BOHÓZAT ÉS DRÁMA, HUMOR ÉS VÉR

NYÍREGYHÁZI NAPLÓ
2018.01.20.

„Egyelőre úgy néz ki, tartani tudjuk azt, amit szerettünk volna – hogy az évad a legkülönfélébb színházi nyelvek és fogalmazásmódok, akár ízlések felvonulása legyen, és hogy megmutathassuk a közönségnek, társulatunk egymástól távol eső gondolkodásmódú színházi alkotók, rendezők nyelvét egyaránt magas színvonalon beszéli.

Képesek vagyunk a szakma élvonalából érkező rendezők elképzeléseit megvalósítani, és így a közönségnek is a lehető legszélesebb spektrumát mutatni annak, ami a hivatásunk.” Göttinger Pál, a Móricz Zsigmond Színház főrendezőjének sorait olvashatják:

A Sherlock egy precíziós gépezet, egy nagyon aprólékosan szerkesztett, óraműre járó színházi bűvészmutatvány, a történetmesélés mellett az átöltözések és helyszínváltások szinte átláthatatlanul bonyolult láncolata, amely leginkább a virtuozitásával hat. A Carmen egy elsősorban a szívre ható előadás lett: az egyszerű, visszafogott teatralitásból nagy egyéni teljesítmények ragyognak ki, íróilag, színészileg és énekesként is. A Diótörő egy gyerekdarabtól szokatlan zenei igényességű, nagyszabású élőzenés mesemusical, látomásos, vad és energikus. A Leenane szépe a történetmesélés felnőttesebb módja: kegyetlenség és szeretet, tragédia és humor, szellemesség és szívbemarkolás elegyedik benne. Az Illatszertár a nagyszínpadi színjátszás magasiskolája: egy finom, áttetsző történet, humorral, emberismerettel, és hatalmas társulati munkával elkészítve.

AZ UTOLSÓ „A HÜLYÉJE”

Rendezőink sorában Szente Vajk, Sediánszky Nóra, Tucker András, Olt Tamás, Puskás Tivadar, Mohácsi János, Halasi Dániel és jómagam után most Koltai M. Gábor és Szőcs Artur következik, majd Szabó Máté, Végh Zsolt, Urmai Gábor és Fehér Balázs Benő. Bemutattuk az Asszony asszonynak farkasa című darabot, ami egy elemi erejű és hátborzongatóan sötét, véres humorral átszőtt reneszánsz dráma a testiségről, vágyról és pusztításról. Utána a Chicago, a zenés műfaj egyik koronaékszere, nagyszabású és energikus, áradó és mulatságos – színházunkban az utóbbi évek zeneileg is legizgalmasabb vállalkozása. Ezután klasszikus dráma következik, a Don Carlos, gondolkodásra, elmélyülésre, saját magunk komolyan vételére hívó remekmű. Az évadot egy kamaravígjáték és egy nagyszínpadi bohózat zárja majd. A rózsák háborúja egy filmsikeren alapuló történet, egy válóper részletein keresztül mutatja be az egymásra utalt emberek játszmáit. Az utolsó bemutatónk A hülyéje lesz, Feydeau megunhatatlan bohózatának új változata – középpontjában, mint minden bohózatéban, a kis emberi hazugságokon át elszabaduló lavina, kacagtató fordulatokon át hullámzó félreértés-folyam.

ÉLETVESZÉLYES MUTATVÁNY

Felnőttelőadásaink idén az egymásra utaltságról, az emberek egymásba kapaszkodásáról szólnak – gyerekelőadásaink (A kék pék, Mirr-Murr kalandjai, A dzsungel könyve, Maszmók Afrikában) pedig a célok eléréséről, az otthon melegéről, a valahova tartozásról, a kíváncsiságról és a tanulásról. Mint látható: minden munkánkban magas minőséget várunk el magunktól, mégis azon fáradozunk, hogy színházi vállalkozásaink egymástól a lehető legjobban különbözzenek. Életveszélyes mutatvány, de eddig még nem estünk le. Drukkoljanak!

(Szerző: Göttinger Pál)