komponálta.

A Csíkszerda tagjai 2013-ban hívták életre az egészestés kórusfesztivált, amely már az első évben komoly sikereket ért el. A civil kezdeményezésnek, illetve az önkéntes szervezőknek köszönhetően a közönség évről évre újabb és újabb amatőr kórusokkal ismerkedhet meg. Mivel a fesztivál fő célja a közösségi éneklés népszerűsítése, a kórusfesztivál szervezőit, fellépőit és látogatóit pedig a közös éneklés szeretete köti össze, ezért a fellépő kórusokon túl a rendezvény látogatói számára is lehetőséget biztosítanak ennek kipróbálására – idén az esemény záró programjaként valamivel éjfél előtt éneklik el közösen a Kórusok Éjszakája 2016 hivatalos záródalát a Pollack Mihály téren.

Kórusok Éjszakája - próba közben

A Kórusok Éjszakája 2016 hivatalos záródalának szerzője Csemiczky Miklós, napjaink egyik legkiemelkedőbb kortárs zeneszerzője, aki csak különleges alkalmak esetén komponál zeneműveket kórusok számára. Est című darabját kifejezetten a Kórusok Éjszakája apropóján írta meg, melynek szinte azonnal megszülettek a folytatásai is – Este, illetve Éjfél címen. A vegyeskarra írt Három Noktürn ősbemutatójára a Kórusok Éjszakáján kerül sor a Csíkszerda előadásában.


Bízzon az olvasó Kodály Zoltánban, és próbálja ki: a legtermészetesebb, legjobb - és káros mellékhatások nélküli - adrenalin-termelő "szer" ott állni mások, esetleg idegenek mellett, és nagy levegővel, szívből énekelni. 

Csemiczky Miklós ​keze alatt zeneszerzők generációi nőttek fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. (Ma már Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem.) 1999 óta a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének docense. Számos nemzetközi és hazai versenyen nyert el különböző díjakat zeneműveivel.




Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek az internetről és más forrásokból összegyűlő anyagok. A forrást a bejegyzések végén lehet megtalálni.












Képek

Men of the Docks