Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

5 + SOK PROGRAM AZ ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁLRÓL, AMIT VÉTEK LENNE KIHAGYNI!

Aki sok éve olvas minket, és érdeklődik a kulturális csemegék iránt, az már biztosan tudja, hogy az Ördögkatlan Fesztivál jóval több, mint egy sima kulturális eseménysorozat – festői szépségű tájakon. Aki pedig egyszer már belekóstolt a „katlanos” életérzésbe, függővé válik tőle. Az utolsó koncert utáni első pillanatban visszafelé számolja a napokat, és az év további részében ez élteti, erre vágyik, ez ad neki erőt ahhoz, hogy elhiggye: a világunk, az országunk, az életünk akár olyan is lehet, mint amit az Ördögkatlan Fesztivál ad nekünk. Hogy milyen ez az élet? Both Gabi elmeséli. – Ez az a fesztivál, ami akkor is van, ha nincs Amióta létezik a WMN, azóta minden évben írtam róla, tavaly is, pedig akkor nem is volt Ördögkatlan. Elmaradt a vírus miatt. Nem vagyok babonás, de az épp a 13. lett volna volt. Minket, akik régóta járunk oda boldognak lenni, mindez nem tántorított el attól, hogy a saját kis magánkatlanunkat megrendezzük. Olvassátok el ITT , milyen volt. (Aki nem olvassa el, a

A Snoblesse Oblige a Csemegepultosról

A csemegepultos naplója

Kolbász, csajok, májasok – Gerlóczy Márton regénye színpadon.

„A szerzőről második könyve után még mindig nem tudjuk, van-e írói tehetsége. Ugyanis még soha, semmit nem akart megírni. Első két könyvét csak dacosan, sértetten a pofánkba akarta vágni, a világéba, amire meg van sértődve. A jó hír tehát az, hogy még mindig áll a zászló. De azzal a harmadikkal még várnék 4-5 évet.” Sokat látott recenzensünk Gerlóczy Márton második regénye kapcsán írta e sorokat (a teljes kritika itt), s azóta alighanem eldőlt, mije van és mije nincs a termékeny fiatal írónak. Mindenesetre van egy regénye, amely A csemegepultos naplója címet viseli, s amelyet Lőkös Ildikó és Göttinger Pál alkalmazott színpadra, hogy Ötvös András eljátszhassa a fő és egyben egyetlen szerepet.