KEZDŐDIK A 24. THEALTER SZEGEDEN

A kiváló minősítésű művészeti fesztivál július 18-26. között 11 helyszínen közel 70 programmal várja Szegeden a színházkedvelőket. A fesztivál díszvendége Urbán András rendező, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója. A Jászai Mari- és Párhuzamos Kultúráért-díjas alkotó két előadását láthatják a nézők. A Rózsák című Tolnai Ottó-adaptációt saját társulatával, a KDSZ művészeivel állította színpadra, az Újvidéki Színház Végel László regénye nyomán készült, többszörösen díjnyertes Neoplanta című előadásának pedig szintén Szegeden lesz a magyarországi premierje. A találkozó hagyományaihoz híven idén is képviselteti magát az utánpótlás. A fesztivál programjának újra kiemelt része a műhelymunka. A színházi képzésben résztvevő fiatalok részére meghirdetett THEALTER Tea for Twotréningkurzusok vezetésére a fesztivál díszvendége, Urbán András, Horváth Csaba, valamint Gemza Péter ésMészáros Tibor vállalkoztak. A workshop címe: Hallasd a hangod! – Antigone Realoded, a kurzusok résztvevőiközösen dolgozva fogalmazzák újra, igazítják magukra a klasszikus dráma problematikáját, a munkafolyamatot fiatal színházi újságírók dokumentálják. A munka már elkezdődött, a tréningbemutatókat a fesztivál nyitó, illetve záró napján láthatja a közönség. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata szintén az Antigoné problematikára reflektál a Gyűlölni nem…címmel készülő utcaszínházi produkcióval, és látható lesz a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakközépiskola diákjaiból alakult Rokka formáció Kirakat című, verbatim színházi módszerrel készült előadása is. A fesztivál zárónapján visszatér Szegedre a fiatal, de igen sikeres k2 Színház, a Mielőtt az éj leszáll! című Brecht-adaptációval. A hazai független színházi előadások közül látható lesz a Forte Társulat – Szkéné Színház Horváth Csabarendezésében készült Irtás című előadása. A fesztiválon két alkalommal mutatják be Pintér Béla és Társulata Titkaink című produkcióját. A fizikai, illetve táncszínházi vonalat erősíti Fehér Ferenc Morgan and Freeman című friss bemutatója, amely elnyerte a Veszprémi Táncfesztivál Összművészeti díját, illetve Dányi Viktória – Molnár Csaba – Vadas Zsófia Tamara táncos-koreográfusok produkciója, a Nyúzzatok meg!. Az előadás elnyerte a 2013-as év legkiemelkedőbb hazai kortárs táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjat, emellett a nagy múltú európai kortárstánc hálózat, az Aerowaves szakmai zsűrije tavasszal több száz jelentkező közül beválogatta az évad legjobb, fiatal alkotók által készített kortárstánc produkcióit felvonultató Aerowaves Spring Forward fesztiválra. Az Ágens Társulat Kurtizánképző című, interaktív színházi terápiája, valamint a Cirko-Gejzír Mozi-Manna Produkció: Kettős behatolás című felnőtteknek szóló produkciója a Rongy Kocsmában lesz látható. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház Beckett Első szerelem című novellája alapján készített előadását Gemza Péter, az Orlai Produkciós Iroda friss bemutatóját, a Gerlóczy Márton regényéből készült A csemegepultos naplóját Göttinger Pál rendezte. Mindkét előadás ősbemutatóként került magyar színpadra. Szegedi produkciókban sem lesz hiány: az Art Nuans Merülés című bábetűdje, valamint a Barboncás TársulatHalálian jó története a Régi Zsinagóga udvarán lesz látható. A Régi Zsinagóga épülete elől indulnak a Homo Ludens Project és a MASZK Egyesület egyszemélyes színházi autói, a Car-Men előadásokkal. A MetanoiaArtopédia Jég-doktrínák – variációk a náci retorikára című alkotása két alkalommal lesz látható a Grand Caféban. A magyar produkciók nemzetközi kontextusát a főprogram negyedik pillére adja. A THEALTER karakterét megőrizve továbbra is a Déli Vonal szellemében, elsősorban Kelet- és Dél-Európa izgalmas színházai közül válogattak, és a hagyományoknak megfelelően vendégül látnak határon túli magyar alkotókat is. Visszatér Szegedre a szlovén Via Negativa a Mandićgép című, különleges produkcióval, melyben az elismert kőszínházi színész, Marko Mandić 15 év 37 klasszikus és kortárs drámai szerepeinek alakjait gyűjti egybe és értelmezi újra. Hosszú idő után újra látható lesz Szegeden egy közös előadással az izraeli Clipa Theater és a cseh Teatro Novogo Fronta. A Fegyvertelen erőkkel című előadáshoz kétnapos, nyitott workshop is társul, melyet tréningbemutató zár. Az izraeli Niv Sheinfeld-Oren Laor duó Kétszobás lakás című produkciója, amelyet az Izraeli Tánckritikusok Szövetsége a 2013-as év előadásának választott, a mozgás, a tánc, a gesztusok minimalista nyelvén beszél a határokról, amelyek a mindennapi életben körülvesznek és meghatároznak minket. Először jár Szegeden a Boca Loca Lab. A csehországi csapat az egyik úttörője a zenés színházi forma megújításának a cseh színpadon, a THEALTER-re a Tika Tika Politika című hangszínházi produkciójukat hozzák el. Elsőként szerepel a fesztiválon a kolozsvári Váróterem Projekt is. A 2009-ben, Kolozsváron végzett színészhallgatók kezdeményezéseként alakult társulat a város első, és azóta is egyetlen, társulati formában működő hivatásos magyar színtársulata, Szegeden az Advertego című, izgalmas színházi nyelven megszólaló előadást mutatják be. A fesztivál programjában helyet kapott az Aradi Kamaraszínház, a MASZK Egyesület és a Bakelit Multi Art Center új bemutatója is, melyet sex, drugs, gods & rock 'n' roll címmel Tapasztó Ernő rendezésében ősbemutatóként, a fesztivál első napján láthatnak a nézők. Színes, ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány idén sem, az egész estés színházi előadások mellett zenei és irodalmi programot is kínálnak majd, az Élőkép Színház pedig Szeged utcáin szórakoztatja a nagyérdeműt a Pirosruhásokkal. A szakmai programok részeként Jászay Tamás vezetésével naponta összeül a kritikus szekció is. Idén is megjelenik az Ex-stasis, a fesztivál ingyenes lapja, lesz THEALTER Rádió, naponta frissülő THEALTER-blog, és mozgóképes tudósításokat is terveznek: idén is folytatódik a THEALTER Híradó sorozata. A fesztivál hagyományainak megfelelően vendégszerepel ajándékprogrammal, Méhes Csaba pantomimművész A pisztráng – pácban, körettel című pech-showjával a szegedi Csillag Börtön Dankó Pista fesztiválján. A THEALTER plakátját idén is Baráth Ferenc grafikusművész tervezte. A programsorozat fő helyszíne ebben az évben a Régi Zsinagóga, a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza és a Rongy Kocsma lesz, de a város számos pontján találkozhatnak a fesztivál programjaival a szegediek és a Dél-Alföld központjába látogatók. A július 18-án induló rendezvénysorozat fő támogatója Szeged MJV Önkormányzata. A szervezők fontosnak tartják, hogy a 2014-es THEALTER – hagyományainak megfelelően – idén is a szakma, a kultúrpolitika, de legfőképp az utca embere, azaz a közönség számára értéktartó és értékteremtő, a független színházi terület életképes és megújulni tudó arcát felmutató programsorozat legyen. A részletes programról a fesztivál honlapján: www.thealter.hu, valamint a Facebookon: www.facebook.com/thealter tájékozódhatnak az érdeklődők.

Tárgymutató

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed

ITT TALÁLSZ MINKET

Megjegyzés


Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek különféle forrásokból gyűlnek össze - ezeket az egyes bejegyzések végén lehet megtalálni.

MI történik?


Hamarosan


Fejszék, fák

Ubi.


Üzenet

Név

E-mail *

Üzenet *