Ugrás a fő tartalomra

Megmérkőzik a Pappa Pia, a Kincsem és a Testről és lélekről

hvg.hu
18 nagyjátékfilmet és további több mint száz alkotást láthat a közönség a 4. Magyar Filmhéten. A helyszín ezúttal a Corvin lesz.

Február 7-én Szabó István Bizalom című filmjének (ez volt az első Szabó-film, melyet Oscar-díjra jelölt az Amerikai Filmakadémia) digitalizált és felújított változatának vetítésével nyílik hivatalosan a 11-éig tartó rendezvény. Rekordszámú nevezés érkezett, így öt kategóriában összesen 131 filmet nézhet majd meg a közönség, a program már nyilvános.

Mind a 18, a tavalyi évben bemutatott nagyjátékfilm lepereg majd, így a nézők újranézhetik többek között a Kincsemet, a Testről és lélekről című Arany Medve-díjas filmet, a Brazilokat, a Pappa Piát vagy az Aurora Borealist.

Az alkotók 76, a Mecenatúra program keretében támogatott filmet neveztek, összesen 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel az idei kínálatban. Köztük olyan különleges alkotásokat vetítenek majd, mint Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című megrázó erejű alkotása, az első magyar dokumentumfilm, mely a Sundance-fesztivál versenyprogramjában szerepel, vagy Mosonyi Szabolcs Tiltott zóna – Harctéren a vadvilág című természetfilmje és Vitézy László Csandra szekere című televíziós munkája, mely Lakatos Menyhért önéletrajzi ihletésű művei alapján készült és megtörtént eseményeket dolgoz fel a cigányság legszegényebb rétegének mindennapjaiból.

A kisjátékfilmek között szerepel Tóth Barnabás Van egy határ című alkotása, mely szintén igaz történet alapján készült és egy apa-fia vasfüggönyön keresztül való menekülését mutatja be, az animációk között pedig Gyulai Líviusz Egy komisz kislány naplója is versenyez.

A 3. Magyar Filmdíjak ünnepélyes díjátadóját a korábbi évekhez képest nem közvetlenül a Filmhét után, hanem később, március 11-én tartják. A Magyar Filmdíjakra nevezett alkotások közül a Filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott filmek és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd.

forrás: http://hvg.hu/