GŐZERŐVEL KEZD A TEMESVÁRI TÁRSULAT: KORTÁRS DARABOK, FIATAL ALKOTÓK ÉS RENDHAGYÓ PRODUKCIÓK A MŰSORON

Határon átívelő projektek, új kezdeményezések, izgalmas műhelymunkák, kortárs darabok, fiatal alkotók és rendhagyó produkciók jellemzik a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új évadát, mely az eddigi évek egyik legszínesebb, legizgalmasabb programját kínálja - derült ki a tegnapi sajtótájékoztatón, melyet Balázs Attila igazgató tartott a temesvári színházban Hernyák György és Hajdu Szabolcs rendezők jelenlétében, akik már elkezdték a próbákat a társulattal.

Mint kiderült, gőzerővel kezd a temesvári társulat, párhuzamosan zajló próbafolyamatokkal, műhelymunkákkal, melyek eredményeként a hagyományos évadkezdő mozgásszínházi tréninget követően már szeptemberben két bemutatót tart a színház, s október elején a nagyszínpadon ismét premier lesz, ugyanakkor Budapesten is tart egy bemutatót a társulat. A tervezett tíz új produkció mellett a színház egy új, Romániában egyedi projektet kezdeményez a Temesvári Műépítészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel közösen, ugyanakkor számos off-programra lehet számítani. Továbbra is hangsúlyt kapnak azok a kezdeményezések, melyek az eddigi években már hagyománnyá váltak, így a soron következő évadban is lesz TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó), mely ezúttal a szokásosnál ünnepélyesebb lesz, ugyanis a színház ekkor ünnepli alapításának 60. évfordulóját.

Határon átívelő projektek, visszatérő alkotók

Az új évad két szeptemberi bemutatóval veszi kezdetét. A Forte társulattal közösen létrehozott Henrik Ibsen: Peer Gynt és Karel Čapek meséjén alapuló Vagabondóelőadások, melyeket a közönség egy része már a múlt évad végén láthatott egy-egy előbemutató keretén belül, az évad legelején lesznek műsorra tűzve egy rövidebb előkészítő próbafolyamat után. A 2012-es Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó nyitóeseményeként bemutatott Peer Gynt című drámai költemény a temesvári színház és a budapesti Forte Társulat közös produkciója, melyet Horváth Csaba, a Forte Társulat megalapítója és vezetője, Magyarország egyik legelismertebb koreográfusa rendezett a két társulat színészeivel. A temesvári bemutatót követően októberben sor kerül az előadás budapesti premierjére is.

A tavalyi évadot záró bábelőadás annak az alkotópárosnak a nevéhez kötődik, akiket a temesvári nézők már jól ismerhetnek a 2009-ben bemutatott Amor omnia című előadás sikerének köszönhetően. Ezúttal a két rendező, Zheni és Peter Pashov a színház bábtagozatával dolgozott együtt, közös munkájuk eredménye a Vagabondó című produkció, mely Karel Čapek A jólnevelt rabló című meséje alapján készült.

„Nyitott, érzékeny, ízig-vérig kortárs műhely"

A temesvári színház soron következő évadában olyan szerzők műveit láthatja a publikum mint Henrik Ibsen, Karel Čapek, Sławomir Mrożek, Martin McDonagh, Oleg és Vladimir Presznyakov, Elżbieta Chowaniec, Samuel Beckett, Harold Pinter. A klasszikus és kortárs világirodalom kimagasló drámaírói mellett olyan magyarországi alkotók is jelen lesznek, mint Pintér Béla, vagy Hajdu Szabolcs, akik nem csak hazájukban, hanem a világ számos pontján is kivívták maguknak a szakma elismerését. A változatos és izgalmas repertoárnak, az elismert alkotóknak köszönhetően várhatóan ugyanaz a „nyitott, érzékeny,ízig-vérig kortárs műhely" lesz Temesváron, mint a korábbi évadokban.

Sławomir Mrożek kortárs lengyel író sajátos drámai világába októberben nyerhet betekintést a temesvári publikum az évad második nagyszínpadi produkciója által. Mrożek abszurd hangvételű darabjait az 1950-es évektől kezdte el írni, a Rendőrség, melyet a temesvári színház műsorra tűzött a szerző fiatalkori művei közé tartozik. Egy totalitárius államban, ahol már az utolsó ellenszegülő is „megjavult", felmerül a kérdés: mi haszna marad a rendőrségnek? Hernyák György a napokban kezdte el a temesvári színházban aRendőrség próbáit. Mrożek darabját másodszor rendezi, az 1997-es Újvidéki bemutató után. A Jászai Mari-díjas rendező jelenleg Szerbiában él, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának egyik rendezője. Az 1980-as évek óta létrehozott előadásai számos szakmai elismerésben részesültek.

Az iráni-orosz származású Presznyakov-testvérek szövegei nagy sikernek örvendenek Magyarországon. Oroszból fordított szövegeiket a nyers köznyelv és a kortárs hangvétel jellemzi, darabjaik bohózat-szerű humortól lüktetnek. A csónak című darabjuk, melyet a temesvári színház novemberben tűzött műsorra egy börleszk vígjáték, melynek kiindulópontja a Noé bárkájának története, úgy ahogy azt ma látják a Presznyakov-testvérek. A produkciót a debreceni születésű Szabó Máté állítja színpadra, aki rendezőként dolgozott a budapesti Bárka Színházban, az Új Színházban, a József Attila Színházban, de a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulatnál is rendezett. A csónakot a temesvári nézők november végén láthatják a nagyszínpadon.

Martin McDonagh, napjaink egyik legsikeresebb ír drámaírója és sokszorosan díjazott dramaturg, filmforgatókönyveket is ír, rendez - olyan címek fűződnek nevéhez, mint az Oscar-díjas Six Shooter, vagy a kultuszfilmmé vált In Bruges. A Leenane szépe fekete komédia, melyben életünk zsákutcába vezető kapcsolatait véljük felfedezni. Anya és lánya, a nő és a férfi, valamint „önmagunkkal" való kapcsolatainkat idézi a humorral fűszerezett, ámbár kegyetlen világot bemutató dráma. A produkciót 2013 februárjában láthatja a közönség. Az előadást Upor László dramaturg, műfordító, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára rendezi. Munkásságának jelentős részét az ír kortárs drámairodalom megismerésének szentelte, a Leenane szépe magyar nyelvű változatát is ő jegyzi.

A soron következő évad drámaírói közül Elżbieta Chowaniec a legfiatalabb, 1982-ben született Krakkóban. Ugyanitt, majd Varsóban és Lodzban bővítette színházi ismereteit, többek közt dramaturgiát tanult. A Gardénia története négy nőről, négy generációról, egy krakkói családról szól, amely történetet felfedő előadást ugyanaz a Koltai M. Gábor rendezi, aki a 2010/2011-es évadban temesváron William Shakespeare: Ahogy tetszik című vígjátékát állította színpadra. Koltai M. Gábor rendező a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett. A fiatal alkotó ízig-vérig kortárs és mégis örökérvényű rendezései érzékeny előadást jósolnak.

Pintér Béla egyike a magyarországi független színházi élet legizgalmasabb alkotóinak. Az elmúlt években saját társulatával, melynek vezetője, szerzője, rendezője és színésze is egyszemélyben, olyan produkciókat hozott létre, melyek ma már nem csak Európában, hanem szerte a világon is az érdeklődés középpontjába kerültek. Az általa képviselt színház sajátos világa jelenik meg a Parasztoperában is, mely immár önálló műként kilépett a társulat köreiből és több színházban is színpadra került. Pintér BélaParasztoperája Szikszai Rémusz rendezésében januárban lesz bemutatva és várhatóan ígéretes tükre lesz a "hagyományörző társadalomnak". Szikszai Rémusz színész, médiaszemélyiség, két évtizede szüntelenül színházban dolgozik. A nagykárolyi születésű alkotó egykor a Kolozsvári Állami Magyar Színház, majd a budapesti Bárka Színház tagja volt, jelenleg szabadúszó. Sok szerepe az Új Színházhoz kötötte, de színészként, közreműködőként több tucat előadás létrehozásában vett részt Magyarországon.

Hajdu Szabolcs filmrendező, forgatókönyvíró és színész, akit a fiatal magyar filmes generáció legkimagaslóbb egyéniségeként tartanak számon. Valamennyi filmje számos szakmai elismerésben részesült, a Bibliotheque Pascal többek között Oscar-díjra is lett jelölve. Az elismert filmrendező egy műhelymunkával indította a temesvári színházban elkezdett próbafolyamatot, melyen részt vettek az előadás szereplői is, többek között Hajdu Szabolcs két állandó munkatársa is: Török Illyés-Orsolya és Szabó Domokos. A rendhagyó próbafolyamat során a rendező az előkészületek után fogja megírni a "Royal" Barmunkacímet viselő darabot, mely az előadás alapjául fog szolgálni. Az előadást márciusban tekintheti meg a temesvári közönség.

Samuel Beckett Nobel-díjas avantgárd író, költő, színházi személyiség. Az abszurd drámát megteremtő generáció jelentős tagja, angolul és franciául írt. Az Ó, azok a szép napok kétszereplős, "vidám" darab Winnie és Willie "párbeszédét" mutatja be, minimalista eszköztárat alkalmazva, mely rengeteg lehetőséget rejt magában. A temesvári közönség az előadást Kedves Emőke rendezésében láthatja, aki frissen végzett, így alkotóként hivatásos színházban először fog bemutatkozni.

Harold Pinter Nobel-díjas dámaíró, a XX. századi britt drámairodalom kiemelkedő egyénisége. Az étellift két bérgyilkosról szól, akik áldozatukra várnak. A tétlenségben fokozódó feszültséget egy titokzatos körülmények közt működő étellift kavarja fel. Az ételliftcímű produkció egy intenzív műhelymunka során fog létrejönni, melyben a színház alkotói közül többen is részt vesznek, s az intézményen belül azt a hagyományt követi, amely az egyéni kezdeményezéseket és a hosszú műhelymunkákat népszerűsíti.

Fókuszban a fiatal tehetségek és a meghívott előadások

A temesvári magyar színház a 2012/2013-as évadban több új kezdeményezéssel is előrukkol, többek között egy meghívott előadásokból álló programsorozattal, melynek eredményeként repertoárját független társulatok előadásaival teszi gazdagabbá, így a helyi közönség várhatóan minden hónapban megtekinthet egy-egy meghívott előadást. A színház vendégei lesznek magyar, román és szerbiai társulatok, alkotók díjazott produkciói, ugyanakkor iskolaszínházi előadások is a kezedeményezés részét képezik. Szintén a temesvári magyar színház kezdeményezésére, a Temesvári Műépítészeti Egyetemmel és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel közreműködésben új, rendhagyó projekt indul. A temesvári műépítész diákok opcionális kurzusként díszlettervezést tanulhatnak, melyhez a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Műépítészeti Egyetem közösen biztosít keretet. A kéthetes műhelymunkát Dobre-Kóthay Judit, az ország egyik legkitűnőbb díszlet- és jelmeztervezője, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója vezeti.
Előző évadából a színház műsoron tartja a Bolondos évszakok, Prah, Deviancia,Mellékhatások, mady-baby, Immanuel Kant és Furnitur című produkciókat, valamint a bábtagozat előadásait (Borsszem Jankó, Zián és Kopik).

forrás: http://tm-t.ro/