VIDORogjunk önfeledten!

Augusztus 28. és szeptember 5. között immár tizennegyedik alkalommal kerül megrendezésre Nyíregyházán a VIDOR Fesztivál, azaz a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje, amely mára az egyik legnagyobb hazai összművészeti rendezvény lett.

Megnyitó Ünnepség: augusztus 28. péntek 18,30 Nyíregyháza Kossuth tér

A Nyilvános VIDOR Fesztivál idei programjairól dr. Kovács Ferenc polgármester, Schlanger András színházigazgató, dr. Tasnádi Csaba (korábbi igazgató és a VIDOR fesztivál megálmodója, és Iványi Krisztina kommunikációs tanácsadó –MVM Paksi Atomerőmű Zrt. a fesztávál főszponzora tartott hétfőn, Nyíregyházán sajtótájékoztatót.

– Példás szakmai összefogással, együttműködéssel, nem utolsósorban a, főszponzor, a város plusz 5 millió forintjával, és számos helyi vállalkozás segítségével valósul meg a már országos, sőt világhírnévre szert tett fesztivál– mondta a polgármester.

–Folyamatos megújulás megy a színházban, és ebbe beletartozik a hagyomány tisztelete. A fesztivál megrendezéséhez elengedhetetlen szükség van a fesztivált megálmodó elődöm, dr. Tasnádi Csaba tapasztalataira, szakmai tudására– hangsúlyozta Schlanger András.

– Alapvető változás nincs az idei fesztiválban, de vannak új elemek, amelyek még vonzóbbá, érdekesebbé teszik az érdeklődők számára. A siker az idén sem maradhat el, hiszen a színház teljes személyzete mögötte van a több mint egyhetes rendezvénysorozatnak– így Tasnádi Csaba.

–A VIDOR jó és jók vagyunk mi is a magunk posztján az energia ellátásban, így örömmel áltunk mellé és támogatjuk az idei színvonalas VODOR Fesztivált, melynek híre már határon túl is ismert és elismert–jegyezte meg a főszponzor képviselője.

Több mint százezer nézőt várnak

A tájékoztató folytatásában Schlanger András és Tasnádi Csaba vázolta a fesztivál kilencnapos programját:

A 9 nap alatt 49 helyszínen mintegy 400 program zajlik majd, az idén várhatóan közel 120ezer néző előtt.
Zenei kínálata rendkívül kimagasló, hiszen ez Magyarország legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja, ahol külföldi világsztárokkal is találkozhat a közönség, olyanokkal, mint a világhírű olasz Bandadriatica, a Maliról érkező Bassekou Kouyate & Ngoni Ba, a kolumbiai Sidestepper, valamint a kínai Hanggai.

Versengés is lesz!

A Fesztiválon igen rangos színházi versengés is folyik. A legkiválóbb hazai teátrumok játsszák az elmúlt évben bemutatott legjobb új vígjátékaikat, az öttagú zsűri Makk Károly vezetésével kilenc díjat ítél oda a legérdemesebbeknek.

Mozi a főtéren, kiállítások!

A Város főtere a Fesztivál idejére az ország legnagyobb mozijává változik, ahol esténként több ezren nevethetik végig a legújabb magyar vígjátékokat.
A Fesztiválon gazdag utcazenei, bábszínházi és képzőművészeti program is várja az érdeklődőket. Idén is több kiállítást tekinthetnek meg a fesztiválozók. A Jósa András Múzeumban tekinthető meg az Antal-Lusztig Gyűjtemény tárlata, amely a magyar aktivizmus rajzművészetét mutatja be, a Váci Mihály Kulturális Központ előterében a Hardon Művészeti Egyesület Szotyizmus kiállítása látható. A Pál Gyula Teremben mutatkoznak be a 2014. évi képzőművészeti
ösztöndíjasok. A Móricz Zsigmond Színház emeleti előcsarnokában Függöny mögött címmel a Magyar Képzőművészeti Egyetem alkalmazott látványtervező szakán idén végzett hallgatók munkája látható. A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár II. emeleti előcsarnokában az „… Őrült is egy kissé…” elnevezésű tárlat Karádi Zsolt és Karádi Nóra színházi fotóin keresztül idézi fel a színház elmúlt évadait. A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár II. emeleti kamaratermében Sipos László SORSfotók, avagy emberek és egyebek című kiállítása tekinthető meg.

A fesztivál mindenkié!

A VIDOR Fesztivál nyitott mindenki előtt, korra, nemre, anyagi helyzetre való tekintet nélkül, ugyanis a programok 90 %-a teljesen ingyenes, s nemcsak Nyíregyházán, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye 22 kistelepülésén is. Mert ez az év legvidámabb hete, amikor mindenkinek jár egy igazi, szívből jövő nevetés.

Színházi versenyprogram

Nagyszínpad

2015. augusztus 28., péntek, 19.00 – VERSENYEN KÍVÜL
TRÜKKÖK – BEST OF RECIRQUEL (Recirquel Újcirkusz Társulat)
Rendező-koreográfus: Vági Bence

2015. augusztus 29., szombat, 19.00

Mike Leigh: ABIGAIL BULIJA (Katona József Színház, Budapest)
Rendező: Ascher Tamás
Szereplők: Rezes Judit, Kocsis Gergely, Jordán Adél, Ötvös András, Ónodi Eszter

2015. augusztus 30., vasárnap, 19.00

Joël Pommerat: A KÉT KOREA ÚJRAEGYESÍTÉSE (Katona József Színház, Budapest)
Rendező: Máté Gábor
Szereplők: Keresztes Tamás, Kulka János, Nagy Ervin, Ötvös András, Sári László
2015. augusztus 31., hétfő, 19.00

Terrence McNally: KETTEN EGYEDÜL (Thália Színház, Budapest)
Rendező: Goda Krisztina
Szereplők: Schell Judit, Csányi Sándor
2015. szeptember 1., kedd, 19.00
Bill Manhoff: BAGOLY ÉS CICA (Orlai Produkciós Iroda, Budapest)
Rendező: Pelsőczy Réka
Szereplők: Jordán Adél, Szabó Kimmel Tamás

2015. szeptember 2., szerda, 19.00

Szente Vajk – Bolba Tamás – Galambos Attila: CSOPORTTERÁPIA (Kecskeméti Katona József Színház, Kecskemét)
Rendező: Cseke Péter
Főszereplők: Dobó Enikő, Aradi Imre, Csombor Teréz, Mikó István
2015. szeptember 3., csütörtök, 19.00
Hindi Brooks: ROMANCE.COM (Rózsavölgyi Szalon, Budapest)
Rendező: Dicső Dániel
Szereplők: Molnár Piroska, Jordán Tamás, Sipos Vera, Domokos Zsolt, Formán Bálint

2015.szeptember 4., péntek, 19.00

P. G. Wodehouse: AGYELDOBÁS (Madách Színház, Budapest)
Rendező: Szente Vajk
Szereplők: Nagy Sándor, Magyar Attila, Szerednyey Béla
2015. szeptember 5., szombat, 19.00
Noël Coward: VIDÁM KÍSÉRTET (Játékszín, Budapest)
Rendező: Böhm György
Főszereplők: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Liptai Claudia, Pásztor Erzsi

Krúdy Kamaraszínpad

2015. augusztus 29., szombat, 18.00 és 22.00

40! AVAGY VÉGES ÉLET (Dumaszínház és Füge Produkció, Budapest)
Írta, rendezte és játssza: Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Keszég László, Mészáros Béla

2015. augusztus 30., vasárnap, 18.00 é 22.00

Bernard Slade: VÁLÓTÁRSAK (Rózsavölgyi Szalon, Budapest)
BALIKÓ TAMÁS rendezői elképzelése nyomán színpadra állította: LŐKÖS ILDIKÓ és a stáb
Szereplők: Für Anikó, Lengyel Ferenc

2015. augusztus 31., hétfő, 18.00 és 22.00

Vinnai András: GARZONPÁNIK (a 011- ALKOTÓCSOPORT és a Thália Színház, Budapest közös produkciója)
Rendező: Radnai Márk
Szereplők: Klem Viktor, Pálos Hanna, Szabó Győző

2015. szeptember 1., kedd, 18.00 és 22.00

Emmanuel Robert-Espalieu: A HAL NEM HAL BELE (Nézőművészeti Kft., Budapest)
Alkotók: Katona László, Scherer Péter, Mervel Miklós, Gyulay Eszter
Szereplők: Katona László, Scherer Péter

2015. szeptember 2., szerda, 18.00 és 22.00

SEX, DRUGS, GODS & ROCK ’N’ ROLL (az Aradi Kamaraszínház, Arad; a MASZK Egyesület, Szeged és a Bakelit Multi Art Center, Budapest közös előadása)
Rendező: Tapasztó Ernő 75%-ban
Szereplő: Harsányi Attila

2015. szeptember 3., csütörtök, 18.00 és 22.00

Kiss Márton: BROADWAY FELETT AZ ÉG (Centrál Színház, Budapest)
Rendező: Kiss Márton
Szereplők: Borbás Gabi, Botos Éva, Cserna Antal, Papp János, Rada Bálilnt, Szilágyi Csenge
2015.szeptember 4., péntek, 22.00 és szeptember 5., szombat, 18.00

Gerlóczy Márton: A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA (Orlai Produkciós Iroda, Budapest)
Rendező: Göttinger Pál
Szereplő: Ötvös András

Utcaszínház

Kuckó Művésztanya: A SOKNEVŰ…
Langaléta Garabonciások: ELEMEK, AVAGY TŰZÖN, VÍZEN, FÖLDÖN, ÉGEN
Ort-Iki Báb- és Utcaszínház: JÁTÉK DÁVID KIRÁLYRÓL
Bab Társulat: JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL (versenyen kívül)
Kuckó Művésztanya: MATYINÉ ARANYA ÉS MÁS – NAGY TANULSÁGGAL BÍRÓ – KOMÉDIÁK
Ziránó Színház: PULCINELLA SZERELMES
Szárnyas Sárkányok: RÍTUS
Térszínház: TENGERTÁNC
Utca-Szak: SÜNBÁLÓ

Bábelőadások

Burattínó Bábszínház: KINCSKERESŐ MAN
Ziránó Színház: BABSZEM JANKÓ
Katica Bábszínház: RÖFI MALAC KALANDJAI
Ziránó Színház: SZEKRÉNYMESÉK
Árgyélus Színház (Szlovákia): SZŐLŐSZEM KÁLMÁN

Koncertek
Kossuth tér

2015. augusztus 28., péntek
Borbély Mihály Balkán Jazz Projekt
Bassekou Kouyate & Ngoni Ba (Mali)

2015. augusztus 29., szombat
Etnofon
Sidesteppers (Kolumbia)

2015. augusztus 30., vasárnap
Kiscsillag

2015.augusztus 31., hétfő
Ocho Macho
2015. szeptember 1., kedd

Cimbali Band

2015. szeptember 2., szerda
Romengo Együttes

2015. szeptember 3., csütörtök
Quimby

2015. szeptember 4., péntek
Supernem
Hanggai (Kína)

2015. szeptember 5., szombat

Budapest Klezmer Band
Bandadriatica (Olaszorszag)

Korzó Színpad

CSINTEKERINTŐ (Bognár Szilvia)
HÉTERDŐ (Katáng Zenekar)
PETRUSKA ANDRÁS
SALAMON BEÁTA és a MÉTA

Filmes versenyprogram
Kossuth tér

DUMAPÁRBAJ
Színes, magyar vígjáték, 2014
Rendezte: Paczolay Béla
Főszereplők: Hadházi László, Kiss Ádám, Eszenyi Enikő, Kamarás Iván, Jordán Adél

PARKOLÓ
Színes, magyar játékfilm, 2014
Rendezte: Miklauzic Bence
Főszereplők: Lengyel Ferenc, Szervét Tibor, Somody Kálmán, Pokorny Lia

SENKI SZIGETE
Színes, magyar romantikus vígjáték, 2014
Rendezte: Török Ferenc
Főszereplők: Jakab Juli, Mohai Tamás, Bánfalvi Eszter, Schell Judit

SWING
Színes, magyar romantikus vígjáték, 2014
Rendezte: Fazekas Csaba
Főszereplők: Ónodi Eszter, Csákányi Eszter, Törőcsik Franciska, Törőcsik Mari, Kulka János

UTÓÉLET
Színes, magyar film, 2013
Rendezte: Zomborácz Virág
Főszereplők: Kristóf Márton, Gálffi László, Anger Zsolt, Petrik Andrea
Cinema City

ARGO 2
Színes, magyar akció-vígjáték, 2014
Rendezte: Árpa Attila
Főszereplők: Kovács Lajos, Scherer Péter, Bicskey Lukács, Kiss József

LIZA, A RÓKATÜNDÉR
Színes, magyar romantikus vígjáték, 2014
Rendezte: Ujj Mészáros Károly
Főszereplők: Balsai Mónika, David Sakurai, Bede Fazekas Szabolcs, Schmied Zoltán

MANCS
Színes, magyar családi kalandfilm, 2014
Rendező: Pejó Róbert
Főszereplők: Trill Zsolt, Holecskó Orsolya, Keresztes Tamás, Szacsvay László

VAN VALAMI FURCSA ÉS MEGMAGYARÁZHATATLAN
Színes, magyar vígjáték, 2014
Rendezte: Reisz Gábor
Főszereplők: Ferenczik Áron, Horváth Miklós, Győriványi Bálint, Owczarek Tomi

Kisérőprogramok

–A korábbi évekhez kapcsolódóan idén is rengeteg kísérőprogrammal készülünk a VIDOR Fesztiválon. A teljesség igénye nélkül említjük a Piros Orr Bohócdoktorokat, a képzőművészeti kiállításokat, a Dumaszínházat, a börtön- és pszichiátriai előadásokat, a VIDOR- és a Móricz-kert koncertjeit– fűzte hozzá Schlanger András.

Jegyvásárlás:

A fizetős helyszínekre– Nagyszínpad, Krúdy Kamara, Művész Stúdió, Váci Mihály Kulturális Központ, Duma színház VMKK, ONIX Casino, Cinema City–jegyek válthatók a Színház jegyirodájában hétköznapokon 9-18-ig, Országzászló tér 6, valamint az előadások helyszínén az előadások kezdete előtt egy órával. Az online jegyvásárlás 2015. augusztus 12-én 17 órától a vidor.eu oldalról is elérhető.

Minden további helyszínen a programok ingyenesek!

Fullajtár András