Halálos ősbemutató

Fekete fátyol női önsajnáló magazin, Rémhírek, Tumorpercek, Ki nyel ma? – ilyen című műsorokkal fut a Ravatal Rádió Egressy Zoltán legújabb darabjában, a Halál Hotelben. Az abszurd krimikomédia a szerző első olyan darabja, melyet a nyári színházi szezonra írt, Őze Áronnak pedig az első szabadtéri rendezése. A csapat jót ígér, mégis csupán az alapművet lehet dicsérni.

A másfél órás abszurdot Egressy az Óbudai Társaskör felkérésére írta, két korábbi írása, a Majd kiszellőztetsz című novelláskötetében található, szintén fekete humorral átitatott Halál Hotel és Ravatal Rádió alapján. A történet helyszíne a címadó hotel, ahol öngyilkosjelöltek szállnak meg, és a vendéglátók mindent megtesznek azért, hogy a kedves vendég mielőbb végezzen magával. Az épületből sugároz a Ravatal Rádió, és a szállónak van egy étterme, az Agatha Christie Restaurant. Minden a halál körül forog, így nem csoda, hogy hamar hármas gyilkosság történik. Frank nyomozó érkezik a helyszínre, mindenkit kihallgat, és természetesen mindenki gyanús. A nyomozás végén azonban egész más derül ki, mint amire bárki is számított volna. Egressy humora – fekete humor a javából – szokatlan, de üdítő a szomorúságát és panaszkodását védjegyként viselő magyar nézőnek.

Skolasztika nővér szerepében Kútvölgyi Erzsébet nyugodtságot sugárzó, békéjéből kizökkenthetetlen jelenség. A Columbónál is zavarodottabb Frank nyomozóként Cserna Antal kelti életre a színpadon is Egressy verbális humorát, mellette még az inkább rendezőként ismert Göttinger Pál szórakoztató Mo Csing, a főszakács szerepében. Dicséretet érdemel Takács Géza ideges, Frank nyomozóval különös kapcsolatban álló rádiótulajdonos Damoklésza és Auksz Éva fekete lelkű műsorvezetője is.

Az Óbudai Társaskör belső kertjét ügyesen kihasználó, hármas osztatú díszlet (Enyvvári Péter munkája) mellett Cselényi Nóra jelmezei sajnos közönségesek (idétlen hajak, sapkák, bőrszerkók) és stílustalanok, melyek nem illenek az abszurdhoz.

A Halál Hotelből nehezen sikerült a színpadon is érvényes jeleneteket teremteni, így Egressy sziporkázó nyelvi humora él csak, és legkevésbé sem a látvány vagy a történet. Ez pedig így csupán félpanziós élmény, és nem all inclusive nyáresti szórakozás.

Egressy Zoltán: Halál Hotel, Óbudai Társaskör
Rendező: Őze Áron