Balázs Andrea: „Én egyszerűen csak szeretek játszani!”
A Rózsavölgyi Szalon augusztus 28-án mutatja be a Felső szomszédok című darabot Balázs Andrea és Schneider Zoltán főszereplésével. A friss Hollósi Frigyes-díjas színésznő az új szerepe mellett anyaszínházáról, a Karinthyról, a fiatalokkal való viszonyáról, „emberálmairól” is beszélt a Fideliónak, valamint arról is kérdeztük: miért ült vissza az iskolapadba?
Hivatalosan még el sem kezdődött az új évad, de rád augusztus 28-án már premier vár a Rózsavölgyi Szalonban.
Voltaképpen születésnapi ajándékom a Felső szomszédok budapesti bemutatója. Júliusban a Kőszegi Várszínházban játszottuk már, ez a két színház közös produkciója. Ősztől megy a Rózsavölgyiben.
Először játszol a Szalonban?
Igen, és igazán örülök ennek. Anyaszínházamban, a Karinthyban már hozzászoktam a nézők közelségéhez. A monodrámámat, a Margarída asszonyt, 60 ember előtt játszom ott. Amúgy is jobban vonzzanak a kisebb terek, az intimebb közegek. A Rózsavölgyi régóta szerepelt a bakancslistámon. Nagyon nekem való ez a hely és az új szerepem, Babette. Mindig motivált a színháznak az a fajta izgalma, hogy valami újat, valami mást tapasztaljak. Gyakran kérdezik tőlem, mik a szerepálmaim, de nekem „emberálmaim” vannak, akikkel szeretnék együtt dolgozni. Jó érzés, ha egy rendező újra felkér, mert az egy visszajelzés, hogy megfeleltem neki. Ilyen volt Karinthy Márton, ilyen Verebes István is, és ilyen Őze Áron, aki a tavalyi Hyppolit, a lakáj után most a Felső szomszédokban is rendezett engem.
Laurence Jyl darabjában Schneider Zoltán alakítja a férjedet, Léont, akivel már összeszokott párost alkottok. Ez nyilván megkönnyítette a közös munkát.
Snecivel 2006-ban játszottunk együtt először, és hamar kiderült, egy rugóra jár az agyunk, mindent ugyanúgy és egyszerre gondoltunk, a munkához való hozzáállásunk is hasonló. A mostani próbafolyamat során is egyszerre estünk kétségbe, és „dobtuk félre” az anyagot, majd vettük vissza a fonalat, egyformán fedeztük fel a darab erejét, és bontottunk ki a rétegeit – mindezt a legnagyobb szeretetben, feszültségmentesen. Ez itt a lényeg, hogy nem kellett harcolnunk, egymásra néztünk, és megszülettek a gondolatok. Ehhez persze kellett a rendező, Őze Áron is, aki elképesztően jól vezeti a színészeit, jól ismer minket, tudja, mennyire egy hullámhosszon vagyunk. Az alsó szomszédokat alakító két fiatalnak, László Rebekának és Nyomárkay Zsigmondnak pedig egy olyan „gyakorlati csomagot” adott, amelyet biztosan visznek magukkal mindenhová. A színésznégyesünk hihetetlenül összeforrott, egymásra figyelő kis „kupaccá” váltunk.
Nekem az emberek, a kapcsolódások mindennél fontosabbak a színházban.
A Felső szomszédokban két nemzedék, két házaspár csatározik egymással, ami megannyi humoros szituáció remek táptalaja is lehet, mégsem egy szimpla vígjátékról van szó.
A történet két generáció összecsapása, melynek során a felső szomszédok – az idősebb, ötvenes pár – próbálják megkeseríteni az alattuk lakó fiatalok életét. Ez már eleve humorforrás. Az előadás rendkívül szórakoztató, és rengeteg poénra ad lehetőséget, ugyanakkor magunkra ismerhetünk az egyes szituációkban. Például a szülőknek a gyermekeik felé támasztott elvárásaik kapcsán, vagy akár Léon és Babette kapcsolatának az alappilléreit illetően. Hiszen a fenti lakók – azontúl, hogy bohókásak, kicsit gyermetegek, és színes ruhákban járnak – végtelenül szeretik egymást, úgy, ahogy vannak. Nincsenek elvárásaik, és ez a legnehezebb. Azért kedvelem Babette-et, mert nem áll messze tőlem az életigenlése, és az, ahogyan az egész világot átöleli. Snecihez szintén közel áll León figurája, mert ő maga is egy nagy bohém medve: amellett, hogy egy komoly felnőtt színművész emlékezetes drámai alakításokkal, egy nagy gyerek is. Kőszegen csodálatos volt megélni, ahogy az előadás végén a nézők a könnyeiket törölgetve tapsoltak. Jó volt látni, hogy nagyon jól érezték magukat, láthatóan felszabadultak, és közben hazavittek magukkal valamit az előadásból. A Felső szomszédok ereje ebben rejlik.
A nézők szavazatai alapján idén te kaptad a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját Babette alakításáért. Mit szóltál hozzá?
Nagyon örültem neki, és rendkívül büszke vagyok. A polcomon őrzöm a többi relikviám között.
Minden reggel „Szervusz, Frici!”-vel köszönök neki.
Ez a díj azt is felidézi bennem nap mint nap, hogy a Kőszegi Várszínház a nyári anyaszínházam lett, és ez boldoggá tesz. Szívet melengető ajándék a sorstól. A legszebb dicséretet Molnár Piroskától kaptam, aki nagyon szerette Hollósi Fricit, jó barátja volt. Azt írta nekem, amikor megtudta, hogy én nyertem a díjat: „Frici most biztosan mosolyog odafent, a mennyországban.”
Már az is nagy szó, és klassz érzés lehet, hogy Molnár Piroska gratulált a díjadhoz. Nyilván nagyon kedvel téged, és elismeri a munkásságodat.
Nekem a legnagyobb „flexem” – ezt a kifejezést a „menőzésre” a fiataloktól tanultam –, hogy bármikor bármivel felhívhatom Bodrogi Gyulát, Molnár Piroskát vagy Pásztor Erzsit. Imádok velük lenni, hallgatni őket, fogom Gyuszi bácsi kezét, miközben beszélgetünk, vagy végigdumáljuk az utat Piroskával, amikor utazunk a Hyppolittal vidékre fellépni, és úgy sztorizik, hogy odavagyok.
Ők is valóra vált „emberálmaid”?
Pontosan, és hála istennek vannak még jó páran. Azt hiszem, a legszerencsésebb dolog, ami történhetett velem, hogy 22 évvel ezelőtt beléptem a Karinthy Színház kapuján. Ha papíron nem is voltam ott társulati tag 2023-ig, mégis az ország egyik legnagyobb társulatába kerültem, ahol olyan nagyágyúk adták egymásnak a kilincset, mint Kovács István, Hámori Ildikó, Schubert Éva, Sztankay István, Venczel Vera, Lőte Attila, Egri Kati, Pogány Judit és még sorolhatnám. Azóta is
minden évben ülök legalább egy olyan kolléga mellett olvasópróbán, akit gyerekkoromban ájulásig imádtam, és akitől most is nagyot dobban a szívem.
Eleve rajongó típus vagyok, mindig az voltam, és imádok a nagyoktól tanulni.
Nemcsak tanulni szeretsz, hanem te magad is szívesen adod át a tudásodat a fiatalabbaknak. Nyolc éve tanítasz a Talent Stúdióban kamaszokat.
Önbizalom-fejlesztő és önismereti foglalkozást tartok egy csodálatos holland drámapedagógus módszere alapján. A lelki jóllétnek a biztonságát tanulják meg tőlem, valamint fejlesztem a kommunikációjukat. Nagyon szeretik az óráimat. Az év tanára lettem, amire külön büszke vagyok, mert ezt a díjat a diákok szavazták meg.
Ezek szerint könnyen megtalálod a fiatalokkal a közös hangot, és értesz a nyelvükön.
Talán azért is, mert a gyerekek szemében nem vagyok „igazi” felnőtt. Amikor megtudják, hogy 47 éves vagyok, mindig rácsodálkoznak: „az meg hogy lehet?” Színes ruhákban járok, bolondozok, sokat nevetek, tehát nem lehetek „igazi” felnőtt. Ráadásul nekem nincs gyerekem, a tanítványaim ezt végképp nem tudják hova tenni. De
ha most ideültetsz mellém egy 10 éves gyereket, akkor mi 3 perc múlva már barátok vagyunk, és ő rám bízza a legféltettebb titkait, mert tudja, én biztosan őrzöm azokat.
Rengeteg pozitív visszajelzést kapok a fiataloktól, bár sokszor csak évekkel később. Egy volt növendékem, aki 14 évesen járt hozzám, most 22 esztendős, néhány hónapja megvárt a Karinthy művészbejárójánál, és azt mondta: „Andi, a mai napig a fülemben cseng az a mondatod – idézte –, és én azóta ahhoz tartom magam, ha bármilyen helyzetben ki kell állnom magamért.” Meghatott.
Te is visszaültél az iskolapadba. Miért?
Úgy éreztem, itt az ideje az ismereteim átadását, a tanítást magasabb szintre emelni. Ezért jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor-színjátékos szakára, így a jövőben drámaórákat is tudok majd tartani a diákoknak. Most kezdem a harmadik szemesztert. Levelező szakon tanulok, hetente egy napot kell reggeltől estig iskolában töltenem. Ezt is imádom!
Magával ragadó a lelkesedésed, legyen szó a színészetről, a tanításról vagy a tanulásról. Mi a titkod?
Az állandó kíváncsiságom hajt. Játszottam filmben, sorozatban, voltam műsorvezető, zsűriztem, versenyzőként is megmérettem magam. A lelkesedés rendkívül fontos nekem. Nagyon tud motiválni, ha valami újat kipróbálhatok. Szerintem annak idején Karinthy Marcit is a lelkesedésem fogta meg. Látta, hogy a legkisebb szerepet is – egyszer „Hölgy 2” állt a nevem mellett a színlapon – ugyanolyan odaadóan viszem, mint például Bertát A bűvös szék című vígjátékban. Én egyszerűen csak szeretek játszani! Az új évadban Molnár Ferenc klasszikusában, a Liliomban Muskátné leszek, szerepelek majd a Furcsa párban és az Apácák című musicalben is a Karinthyban. Emellett kirándulok is egyet, Dunaújvárosba, ahol Göttinger Pál állítja színpadra a Leenane szépe című tragikomédiát. És nagyon várom a kőszegi folytatást nyáron. Remélem, ezt meghallják a kőszegiek is…
Ha csak a futó és a majdani előadásaid számát veszem, akkor is mozgalmas hónapok elé nézel.
Hála istennek! Szeretnék most elsősorban a színházra fókuszálni, mert ott egyre több nagyszerű lehetőséget kapok. Alapvetően a színház az otthonom, ha az van, akkor minden van. Minden más munkát próbálok úgy elvállalni, hogy ne vegyen el a színháztól. Épp ezért kellett az utóbbi időben leépítenem pár dolgot, mert éreztem, és az egészségem is megérezte, hogy túl sokat vállalok, ennyi minden nem fér bele az életembe. De nincs ezzel semmi baj, mert boldogan engedek el dolgokat a színház érdekében.
forrás: https://fidelio.hu/
Hivatalosan még el sem kezdődött az új évad, de rád augusztus 28-án már premier vár a Rózsavölgyi Szalonban.
Voltaképpen születésnapi ajándékom a Felső szomszédok budapesti bemutatója. Júliusban a Kőszegi Várszínházban játszottuk már, ez a két színház közös produkciója. Ősztől megy a Rózsavölgyiben.
Először játszol a Szalonban?
Igen, és igazán örülök ennek. Anyaszínházamban, a Karinthyban már hozzászoktam a nézők közelségéhez. A monodrámámat, a Margarída asszonyt, 60 ember előtt játszom ott. Amúgy is jobban vonzzanak a kisebb terek, az intimebb közegek. A Rózsavölgyi régóta szerepelt a bakancslistámon. Nagyon nekem való ez a hely és az új szerepem, Babette. Mindig motivált a színháznak az a fajta izgalma, hogy valami újat, valami mást tapasztaljak. Gyakran kérdezik tőlem, mik a szerepálmaim, de nekem „emberálmaim” vannak, akikkel szeretnék együtt dolgozni. Jó érzés, ha egy rendező újra felkér, mert az egy visszajelzés, hogy megfeleltem neki. Ilyen volt Karinthy Márton, ilyen Verebes István is, és ilyen Őze Áron, aki a tavalyi Hyppolit, a lakáj után most a Felső szomszédokban is rendezett engem.
Laurence Jyl darabjában Schneider Zoltán alakítja a férjedet, Léont, akivel már összeszokott párost alkottok. Ez nyilván megkönnyítette a közös munkát.
Snecivel 2006-ban játszottunk együtt először, és hamar kiderült, egy rugóra jár az agyunk, mindent ugyanúgy és egyszerre gondoltunk, a munkához való hozzáállásunk is hasonló. A mostani próbafolyamat során is egyszerre estünk kétségbe, és „dobtuk félre” az anyagot, majd vettük vissza a fonalat, egyformán fedeztük fel a darab erejét, és bontottunk ki a rétegeit – mindezt a legnagyobb szeretetben, feszültségmentesen. Ez itt a lényeg, hogy nem kellett harcolnunk, egymásra néztünk, és megszülettek a gondolatok. Ehhez persze kellett a rendező, Őze Áron is, aki elképesztően jól vezeti a színészeit, jól ismer minket, tudja, mennyire egy hullámhosszon vagyunk. Az alsó szomszédokat alakító két fiatalnak, László Rebekának és Nyomárkay Zsigmondnak pedig egy olyan „gyakorlati csomagot” adott, amelyet biztosan visznek magukkal mindenhová. A színésznégyesünk hihetetlenül összeforrott, egymásra figyelő kis „kupaccá” váltunk.
Nekem az emberek, a kapcsolódások mindennél fontosabbak a színházban.
A Felső szomszédokban két nemzedék, két házaspár csatározik egymással, ami megannyi humoros szituáció remek táptalaja is lehet, mégsem egy szimpla vígjátékról van szó.
A történet két generáció összecsapása, melynek során a felső szomszédok – az idősebb, ötvenes pár – próbálják megkeseríteni az alattuk lakó fiatalok életét. Ez már eleve humorforrás. Az előadás rendkívül szórakoztató, és rengeteg poénra ad lehetőséget, ugyanakkor magunkra ismerhetünk az egyes szituációkban. Például a szülőknek a gyermekeik felé támasztott elvárásaik kapcsán, vagy akár Léon és Babette kapcsolatának az alappilléreit illetően. Hiszen a fenti lakók – azontúl, hogy bohókásak, kicsit gyermetegek, és színes ruhákban járnak – végtelenül szeretik egymást, úgy, ahogy vannak. Nincsenek elvárásaik, és ez a legnehezebb. Azért kedvelem Babette-et, mert nem áll messze tőlem az életigenlése, és az, ahogyan az egész világot átöleli. Snecihez szintén közel áll León figurája, mert ő maga is egy nagy bohém medve: amellett, hogy egy komoly felnőtt színművész emlékezetes drámai alakításokkal, egy nagy gyerek is. Kőszegen csodálatos volt megélni, ahogy az előadás végén a nézők a könnyeiket törölgetve tapsoltak. Jó volt látni, hogy nagyon jól érezték magukat, láthatóan felszabadultak, és közben hazavittek magukkal valamit az előadásból. A Felső szomszédok ereje ebben rejlik.
A nézők szavazatai alapján idén te kaptad a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját Babette alakításáért. Mit szóltál hozzá?
Nagyon örültem neki, és rendkívül büszke vagyok. A polcomon őrzöm a többi relikviám között.
Minden reggel „Szervusz, Frici!”-vel köszönök neki.
Ez a díj azt is felidézi bennem nap mint nap, hogy a Kőszegi Várszínház a nyári anyaszínházam lett, és ez boldoggá tesz. Szívet melengető ajándék a sorstól. A legszebb dicséretet Molnár Piroskától kaptam, aki nagyon szerette Hollósi Fricit, jó barátja volt. Azt írta nekem, amikor megtudta, hogy én nyertem a díjat: „Frici most biztosan mosolyog odafent, a mennyországban.”
Már az is nagy szó, és klassz érzés lehet, hogy Molnár Piroska gratulált a díjadhoz. Nyilván nagyon kedvel téged, és elismeri a munkásságodat.
Nekem a legnagyobb „flexem” – ezt a kifejezést a „menőzésre” a fiataloktól tanultam –, hogy bármikor bármivel felhívhatom Bodrogi Gyulát, Molnár Piroskát vagy Pásztor Erzsit. Imádok velük lenni, hallgatni őket, fogom Gyuszi bácsi kezét, miközben beszélgetünk, vagy végigdumáljuk az utat Piroskával, amikor utazunk a Hyppolittal vidékre fellépni, és úgy sztorizik, hogy odavagyok.
Ők is valóra vált „emberálmaid”?
Pontosan, és hála istennek vannak még jó páran. Azt hiszem, a legszerencsésebb dolog, ami történhetett velem, hogy 22 évvel ezelőtt beléptem a Karinthy Színház kapuján. Ha papíron nem is voltam ott társulati tag 2023-ig, mégis az ország egyik legnagyobb társulatába kerültem, ahol olyan nagyágyúk adták egymásnak a kilincset, mint Kovács István, Hámori Ildikó, Schubert Éva, Sztankay István, Venczel Vera, Lőte Attila, Egri Kati, Pogány Judit és még sorolhatnám. Azóta is
minden évben ülök legalább egy olyan kolléga mellett olvasópróbán, akit gyerekkoromban ájulásig imádtam, és akitől most is nagyot dobban a szívem.
Eleve rajongó típus vagyok, mindig az voltam, és imádok a nagyoktól tanulni.
Nemcsak tanulni szeretsz, hanem te magad is szívesen adod át a tudásodat a fiatalabbaknak. Nyolc éve tanítasz a Talent Stúdióban kamaszokat.
Önbizalom-fejlesztő és önismereti foglalkozást tartok egy csodálatos holland drámapedagógus módszere alapján. A lelki jóllétnek a biztonságát tanulják meg tőlem, valamint fejlesztem a kommunikációjukat. Nagyon szeretik az óráimat. Az év tanára lettem, amire külön büszke vagyok, mert ezt a díjat a diákok szavazták meg.
Ezek szerint könnyen megtalálod a fiatalokkal a közös hangot, és értesz a nyelvükön.
Talán azért is, mert a gyerekek szemében nem vagyok „igazi” felnőtt. Amikor megtudják, hogy 47 éves vagyok, mindig rácsodálkoznak: „az meg hogy lehet?” Színes ruhákban járok, bolondozok, sokat nevetek, tehát nem lehetek „igazi” felnőtt. Ráadásul nekem nincs gyerekem, a tanítványaim ezt végképp nem tudják hova tenni. De
ha most ideültetsz mellém egy 10 éves gyereket, akkor mi 3 perc múlva már barátok vagyunk, és ő rám bízza a legféltettebb titkait, mert tudja, én biztosan őrzöm azokat.
Rengeteg pozitív visszajelzést kapok a fiataloktól, bár sokszor csak évekkel később. Egy volt növendékem, aki 14 évesen járt hozzám, most 22 esztendős, néhány hónapja megvárt a Karinthy művészbejárójánál, és azt mondta: „Andi, a mai napig a fülemben cseng az a mondatod – idézte –, és én azóta ahhoz tartom magam, ha bármilyen helyzetben ki kell állnom magamért.” Meghatott.
Te is visszaültél az iskolapadba. Miért?
Úgy éreztem, itt az ideje az ismereteim átadását, a tanítást magasabb szintre emelni. Ezért jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor-színjátékos szakára, így a jövőben drámaórákat is tudok majd tartani a diákoknak. Most kezdem a harmadik szemesztert. Levelező szakon tanulok, hetente egy napot kell reggeltől estig iskolában töltenem. Ezt is imádom!
Magával ragadó a lelkesedésed, legyen szó a színészetről, a tanításról vagy a tanulásról. Mi a titkod?
Az állandó kíváncsiságom hajt. Játszottam filmben, sorozatban, voltam műsorvezető, zsűriztem, versenyzőként is megmérettem magam. A lelkesedés rendkívül fontos nekem. Nagyon tud motiválni, ha valami újat kipróbálhatok. Szerintem annak idején Karinthy Marcit is a lelkesedésem fogta meg. Látta, hogy a legkisebb szerepet is – egyszer „Hölgy 2” állt a nevem mellett a színlapon – ugyanolyan odaadóan viszem, mint például Bertát A bűvös szék című vígjátékban. Én egyszerűen csak szeretek játszani! Az új évadban Molnár Ferenc klasszikusában, a Liliomban Muskátné leszek, szerepelek majd a Furcsa párban és az Apácák című musicalben is a Karinthyban. Emellett kirándulok is egyet, Dunaújvárosba, ahol Göttinger Pál állítja színpadra a Leenane szépe című tragikomédiát. És nagyon várom a kőszegi folytatást nyáron. Remélem, ezt meghallják a kőszegiek is…
Ha csak a futó és a majdani előadásaid számát veszem, akkor is mozgalmas hónapok elé nézel.
Hála istennek! Szeretnék most elsősorban a színházra fókuszálni, mert ott egyre több nagyszerű lehetőséget kapok. Alapvetően a színház az otthonom, ha az van, akkor minden van. Minden más munkát próbálok úgy elvállalni, hogy ne vegyen el a színháztól. Épp ezért kellett az utóbbi időben leépítenem pár dolgot, mert éreztem, és az egészségem is megérezte, hogy túl sokat vállalok, ennyi minden nem fér bele az életembe. De nincs ezzel semmi baj, mert boldogan engedek el dolgokat a színház érdekében.
forrás: https://fidelio.hu/