BENEDEK MIKLÓS: “AMÍG MEGTALÁLNAK A SZEREPEK, ADDIG SZERETNÉK SZÍNPADON LENNI”



A színész több mint ötven éve van a pályán, pandémia után pedig újra színpadra áll.


Nemrég még azon gondolkodott, hogy befejezi a pályafutását. Két éve fájdalmasan fiatalon elveszítette idősebbik fiát, az olimpiai bajnok vízilabdázó Tibort, és azt is nehezen élte meg, hogy a koronavírus-járvány miatt nem tudott dolgozni. Akkoriban ő már csak „egykori” színész volt, ám a munka új lendületet és erőt adott neki – írja a Blikk.

“Nemrég mutattuk be a József Attila Színházban Az imposztort. Nehezen jött létre, úgy volt, hogy januárban lesz a premier, de az élet mindig közbeszólt. Egymás után dőltek ki a kollégák, azon nevettünk, hogy csak Újréti László és én maradtunk talpon, egészségesen. Hát, most képzelje el, mi, a nagy öregek” – fogalmazott a színművész.

“Az utóbbi pár hét nagyon nehéz volt, rengeteget próbáltunk, volt, hogy naponta kétszer. Az Imposztoron kívül játszom még a Hárman a padon és a Játék a kastélyban című darabokban is, szóval most sok a feladat“– sorolta Benedek Miklós.

Azt is hozzátette: “Nagyon jó ebben a darabban játszani, sőt, dolgozni is nagyon jó. Karban tart, célt ad a napomnak, tudom, érzem, és bizony jó érzés, hogy szükség van rám, hogy értékes vagyok, értékes a munkám. Egy színész lehetőségei az évek múlásával korlátozottak lesznek, és jó érzés, hogy még számolnak velem, feladatokat kapok.“

Benedek Miklós író-rendező fia, Albert egy új kihívásról próbálja meggyőzni az édesapját: “Felvetette, hogy írjak egy könyvet a pályámról, az életemről, a családról, de legyintettem: ugyan, ma már mindenki könyvet ír… Ám újra és újra előjött a téma, és már gondolkozom rajta. Persze, sok kérdés van bennem, például az, miről szóljon, no meg, hogy ki írná meg?” – meséli Benedek Miklós.

A Nők Lapjának adott friss interjújában azt nyilatkozta: “Ami konkrétan Bogusławski karakterét illeti… ő mindent tud a pályáról, én azért nem. Ő egyszer komolyan veszi a szakmát, máskor meg elhülyéskedi. Én viszont mindig nagyon komolyan vettem. (…) Én egész életemben a színházzal foglalkoztam. Vagy játszottam, vagy rendeztem, vagy tanítottam. Amikor például a főiskolán tanítottam, ki sem tettem a lábam onnan. Húsz éven át állandóan ott voltam, nem létezett más. (…) A család tisztelte az elhivatottságomat, és a mai napig tisztelik. Soha nem voltak ellene, tudják, hogy ilyen vagyok. És amikor nem játszottam, ott voltam a gyerekeim életében. Pici korukban kevesebbet, később egyre többet.”

A kérdésre, foglalkoztatja-e a visszavonulás gondolata, azt felelte: “Amíg megtalálnak a szerepek, addig szeretnék színpadon lenni. Akár új darabot is elvállalnék, ha az elég jó. De arra már nem vágyom, hogy agyondolgozzam magam, csak azért, hogy csináljak valamit, és persze nem mondanék igent olyasmire, ami nem nekem való. Az biztos, hogy Rómeó már nem leszek.”