Kedves Közönségünk!

2020. március 12-i kezdettel bizonytalan időre bezártak a magyarországi színházak.
A folytatásról még semmi nem tudható.

Hírül adjuk majd, ha újra mozgásba lendül valami. Reméljük, hogy ez csak pár hét - de tényleg nem lehet tudni. Hónapokig is tarthat.

Mi, a KEKSZ Bt körül tevékenykedő művészek valamennyien szabadúszók vagyunk, nincs semmi ráhatásunk arra, hogy melyik színház milyen döntéseket hoz az érintett előadásokkal kapcsolatban - végleg törli, később megtartja, vagy mással pótolja őket.

Annyi bizonyos, hogy amíg nem játszunk, addig nekünk, akik ezen a területen dolgozunk - semmilyen bevételünk nincs. Nem nyavalyogni szeretnénk, és tudjuk, hogy van nálunk rosszabbul járó polgártársunk is, mégis hirtelen, mindössze néhány óra alatt kikerültünk a hidegre, ezredmagunkkal, színészekkel, énekesekkel, zenészekkel, háttérdolgozókkal együtt.

Arra kérjük nézőinket, hogy (hacsak nem szájuktól vonják el a falatot) ne váltsák vissza az elmaradt előadások jegyeit, amíg a vészhelyzet tart, és az esetleges pótlások időpontjairól nem lehet tudni semmit.

Megértésüket köszönjük, vigyázzanak magukra és főleg egymásra.





Újra Somló Cirqsz - most a Madách Színházban!

Életművének legmarkánsabb darabjait csokorba kötve, nagyszabású koncerttel emlékeznek meg barátok, kollégák, pályatársak az elhunyt legendáról, Somló Tamásról. Az örökzöld slágerek a Modern Art Orchestra hangszerelésében hallhatóak majd.
A Szigetes, majd a dupla teltházas Akvárium Klubos felvezető után, a „Somló Cirqsz" koncertsorozatnak október 11-én a Madách Színház ad otthont.

Az esten fellépnek:
Charlie
Frenreisz Károly 
Gerendás Péter
Kiscsillag
Geszti Péter
Tóth Vera
Mohamed Fatima
Bornai Tibor
Papp Szabi
Kama
Blahalouisiana
Roy és Ádám + Köves Pinyó
Vitáris Iván 
Animal Cannibals

és Somló Tamás gyermekei

Rendező: Göttinger Pál



Megosztás: