Írtunk róluk, mi lett velük?

ÖTBŐL KETTŐ
„Nem feltétlenül szakmai, hanem politikai kihívással kell szembenéznem” – nyilatkozta lapunknak a Pesti Magyar Színház igazgatója, Őze Áron, aki hiába pályázott újra az általa kialakított koncepciójú teátrum vezetői posztjára, Zalán Jánost nevezte ki az emberi erőforrások minisztere. (Lásd cikkünket: Újabb színházigazgatót állítottak félre politikai okokból)
•••••••• Azóta leginkább az átadás-átvétel előkészítéséről beszélgetett a leköszönő és az újonnan kinevezett direktor. „Lassan, de biztosan haladunk” – mondja Őze Áron. Az évad első felében nagy sikerrel bemutatott Rév Fülöp, Anyegin és Macbeth, valamint a repertoárdarabok február végéig biztosan műsoron maradnak, ám a második félidő tervezett öt bemutatójából csak kettő (Frankenstein és Harisnyás Pippi) valósul meg – erről már a január 1-jétől regnáló Zalán János döntött. A társulat összetétele tavasszal változhat, ekkor ül le mindenkivel személyesen beszélgetni az új igazgató; ami biztos Göttinger Pál főrendező újév napjától már nem tagja a színháznak. Őze Áron megerősítette: amíg ez a társulat ezzel a repertoárral működhet, nagy örömmel dolgozna velük együtt a továbbiakban is rendezőként/ színészként. 

Forrás és teljes cikk: http://www.vasarnapihirek.hu/