A momentános műsorvezetésről

"A Momentánban kedvesen fogadtak engem. Én nem csináltam előtte ilyesmit, rajtuk meg rögtön látszott, hogy nagyon tudják, mi van. Megveregették rögvest a vállam, rám is mosolyogtak, kacsintottak is néha, és mondták: nincs recept, nincs szabály. Részletes és pontos visszajelzést fogok kapni arról, hogy mit csináltam rosszul - de sajnos nem tudják megmondani cserébe, hogy hogyan lesz jó. Fogod érezni, mondták, majd ott kiderül, nem lehet semmi baj, a játékszabályok sem annyira érdekesek, felrúghatod őket, satöbbi."

"A színházasdiban is nagyon sok múlik a szabályokon. A kereteken. Nincs eldöntve (nem is kell), hogy ezek a játékszabályok igazából mire valók - betartásuk éppúgy lehet művészi tett, mint szétbombázásuk. De ettől még kellenek. Egy következetesen végiggondolt, saját rendszerét felépítő és azt be is tartó előadás is okozhat lelki/szellemi gyönyörűséget a nézőtéren (és próbálni is élvezetes), pontosan úgy, ahogy a saját szabályait jelenetenként felrúgó előadás is. Mi ez a szabályosdi akkor?"

"Amikor a színészek bizonytalanok egy jelenetben, és nem tudják pontosan, mit kéne csinálni, vagy hogy hogyan, olyankor még érzékenyebben reagálnak a szabályszegésre, a következetlenségre. Megörülnek minden ismétlődő gesztusnak, korábbról visszaidézett pillanatnak, előre lefektetett jelrendszernek, mindennek, ami a fejükben segít rendet csinálni. De az előadás akkor szabadul fel a terhei alól igazán, akkor száll el, ha a szabályok eltűnnek róla, nem láthatóak már, a színészek sem gondolnak rá. Olyankor furcsamód minden gátlás és akadékoskodás nélkül rúgják fel a szabályaikat, amikért harcoltak korábban. Mert az egész dolog addigra már: az övék. Nem kellenek megegyezések, alkuk, szabályok."

"Nem mintha nem lenne még százezer ilyen terület, de speciel az impró is olyan szelete a mesterségemnek, ami homályba burkolózik előttem. Persze a színházi próbán is van impró, sőt, a jó próbán jó sok van belőle -  de az mégiscsak valami... terv része, és a vele való bánásmódban az elsődleges szempont az, hogy mit lehet belőle rögzíteni, megtartani, reprodukálni, kidolgozni. Az előadásra hagyományosan készülő színészek között a külső szemlélőre rögvest hatni akaró improvizáció nem számít jó munkamódszernek - ha valaki idegen beül a próbára, és a színészek elkezdenek neki szerepelni, az általában rosszat tesz az alakításuknak, az előadás készítésének esetleg túl korai pillanatában érkezik olyan visszajelzés (mondjuk nevetés vagy taps vagy efféle), ami lehatárolja a színészeket (meg a rendezőt is). Onnantól már... azon a részen nem gondolkoznak annyit. "

"A Momentánban az az érdekes számomra, hogy miközben a szakmám alapvetései javarészt teljesen használhatatlanok benne, aközben mégis a szakmám lényegéről tanulok új dolgokat közben. Hatásról, ritmusból, emberismeretről, empátiáról, cukkolásról, a kőszínházi színészeknél oly sokszor hiányzó egymásrafigyelésről - történetmesélésről. És mindent azonnal. Nincs mérlegelés, nincs újrakezdés, nincs egyeztetés, nincs cselezés, szimuláció: minden ott és akkor."

"A felkészültség, a hozzáértés: az egy teátrális dolog. Látványos. Jól áll. Egy zenésznek a zenélés, mint cselekvéssor: jól áll. A színésznek az idők során sajátjává váló szerep: jól áll. Furcsa módon az öt percre előre sem tervező, minden jelenetét végigimprovizáló, semmilyen dramaturgiai vagy szöveges panelt nem alkalmazó Momentánnak is a felkészültség áll a legjobban... Nem arra az estére készültek fel konkrétan, hanem... erre az egészre. Lenyűgöző fantáziával, tipródás, hezitálás, önigazolási kényszer és biztonsági háló nélkül állnak a partner felől érkező kihívás elébe. Tudják, mi a segítség a másiknak, hogy miért hálás a közönség, hogy merre van egy jelenetből a kijárat, hogy meddig tartson valami, hogy hol a határ a színészi alakítás, az improvizáció és a tábortűzi jópofáskodás között. Nem félnek. Nem győzni akarnak, nem gondolják, hogy róluk szól az este, nem akarják lenyomni a kollégájukat... az egész este egy nagy rendelkezésre-állás. Partnernek, nézőnek, büfévendégnek, mindenkinek. Érzik ezt az emberek, és én is, ha odamegyek."

"Olyat tudnak, amit csak nagyon kevesen: sikerrel, ráadásul könnyedén térnek át az alanyról, azaz saját magukról - a tárgyra. A pillanat, a jelenet, az aznapi előadás, az egész imprósdi tárgyára. A játékéra általában. Van erre a ritka jelenségre egy találó kifejezés: felszabadult."

"A RögvEstben még külön az is jó, hogy ha sikerült betartani az aznapi játékszabályokat, akkor azért, ha nem, akkor azért; ha lazán vették az akadályt, akkor azért, ha vért izzadtak egy jelenet legvégére, akkor azért; ha gyorsak, ha lassúak, ha beszélnek, ha énekelnek, ha játszanak, ha oldalt ülnek, ha a nézőtéren ülnek - nagyon, NAGYON sokat lehet nevetni."

Göttinger Pál
Megosztás: