Fehér Elephánt a Kézről

Nem biztos, hogy egy novella-sorozat színpadért kiált, ki ne tudná ezt jobban, mint Háy János, a Gézagyerek, a Pityu bácsi fia és annyi más sikeres darab írója. Epizódok laza sorából még születhet dráma, de ha nincs konfliktus, legalább valamelyes jellem-fejlődés elkelne. Itt azonban a kamasz-hős csupán szemléli a világot, amelyben semmi sem történik. Szolid stúdióprodukciónak elmenne, ám a zenés műfajjal összebékíthetetlen. Külön kell hát kezelnünk a kölyökkutya-önarckép és a musical elemzését. De az előbbi zavaros: nyilván a hetvenes évek/?/ elején vagyunk, (amikor már régen nem csuktak le férjeket), "villanygitár" ugyan még nem dübörgött a falu végén, de már a nép legegyszerűbb gyermekeinek is jutott Trapper-farmer... Tóth Eleonóra bivalyerős Nagymama-dalánál még reménykedünk, de a duplázott balatoni kirándulás, az imponálóan liftező elő- és utánfutók ellenére álomba bódít. A csűrmelléki beszélgetésben Béli Ádámnál az adu, a főszereplő, ahogy a legtöbb jelenetben is, rezonőrré degradálódik. A kollégiumibeavatás elviselhetetlen hosszúsága után a felvonásvég villantja fel az első reménysugarat: Császári Gergő délamerikai finomságú gitár-kísérete teremti meg a Magány-dal atmoszféráját, "Csöndben horkol mellettem egy cső...", Nagyhegyesi Zoltán még az indokolatlan terjedelmet is képes énekével-mozgásával kitölteni. Lovasi András alanyi költő, a már meglévő dalok beillesztése sikeres, a szituációhoz írottak nem mindig. Michelangelo sem széklábat faragott, annyi kiváló dalszövegíró van..., az egyedülállóan eredeti dalnok-költő talán csak húzónévnek kellett. Elég arctalan a zene is, bár a lírai vonal szépen kirajzolódik. A második rész javuló tendenciát mutat, Dénes Viktor és Lovas Rozi érett színpadi biztonsággal lubickol a Bach versus "Bartók" párviadalban, Marafkó Mátyás pedig racionális precizitással ad befűzési tanácsokat. A hódítás folyamatát ugyan rettenetes triplázásban követhetjük, /legalább accelerando lenne!/, bár Czakó Julianna kedves bakfisa megér ennyi fáradságot. A zenés képeket illetően csak dicsérhetjük Göttinger Pál rendezését és az egész társulat munkáját. Csík György díszlete lényegül rock-színpaddá, az amerikai fíling káprázatos színekben tobzódik, Marylin Monroe vertikális hasonmásaként Grisnik Petra az előadás legjobb ének-produkcióját mutatja be. Igazi nagyjelenet formálódik az Apa kórházi ágya köré, Szula László lélekbe markoló hitelességgel beszél a haldoklás "talán még egy hét, vagy egy hónap" édes bizonytalanságáról, a betegek Katona Gábor koreográfiájára életre kelnek, ápolók, orvosok az emelt pódiumon, az elfekvőkkel együtt éneklik a vidám haláltánc mindent elengedő, rezignált strófáit. Az annyira hiányolt abszurd irónia suhint meg Némedi Árpád box-zsákos knockout-jában, a végén meg csodálhatjuk az efemer happy ending látványos forgatagát. Örömünk azonban akkor lenne teljesebb, ha Nagyhegyesi Zoltán egy színdarabban jeleníthetné meg a faluról felkerült ifjú beilleszkedési stációit, majd egy másik musicalben, énekkel-tánccal dúsítva játszhatná el a lendületesebb, korosztályi változatot.

Megosztás: