Eldőlt a POSZT sorsa

Döntött a szakmai bizottság, megvan, ki lesz a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) új ügyvezetője.

A POSZF Pécsi Országos Színházi Fesztivál Közhasznú Nonprofit Kft. nemrég pályázatot írt ki a Pécsi Országos Színházi Találkozó ügyvezetői posztjára. A benyújtási határidő december 30-án járt le.

Az ügyvezetői posztra három pályázat érkezett. Komáromi György, a Radnóti Színház gazdasági igazgatója Göttinger Pállal és Lévai Balázzsal közösen adta be szakmai anyagát. Magyar Attila, a Zsolnay Negyed gazdasági igazgatója Szűcs Gáborral és Kővári Zsuzsával közösen pályázott. A harmadik aspiráns Kiss László rendező volt.

A pályázókat január negyedikén szakmai bizottság előtt hallgatták meg. A bizottság tagjai Őri László, Pécs alpolgármestere mellett a Magyar Színházi Társaság képviselője, Jordán Tamás szombathelyi színigazgató és a Magyar Teátrumi Társaság delegáltja, Rázga Miklós pécsi színigazgató voltak.

Az Origo információi szerint Kiss László pályázatát formai okokra hivatkozva kizárták a versenyből: Kiss nem csatolt a pályázati kiírásban elvárt üzleti tervet.

A bizottság az Origo információi szerint nem támogatta Komáromi György pályázatát.A nyertes így Magyar Attila, Szűcs Gábor és Kővári Zsuzsa pályázata lett:nekik információink szerint bizonyos feltételekkel, további kérésekkel, 2 igen szavazattal adott bizalmat a bizottság.

Magyar Attila korábban a Pécsi Janus Pannonius Múzeum gazdasági és műszaki vezetője volt, 2015 óta a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Kft. gazdasági igazgatója. Szűcs Gábor Jászai Mari-díjas rendező, a Mozaik Művészegyesület elnöke, az NKA Színház és Táncművészeti Kollégiuma, valamint a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács (NEÉT) tagja. Volt az Echo TV kreatív igazgatója és a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeti igazgatója. Kővári Zsuzsa a Zöld Pardon Kft. ügyvezetője.

A POSZF Kft. korábban rendelt egy, a POSZT történetéről és lehetséges jövőjéről szóló tanulmányt a Mozaik Művészegyesülettől, amelynek elkészülését az NKA a miniszteri támogatás keretéből 5 millió forinttal támogatta. A tanulmány szerzője Szűcs Gábor volt.
Fenntartható fejlődés, megállapodáskényszer

Az ügyvezetői posztra beadott mindhárom pályázat nyilvános, Kiss Lászlóé ide kattintva, Komáromi Györgyé ide kattintva, Magyar Attiláé pedig ide kattintva érhető el.

A Színház.net-en megjelent elemzés szerint „Magyar Attila és Szűcs Gábor pályázata elsősorban arra irányul, hogy a POSZT-ot mint brandet új, változatosabb és üzletileg sikeresebb tartalommal töltse meg. (…) A tervezet nagy hangsúlyt fektet a pécsi színházi fesztivál összművészeti jellegére és turisztikai vetületére. (…) Magyar Attila pályázata a színházművészet szempontjából nem releváns, pontosabban e tárgyban a dolgozat különböző fejezetei helyenként ellentmondanak egymásnak.Nehéz felfedezni a világosan megfogalmazott szándékot:mi legyen a POSZT célkitűzése, fő vonala, meghatározó koncepciója”.

„Tekintettel a színházi szakma jelenlegi megosztottságára, a legjobb megoldásnak a konszenzuson alapuló kiválasztást tartom. Úgy gondolom, a két eltérő véleménnyel bíró szervezet, a Színházi és a Teátrumi Társaság azonos súllyal kell, hogy érvényesítse akaratát a POSZT-on szereplő versenyelőadások kiválasztása során” – olvasható Magyar Attila pályázatában.

Ez az elv gyakorlatilag megegyezik a jelenlegi, sokak által bírált helyzettel, amelynek eredményeképp a két társaság eleinte komoly botrányokat kiváltó, átláthatatlan háttéralkuk révén egyezett meg a szakmai kérdésekről. A felháborodás hatására tavaly végül abban egyeztek meg, hogy megegyezésre nem is törekedve, egymástól függetlenül, fele-fele arányban delegálnak zsűritagokat és fesztivál-válogatókat.

Magyarék elképzeléseinek „megvalósításasok érdekes elemmel és fenntartható fejlődéssel kecsegtet,valamint nagy közös munkához, megállapodáskényszerekhez, avagy végső soron az ügyvezető felelős döntéseihez vezethet” – értékeli a nyertes pályázatot a Színház.net-en Stuber Andrea, a Színházi Kritikusok Céhének elnöke.