Helyzetkép

A cím telitalálat. A Bivaly-szuflé telibe találja a nézői érdeklődést. Feszültség van benne, nagy távolságot fog át – a hatalmas állat nehézkessége és a felfújt légiessége között. Távlatot nyit, kíváncsiságot kelt: hogy kerülnek egy szóba? A darabot kevésbé találja el. Kissé lötyög rajta. A történet és a szöveg nem tölti be egészen azt a teret, amelyet a cím sejtet, nem váltja be egészen annak ígéretét. Nincs benne annyi izgalom és szellem.

E hiányt lenne hivatott betölteni a Nézőművészeti Kft.

A cselekményben még meglenne a nagy ívű merészség, a sokjelentésű perspektíva. Fantasztikus és földhözragadt, mindennapi és képtelen. Az előzetes szerint valahol az osztrák–ukrán határon vagyunk, tehát a nem létező Magyarországon, ahol éppen négy menekülő gengszter téved be egy elhagyott, leégett kastélyba, pontosabban kastélyszállóba. Az egyik mániákusan lövöldözik, a másik folyton mogyorót majszol, a harmadik sebesült, a negyedik meg a főnök. Szakmájára nézve szakács, akiben, amikor fölfedezi, hol is vannak, fölébred a vágy egy étteremre, szállodára, ahová visszavonulhatna, ahol családot alapíthatna, nyugodt életet élhetne. Ennek útjában három akadály áll: meg kell szerezni a kastélyt a helybeli önkormányzattól, meg kell győzni a társakat, és ami a legnehezebb, ki kellene játszani a főgengsztert, akinek a megbízásából éppen pénzbehajtáson jártak, és akinek a behajtott pénzével szöknek. Az események az első két probléma körül forognak, a harmadikat, a legfőbb veszélyforrást, a megbízó várható bosszúját csak emlegetik. A dolgok alakulása minden fantasztikus külsőség ellenére meglehetősen kiszámítható.

Ám Parti Nagy Lajos inkább szöveget ír, mintsem darabot, inkább epizódokat, mintsem drámai íveket, inkább szerepeket, mintsem jellemeket. Ez egyrészt hatalmas teret nyit a színészek számára, amennyiben szinte korlátlanul használhatják ki eszköztárukat, másfelől viszont, éppen mert rájuk lettek írva a figurák, be is határolja a lehetőségeiket azzal, hogy nemigen ad nekik új impulzusokat. Göttinger Pál korrekt rendezésében, Keszei Bori és Pallós Nelli találó díszleteibenjelmezeiben az elvárható játék folyik sokak örömére. Scherer Péter az okosan erőszakos, megértően atyáskodó főnök és Mucsi Zoltán a narcisztikus, alkoholista, hipochondriára is hajlamos sebesült szerepében alaposan kidolgozott új verziókban hozzák vissza Pepe és Kapa ismerős gesztusait. Katona László ismét a bamba tekintet érzékeny bajnokaként szánja-bánja a lövöldözős rabló hirtelenkedéseit. Kovács Krisztián kisfiús szerelemmel csügg fegyvermániás barátján és a Zorro-filmeken. Horváth Lajos Ottó egymaga testesíti meg a teljes helybeli közösséget, az eladó kastélyt bizonyos értelemben magának tudó bábaasszonyt, valamint a képviselő-testület három tagját (közülük ketten ikrek), akik együtt alkotják a kétharmados többséget és az ellenzéket, de ők a boltos, a tüzép tulajdonos, a rendőrfőnök, az orvos. És természetesen ő a főgengszter is. Pompásan különböznek, de egy dologban azonosak is: a joviális erőszakosságban, a haszonleső trükközésben.

Nem nehéz magunkra, a mi viszonyainkra ismerni ebben a nagyvonalúan elrajzolt torzképben. Sőt túlságosan is könnyű. Éppen ezért legjobban egyes epizódok, ügyes színészi megoldások ragadnak meg. Intézeti gyerekkorból vett rémtörténetek éppúgy, mint Horváth Lajos Ottó remek kutyaugatása vagy Mucsi Zoltán alkoholmámoros mászótúrája a hűtőszekrény tetejére. Kevésbé a helyzetkép az osztrák–ukrán határról.

Zappe László

forrás: http://nol.hu/
Megosztás: