Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

Nyilvánosságra hozták az idei Vidor Fesztivál színházi programját

Klasszikus színházi vígjátékokat és komédiákat láthat a közönség az augusztus 27. és szeptember 4. közötti Vidor Fesztiválon Nyíregyházán. A koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradt seregszemle idei szervezési munkálatai elég nagy bizonytalansággal indultak, de a nézők végül nem maradnak színházi versenyprogram nélkül - írta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a szervező Móricz Zsigmond Színház. A szabolcsi teátrum idén is a fesztivál profiljába illő produkciókat várta az ajánló színházaktól és színházi társulatoktól, amelyek egy nagyszínpadi és egy kamara vígjátékkal, illetve egy zenés vígjátékkal nevezhettek a "vidámság és derű országos seregszemléjére". A színház nagyszínpadán látható lesz az Orlai Produkció a Hogy szeret a másik, a Játékszín a Nagyvárosi fények és a Vörösmarty Színház a Játék a kastélyban című előadásai. A Karinthy Színház társulata a Lököttekkel, a Budaörsi Latinovits Színház pedig a Figaro házasságával érkezik a nyírségi megyeszékhelyre, bemut

CSALÁDI JÁTSZMÁK A BELVÁROSI SZÍNHÁZBAN – CINKOS JÁTÉK GÖTTINGER PÁL RENDEZÉSÉBEN

Június 27-én a Belvárosi Színházban mutatja be az Orlai Produkciós Iroda Sam Holcroft intellektuális komédiáját a Családi játszmákat. Az előadásban Ötvös András, Réti Adrienn, Járó Zsuzsa, Szikszai Rémusz, Kútvölgyi Erzsébet, Papp János és Csikász Ágnes szerepel. Rendező: Göttinger Pál.

A történet alaphelyzete egyszerű, karácsony alkalmából összegyűlik a család, hazajön a két fiútestvér (Ötvös és Szikszai) a szülőkhöz (Kútvölgyi és Papp), s hozzák magukkal saját családjukat. Ahogy ez lenni szokott: frusztrációk, kényszerképzetek, rokonszenvek és ellenszenvek kerülnek felszínre.

A darab azonban több ennél: közös komédia és cinkos játék is a közönséggel. A szereplők viselkedésének egyszerűnek tűnő, de szigorú szabályait ugyanis a nézőtéren tudni lehet majd előre, így a nézők végig beavatottként láthatják lelepleződni azokat a titkokat és hazugságokat, amelyeket a szereplők egymás elől eltakarni igyekeznek. Ezen keresztül pedig mindenki kacagtató és önironikus szabályszerűségeket olvashat le önmagáról is: mi, emberek hogyan tesszük élhetővé és elviselhetővé a társas érintkezést, s ezáltal magát az életet.

A darab 2017. június 27-től a Belvárosi Színház színpadán látható. A következő előadások időpontjai: június 28., 29., 30. 19 óra

“A munka alapvetően mindenütt ugyanolyan, a körülmények és a színészek hozzáállása viszont lehet eltérő. A kőszínházban dolgozó művészek is a tudásuk legjavát nyújtva próbálnak vagy lépnek színpadra, de színházuk: munkahely. Ami lehet inspiráló vagy éppen lélekölő, mint egyébként bármely más munkahely a világon. Az alternatív színházban játszók viszont a fennmaradásukért küzdenek, az, hogy megszületik-e egy produkció vagy sem, az előadás készítésekor még csak nekik maguknak fontos. A létük múlik azon, hogy aztán ezt igazolni tudják kifelé is. Mindez nem azt jelenti, hogy egyik vagy másik helyen jobbak lennének a színészek vagy a darabok, de azt igen, hogy van mit tanulniuk egymástól. Évek óta tudatosan törekszem arra, hogy minden évadban itt is, ott is dolgozhassak, és nem tudnék választani közöttük, de szerencsére nem is kell. Van, amit itt kell eltanulni, van, amit ott. Sok kortársammal ellentétben én alapvetően hiszek a kőszínházban” – nyilatkozta korábban Göttinger Pál.