A Nyugati Jelen a Csemegepultos aradi vendégjátékáról

A tárgymutatóban: , , , ,
Ha a színész szerep közbeli fizikai erőfeszítését kellene jutalmazni, Ötvös Andrásnak feltétlenül valami nagydíjat adnék. Elképesztő, hogy mit művel. Nem csak a csemegeboltot forgatja el akárhányszor a tengelye körül, hanem dobol, kúszik, ugrik, mászik, folyton pörög, a legkülönfélébb közönséges tárgyakból embereket formál, közben furcsa hangokat hallat (mondjuk, amikor szeget üt be, a szél zúgását adja elő, kacsát grillez – volt egy-két helyen olyan benyomásom, hogy már-már túlzásba viszi), dúdol – és mondja, és eljátssza a hosszú szöveget, kitűnően!

Egyedül, minthogy monodrámát játszik (bár szerintem többszereplős darab is lehetett volna a történetből). Nem igazán rokonszenves az Ötvös által megjelenített, megcsömörlött, kiürült író – aki, lám, látványosan „terepre megy”, s aki, szellemi felsőbbrendűségének tudatában mindenkit egy-kettőre „kioszt”. Mindezt sok humorral és egészen kiválóan eleveníti meg a néhány hete krisztusi korba (33. évébe) lépett színész a nála alig valamivel idősebb Gerlóczy Márton regényéből készült darabban, amelyet az Aradi Kamaraszínház révén láthattunk Aradon. Gerlóczy, mellesleg, Áprily Lajos költő dédunokája, ami azonban regénye (s így a belőle készült darab) szempontjából fontos, hogy állítólag A csemegepultos naplója megírása előtt jó fél évet dolgozott a pesti Nagyvásárcsarnokban, egy piaci árus ismerősének csemegepultjában, szabad idejében pedig tudatosan csajozott, hogy az élmények regénnyé sűrűsödjenek benne. Kiment tehát az életbe megtapasztalni, amit aztán megírt. Az élmények minden kétséget kizáróan besűrűsödtek, s ha az általam nem ismert regény is olyan ütős, mint a darab, ami belőle készült, bő év tapasztalatszerzés sem lett volna elpazarolt idő.

„A lókolbászok akarták így. A lejárt májasok. A kolozsvárik. Ők mentettek meg, hogy újra embernek érezhessem magam. Csemegepultos leszek. Nappal kolbászokat, este nindzsókat fogdosok. Erről szól majd az egyedülálló csemegepultos élete.” – hallhatjuk a darab elején az írót játszó színésztől. Az „egyedülálló”, gondolom, arra vonatkozhat, hogy a pultosnak se kutyája, se macskája, csak alkalmi és rövid nőkapcsolatai vannak, barátnak sincs nyoma a darabban, amelyet Lőkös Ildikó alkalmazott színpadra, Göttinger Pál rendezett, s Orlai produkcióban készült.

Van viszont benne egy csomó apró történet olyan alakokról, akiket munkája közben, vagy legénylakása szomszédaiként figyelt meg – és az egész mintha a mai magyar társadalom valamiféle bírálataként állna össze. No, nem olyan nagy és mély ez a kritika, inkább néhány embertípus kifigurázása. Valamennyi figura jól egyénített, bár csak néhány vonással megrajzolt: a részeges Józsi szomszéd, a művész szerepében tetszelgő bölcsészlányok, az üldözési mániás öregasszony, Joli, a kofa, a szegény, alkalmanként öt deka árut vásárló kisnyugdíjas, több fiatal lány, a nagyképű ifjú üzletember stb., akiket Ötvös egytől egyig eljátszik, nagy megjelenítő erővel, mintha egymaga egy egész társulat volna.

A darab vígjáték, bár nem az a fajta, amely közben a hasát fogja az ember – Aradon legalábbis kedd este csak nagyritkán nevetett a közönség, és akkor sem harsányan. Ami nem azt jelenti, hogy nem szórakozott jól, hogy nem értékelte a Csemegepultos naplója és előadójának kvalitásait, hiszen nagyon megtapsolta. Előadás után azon töprengtem, hogyan reagált volna egy csupa fiatalból álló közönség? Talán sokkal jobban ráharap a poénokra, a néhány erős kiszólásra, és bele is tapsol az előadásba. Amelyet, ismétlem, csak dicsérni lehet.




Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek az internetről és más forrásokból összegyűlő anyagok. A forrást a bejegyzések végén lehet megtalálni.












Képek

Men of the Docks