CAMINUS az Ördögkatlanon

A CAMINUS az Ördögkatlan szervezőinek eggyel fiatalabb generációja. Csupa harminc év körüli fiatal, akik az Ördögkatlan kezdetei óta fesztiváloznak itt, látogatóként és fellépőként is,vagy vesznek részt a szervezésben így vagy úgy. Van köztük színész, rendező, zenész, kórustag, kulturális szakember, tévés, kézműves, színházi ügyelő, rendezőasszisztens, színésznövendék, színésztanár, színésztréner, imprós, táncos, kaszkadőr, játékmester, pedagógus, színházi producer és más mindenféle alkotó, valamint szakácsok, pékek, pultosok, más vendéglátósok - összesen körülbelül 160 ember.

A CAMINUS programsorozat az Ördögkatlan szellemében összegyűlő, azt kis léptékben elölről kezdő közösség - vagyis mind odajönnek, együtt vannak és elhozzák, amin épp dolgoznak, vagy amit szívesen megmutatnának magukból. Egymásnak és a vendégeknek. Mezítlábasan, fröccsel a kézben, barátságosan, oldottan.


Egész nap nyitva vannak, a kisharsányi Kovács Udvarházban és környékén - és minden korosztályt várnak. 


A 'caminus' tűzhelyet, tűzrakóhelyet, kemencét jelent - átvitt értelemben az otthon melegét.
Erre hívnak minden katlanlakót is idén: hogy üljön oda velük a tűzhöz, és hallgassa a történeteket, nézze a színházi előadásokat, hallgassa a koncerteket - egyen-igyon, csatlakozzon ehhez az ötnapos együttléthez.

A CAMINUS az Ördögkatlan, Kisharsány, a Pesti Magyar Színiakadémia, a Veled Kerek gyerektábor, a Soharóza kórus, a Momentán Társulat és az ő vendégeik közös vállalkozása.