Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A forrásokat az egyes bejegyzések
végén lehet megtalálni.


Színház, zene: Ördögkatlan hetedszer

Lengyelország lesz a díszvendége a katlannak – Nagyharsány, Kisharsány, Beremend és Palkonya öt napon át várja az érdeklődőket
A budapesti Katona József Színház, Horváth Csaba rendező-koreográfus és Lajkó Félix hegedűművész lesz a vendége a hetedik Ördögkatlan fesztiválnak, amelyen ezúttal a színpadi produkciók lesznek túlsúlyban. Több mint négyszáz programot kínál a látogatóknak az Ördögkatlan Fesztivál augusztus 5. és 9. között Dél-Baranya néhány településén.

Miként minden évben, a Quimby zenekar nyitja és a Kiscsillag zárja a most hetedik alkalommal megrendezendő összművészeti fesztivált, amely a nevét a Nagyharsány határában lévő „ördög szántotta hegy” legendájáról kapta. A színházi produkciók túlsúlyban lesznek a fesztiválon, az ötnapos program vendége mások mellett a budapesti Katona József Színház, Horváth Csaba rendező-koreográfus és Lajkó Félix hegedűművész. Az idén a fesztivál díszvendége Lengyelország lesz: lengyel zenekarok, színházi előadások és lengyel szerzők darabjaiból készült produkciók sorakoznak a színes programban. A fesztivál fővédnöke, Törőcsik Mari korábban úgy nyilatkozott, a közönséget nem lenézni kell, hanem tisztelni, megbecsülni. Elhinni, hogy ha a néző jót kap, a legkomplikáltabb dolgokat is befogadja, és elmegy a legnívósabb helyekre is – fogalmazott a színésznő.

A Katona József Színház A mi osztályunk című darabbal és a Szabadkai Népszínházzal közös Vörös című produkcióval szerepel, emellett sufnibeli előadásokkal lép fel a fesztiválon. Haumann Péter Szókratész védőbeszédével, Fekete Ernő a Weöres Sándor verseiből összeállított Mennyekbe vágtató prolibusszal, Szacsvay László pedig Pianínó című Szép Ernő-estjével lép fel. Beremenden, a Megbékélés Kápolna előtti réten az idén Beethoven IX. szimfóniáját játssza a budafoki Dohnányi-zenekar. A palkonyai templomban a Dohnányi-kvartett ad koncertet, és folytatódik az operabeavató sorozat is Offenbach Hoffmann meséi című művével. Lajkó Félix lemezbemutató koncertet ad, és a Dohnányi-zenekarral is fellép. Kiss Mónika, a fesztivál főszervezője elmondta, Horváth Csaba rendező-koreográfus több előadással érkezik: a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves színházirendező-osztályának Toldi című mozgásszínházi előadásával, a Forte Társulat pedig az Irtással.

Ami a képzőművészeti programokat illeti, Wahorn András például nemcsak kiállítással érkezik, hanem koncertet is ad zenekarával, és közös installáció megalkotásában is részt vesz. Szólt arról is, hogy a Pintér Béla és Társulata a Titkaink című előadással lép fel. Göttinger Pál rendező elmondta: a Hrabal-vurstli elnevezésű rendezvénysorozattal Bohumil Hrabal születésének századik évfordulóját ünneplik. Cseh Tamás halálának ötödik évfordulóján, augusztus 7-én megemlékeznek a fesztivál egykori fővédnökéről a Kórusok Éjszakája résztvevőiből toborzott kórussal, Tóth Árpád vezetésével a katlanozók együtt éneklik el Cseh Tamás valamelyik dalát.

A programsorozat idei költségvetése mintegy hetvenmillió forint, amelynek a fele állami támogatás, a jegybevételek mintegy harminc százalékot tesznek ki, s a fesztivált a részt vevő települések is támogatják. A több mint negyven kisebb helyszínen zajló rendezvényen az idén 45 ezer látogatóra számítanak.


TÁMOGATÁS, SZOLIDARITÁS

Köszönjük, ha a karantén-időkben megcsappant színházasdinkat akár csak havi jelképes, 1-2 eurós felajánlással támogatod. A befolyt összegekből finanszírozzuk következő projektjeink előkészületeit. A támogatói feliratkozáshoz kattints ide!


TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália patreon pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed