Ugrás a fő tartalomra

MOST ÉPP EZ

„Nehezen beskatulyázható a hangom”

MÁTHÉ BEÁTA A BOHÉMÉLET MIMIJE UTÁN DIDO SZEREPÉT ÉNEKLI A Göttinger Pál rendezte új Bohémélet-produkcióban vasárnap és kedden láthatja a közönség Mimi szerepében Máthé Beátát a Szegedi Nemzeti Színházban. Az SZTE-n diplomázott fiatal énekesnő szerepkört vált ezzel, hiszen néhány éve még mezzoszopránként a Parasztbecsület Santuzzájával debütált. – A Bohémélet a fiatalok operája, azok a produkciók a leghatásosabbak, amikor valóban ifjú énekesekkel állítják színpadra. Egyenesen vezetett a pályája Mimi szerepéig? – Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer majd eléneklem Mimit. Az egyetemen a tanáraimtól nem ilyen típusú szerepeket kaptam, és néhány évvel ezelőtt a Szegedi Nemzeti Színházban is a Parasztbecsület Santuzzájaként debütáltam. Valószínűleg azért alakulhatott így, mert kicsit nehezen beskatulyázható az énekhangom. A beszédhangom mélyebb, ugyanakkor az éneklésben a magasságok természetesen jönnek, nem okoznak gondot. Hálás vagyok, hogy megkaptam most a Bohémélet Mimijét. Amikor isme

A VIDOR Fesztiválról a Katolikus Rádióban




AKVARELL Adásban: 2018.09.05. 20:30 ADÁS INFORMÁCIÓK: kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Témák: VIDOR Fesztivál (Göttinger Pál) | Cabaret Medrano zenekar (Kamondy Imre) | Vidéki Színházak Fesztiválja (Lantos Anikó) - VIDOR Fesztivál Idén tizenhetedik alkalommal rendezték meg a nyíregyházi VIDOR Fesztivált. A különleges hangulatú találkozóról az egyik válogatót, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezőjét, Göttinger Pált kérdeztem. - Cabaret Medrano Szeptember 7-én, a Narratív Zenekarok Fesztiválján lép fel a Cabaret Medrano elnevezésű zenei formáció. A 17 éves zenekar "jellegzetesen budapesti", stílusuk a magyar népzene, a klezmer és a balkáni zene hatásaiból áll össze. Az énekes-tangóharmonikás Kamondy Imrét telefonon értük el. - Vidéki Színházak Fesztiválja A Thália Színház szervezésében hetedik alkalommal indult el a Vidéki Színházak Fesztiválja! Idén - szeptember 3-a és 9-e között - 7 nap alatt 8 előadást tekinthet meg a fővárosi közönség. A vidéki színházak munkái a Thália Színház épületének felújítása miatt ezúttal a Pesti Magyar Színházban láthatóak. Lantos Anikó fesztiváligazgatóval a nyitónapon beszélgettünk.