dunaPart - program

A nemzetközi kulturális kooperáció elkötelezett kezdeményezőiként a Trafó- Kortárs Művészetek Háza és a Krétakör első alkalommal szervez átfogó és reprezentatív bemutatót a mai magyar független színház- és táncélet alkotóinak munkáiból. Válogatásunk az intézményrendszeren kívül működő művészek és társulatok legfrissebb produkcióinak megismertetésére irányul, mivel a terület képviselőiként elsősorban az ő jövőjükért érzünk felelősséget. Tapasztalataink szerint az egyes csoportok és az egész terület fejlődése szempontjából is létfontosságú elősegíteni integrációjukat az európai- és világpiacra, s ehhez a személyes találkozón keresztül vezet a legrövidebb út. Hisszük, hogy vendégeink a rendezvény révén érzékeny és aktuális lenyomatát kapják a mai magyar társadalmi és előadóművészeti állapotoknak, és olyan helyi partnerekre lelhetnek, akikkel érdemes és lehetséges együttműködni.



Szakmai tanácsadó testület javaslatai alapján a műfaji és földrajzi keretek szélesítésével a lehető leggazdagabb programot igyekeztünk összeállítani. Négy nap alatt mintegy 25 alkotást mutatunk be elsősorban a színház és a táncterületéről, de számos határátlépő kísérlettel is találkozhatnak. Vidéki és határontúli magyar társulatok is fellépnek, így valóban rendkívüli áttekintést nyerhet, aki erre a hosszú hétvégére Budapestre látogat. Csütörtök délutántól vasárnap éjjelig sűrű programot állítottunk össze, 17-ére pedig egy bónusznapot is beiktattunk, ekkor az újjáalakuló Krétakör műhelymunkáját tekinthetik meg az érdeklődők. Hamarosan a részletes menetrend és az eligazodást segítő címkézés is megtalálható lesz a honlapon, addig a program-előzetest találhatják meg itt. A dunaPart klubban délelőttönként szakmai megbeszéléseket szervezünk, esténként pedig különleges zenei élmények mellett nyílik alkalom találkozni a bemutatott produkciók alkotóival.

November 13, csütörtök

19h Trafó: Frenák Pál Társulat: InTimE / tánc
21h MU Színház: 
Gold Bea: Tanulmány a Koreografológiáról / tánc
                                
Virág Melinda: Altrea Pars - a másik érintett fél / tánc
                               
 Réti Anna: Lélek pulóver nélkül / tánc
21h Merlin International Theatre:
 Nézőpont: Love and money / színház

November 14., péntek

15h Bárka Színház: Frankenstein-terv / színház
18h Merlin Színház: 
Kompánia: Othello kommentárok / színház
19h Trafó: 
TranzDanz: Bankett / tánc
19.15 Merlin Színház: 
Hólyagcirkusz: Csődcsicsergő / színház
20.30 Közép-Európa Táncszínház:
 Gergye Krisztián: T.E.S.T. (1.) / tánc
21h MU Színház: 
Urbán András: Brecht - The Hardcore Machine / színház
22h Sanyi és Aranka Színház:
 Ladányi Andrea: BL / tánc

November 15., szombat

15h Trafó: Baltazár Színház: Picasso: A világ teremtése / színház
16h Gödör Klub: 
Élőkép Társulat: Végtelen / performansz, installáció
16.30
 Artus Stúdió - Artus - Goda Gábor Társulat: Sztélé / fizikai színház, installáció
19h Merlin Színház: 
Kamara Savaria: CzukorShow / színház
18h MU Színház:
 Tünet Együttes: Alibi / tánc
20h Trafó: 
Tánc Showcase

November 16., vasárnap

11h Stúdió K: Rettentő görög vitéz
15h SzFE
: HoppArt: K.mama / színház
15h Merlin Színház:
 Finita La Commedia: Emberkönyv / tánc
18.30 Szkéné: 
Pintér Béla és Társulata: Gyévuska / színház
19h 
Street actions / tánc
20h Trafó: 
Fortedanse: Kalevala / fizikai színház
20.30 MU Színház: 
Természetes Vészek Kollektíva: Pre-Action / vizuális fizikai színház installáció
22h Sirály: 
TÁP Színház: Fisherman's Friends / színház

November 17., hétfő

14 - 24h: Krétakör: műhelybemutató

 

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!



A dunaPart regisztráció pár napon belül megnyílik! Regisztrálni szükséges és hasznos, kérjük, mielőbb tegye meg, hiszen csak így tudjuk Önt a megfelelő körülmények között fogadni. Amennyiben Ön regisztrál:

- az előzetesen kiválasztott előadásokra ingyenes belépőt kap. (Törekedtünk arra, hogy a produkciókat saját közegükben mutassuk be, így vendégeink a fővárosi befogadószínházi hálózat tucatnyi helyszínével ismerkedhet meg.)

- a dunaPart partner szállodáiban jelentős kedvezménnyel foglalhat magának szállást. (Több kategória közül választhat, ám valamennyi szálloda a fő helyszínek közelében, jó tömegközlekedésű helyeken található.)

- A központi elhelyezkedésű dunaPart klubban minden nap közös ebédre látjuk vendégül, s ugyanitt kedvezményes vacsorát biztosítunk. (A klub információs központként is működik, ahol munkatársaink mindenben segítenek, hogy budapesti tartózkodása jól sikerüljön.)

Honlapunkat folyamatosan töltjük és frissítjük, hírleveleinkkel kéthetente jelentkezünk, de kérdéseire bármikor készséggel válaszolunk. Írjon nekünk a platform.budapest@gmail.comcímre és megköszönjük, ha terjeszti rendezvényünk hírét.



Résztvevők:


Artus - Goda Gábor Társulata 
Baltazár Színház 
Élőkép Társulat 
Finita la Commedia 
Fortdanse 
Frenák Pál Társulata 
Gergye Krisztián Társulata 
Gold Bea 
HOPPart 
Hólyagcirkusz Társulat
Kamara Savaria 
Kompánia Színházi Társulat 
Krétakör 
Ladányi Andrea Társulata 
Nézőpont Színház 
Pintér Béla és Társulata 
Réti Anna 
TÁP Színház 
Természetes Vészek Kollektíva 
TranzDanz 
Tünet Együttes 
Urbán András Társulata 
Virág Melinda