Csemegepult az egész világ

Talán félszáz szereplő is tülekedik a színpadon. Vásárlók a csarnokban: törzsvendégek, újonnan arra tévedők, magyar szalámira beindult német turisták; szegények, módosak, arrogánsak, viccesek, fiatalok, idősek. Szomszédok a lépcsőházban: az önkéntes rendfelügyelő nénike, a nagyhangú, mindig részeg pasas, a kedves, magányos lány. Kocsmák közönsége, ők inkább a háttérből. És akik mindig az előtérben forgolódnak: a nők, egyesével, barátnővel, családi körben, ahogy jön, leginkább „egynek ez is jó lehet” alapon; kivételt csak a főnöknő, Jolika képez és – egyelőre legalábbis – a lelki társat kereső szomszéd lány. 

Színész ugyanakkor a maga testi valójában mindvégig csak egyetlen egy van a színpadon: Ötvös András; Lajos, a csemegepultos szerepében. A többiek rúd felvágottak, kolbászok, virslik, konzervdobozok és más hasonló kellékek segítségével pattannak elő az alkotók fantáziájából és Ötvös színészi-bábszínészi eszköztárából. Játszanak a takarítószerszámok és rongyok, a darab sonka, a reszelő, a kecsap, a dekorációs és tárolóelemek. A pult és előtere tetszés szerint változik át szinte bármely belső és külső helyszínné, egy felüljáróval bezárólag, amely alatt homokkal megrakott teherautó száguld át éppen, miközben Lajosunk – meglehetősen illuminált állapotában – az ugrani vagy nem ugrani kérdésével küszködik. 

Márczy Lajos civil foglalkozása szerint író, akinek megmerítkezhetnékje támadt az úgynevezett való életben. (A Marci–Márczy névjáték, a foglalkozás- és életkorbeli egybeesés nyilván nem a véletlen műve.) Két dologra szánja el magát: fizikai munkára adja a fejét a Vásárcsarnokban, és szingli marad, kiélvezve szabad vegyértéke minden előnyét. Naplója pedig arról tanúskodik: komolyan is vette mindkét elhatározását. Keményen ledolgozza a műszakot, közben szorgosan gyűjti a tapasztalatokat az emberiség vásárlóközönségként megjelenő példányairól. Szerencséje van: főnöke tisztességes kereskedő, és nem mellesleg jó emberismerő is. A választott helyszín és munkakör kiválóan alkalmasnak bizonyul a türelem és alázat képességének gyakorlására és az önismeret fejlesztésére. Az önfegyelmi kísérletek megfeneklését, valamint a hentesárus szakma manuális kudarcait pedig hol egy plafonba vágott pumpa, hol egy miszlikbe szaggatott felvágottdarab jelzi. Önvédelemként az irónia és önirónia gazdag eszköztárából merít akár a vásárcsarnoki, akár a csajozós élethelyzetekben. Az utóbbiaktól a vállvonogatós cinizmus és a macsósovin hangütés sem idegen; Ötvös szellemesen önreflexív gesztusai azt valószínűsítik, hogy a játszott személy mindennek tudtában is van, és szerepjátékként fürdőzik a sikerekben és a kudarcokban is. 

Az önéletrajziság ténye önmagában véve nem határoz meg semmit, buktatói azonban ismeretesek, s a jelen alapanyag nem is kerüli el ezeket. A szöveg puszta szemelgetés a jól mesélhető, viccesen előadható, de meglepetéseket nem tartogató sztorik közül – akárcsak egy ügyesen megírt, az olvasók szórakoztatását célzó privátblog. Érdeklődésünk középpontjába kizárólag magát az elbeszélőt helyezi: az ő szituációmegjelenítő-képességét, csetlés-botlásait, humorát, dühöngéseit és együttérző pillanatait.

Telitalálat viszont a Lőkös Ildikó dramaturg és Göttinger Pál rendező által egyszemélyesre szabott, tempós színpadi változat és a nagy-nagy lendülettel játszó Ötvös András találkozása. Remek ötlet, hogy a kissé infantilisnek bizonyuló főhős azzal szórakoztassa el magát – és nem utolsó sorban minket, nézőket –, hogy a keze ügyébe eső tárgyak segítségével kelti életre az előadott történeteket. Schneider Jankó a rendező munkatársaként kiváló bábos-animációs eszközrendszert állít a cél szolgálatába. Ötvös briliánsan játszik a mozgásával, mimikájával, hangjával (hangszín- és tempóváltásai sokszor önmagukban is ellenállhatatlan humorforrások), professzionálisra fejlesztett bábos készségeivel. Éppoly szemléletesen jeleníti meg a talpig rózsaszínbe öltözött, butuska, de könnyen ágyba hurcolható újságírónőt, mint például a két sznob, harmincas szinglit a romkocsmából – bemutatásukhoz, miért, miért sem, kapóra jön a hentespult cégéreként felaggatott két plüssliba – vagy a becserkelésre kiszemelt leányka Coelhót olvasó szüleinek családi körét. De nemcsak a nők, hanem a vásárlók és a lakótársak bármely nemhez, vagyoni réteghez és korosztályhoz tartozó – amúgy persze nagyon ismerős – figurái is elsősorban a színpadi megjelenítés, Ötvös András alakítása által válnak figyelemfelkeltővé. 

Egyszemélyes örömszínház, amely a színész-rendező-bábrendező együttes alkotómunkájának harmóniájáról is árulkodik. Közös találmány lehet a díszlet és mozgatásának koreográfiája is (a színlap nem tüntet fel külön látványtervezőt): egy alig pár négyzetméteres, a színész által virtuóz módon forgatott faházikó adja a játékteret, megjelenítve elsősorban magát a csemegepultot, de Lajos történeteinek összes többi helyszínét is. 

Sokszereplős játékos könnyedség – és folyamatos színpadi mindeneskedés. A háttérben hihetetlen koncentráció. Az előtérben – mintha csak magától értetődően – színészet. Fölényes eleganciával. 

Dömötör Adrienne

forrás: Criticai Lapok
Megosztás: