Még mindig napra bérli a színházat Orlai Tibor

Az Orlai Produkciónál alap, hogy minden színielőadás utaztatható legyen, hiszen ezzel majdnem megduplázható az előadásszám.

Szerencséje volt Orlai Tibornak, hogy a tíz évvel ezelőtti első magánszínházas produkciója kirobbanó siker lett. A Hat hét, hat táncot a Thália Színházzal közös produkcióban hozta létre az Orlai Produkció. Hét év alatt 260 előadást játszottak belőle Vári Évával és Kulka Jánossal, és 2014-ben is csak azért kellett levenniük, mert a külföldi jogtulajdonos az éppen akkor bemutatott amerikai film miatt konkurenciának tartotta az előadást és nem hosszabbította meg a jogokat. „Információink szerint a film hamar megbukott” – mondja kesernyésen Orlai Tibor. A Jurányi Inkubátorházban beszélgetünk, ez az Orlai Produkció második otthona most, hat repertoáron lévő előadásuk fut itt.

Azért sokáig nem szomorkodott, mert a Hat hét, hat tánc közönség- és üzleti sikere alapozta meg a produkciós iroda létét. A következő „sorsfordító” előadás a Férfi és nő koncertturné volt Básti Julival, Udvaros Dorottyával, Cserhalmi Györggyel és Kulka Jánossal, Dés Lászlóval. Ez az előadás azt is megmutatta, mi lehet az egyik záloga a magánfinanszírozású előadások üzleti sikerének: lehessen velük országszerte turnézni. „Nálunk alap, hogy az új előadások úgy jönnek létre, hogy mozgathatók legyenek. Az évi hatszáz-hétszáz előadásunkból 55-60 százalék van Budapesten, a többi vidéken, mert ezzel tudjuk az előadásszámot jelentősen növelni.”

Fontos előadás volt a 2010-ben bemutatott, száznyolcvanszor játszott Esőember, azért is, mert ezzel léptek be a Belvárosi Színházba, ahol azóta is a legtöbbet játszanak, jobb hónapokban huszonötször egy hónapban. A magántulajdonban lévő, moziból lett színházépületet a mai napig előadásokra, nem havonta bérli Orlai Tibor. „Nem tudom megmondani előre egy évre sose, hogy mennyit játszunk egy adott hónapban, így ez a legegyszerűbb, de az esték többségét mi töltjük meg a Belvárosi Színházban.”

A bérleti díj egyébként a második legnagyobb költségelem a honorárium után, emellett marketingre és díszletre, jelmezre költ a produkció a legtöbbet. A bevételi oldalon egyértelműen a jegybevétel vezet. Orlai két modellel dolgozik: a Belvárosi Színházban egy estére fizet az épületért, és övé a teljes jegybevétel, a Jurányiban (és máshol) viszont a jegybevételen osztoznak a hellyel. A jegybevétel mellett a TAO (a társasági adóból a jegybevétel 80 százalékáig igényelhetnek a színházak) biztosítja a fenntartható működést, ebből készülnek az új előadások, a jegybevétel az operatív működést fedezi. Orlai Tiborral együtt négyen működtetik az irodát, 2016-ban 456 millió forintos árbevétellel, 74 millió forintos adózott eredménnyel.

Az Orlainál sok a monodráma, a producer és a színészek is szeretik ezt a műfajt. A Csemegepultos naplója és az Egyasszony kiemelkedő előadások is lettek. Utóbbi pedig eredetileg abban a kategóriában volt, amelyről Orlai azt mondja, rétegszínház. „Kezdetben felvállaltan nem felszínes, de szórakoztató produkciókat készítettünk, amelyeknek jól kiszámítható volt a megtérülése. A biztos alapok után kezdtünk rétegszínházi produkciókat is játszani. Ezek jellemzően keresztfinanszírozású előadások voltak, amelyekről a premier napján tudtam, hogy nem hozzák vissza az árukat, de művészileg fontos volt, hogy létrejöjjenek.” Az Egyasszony nehéz témája (családon belüli erőszak, sérült gyermek nevelése) ellenére lett elsősorban művészileg, de üzletileg is kiemelkedő siker, mert már a századik előadásnál járnak. Az Egy őrült naplója Keresztes Tamással pedig már abszolút művészszínházi előadás, nagy is a visszhangja, már négy külföldi fesztiválon jártak vele és még duplaennyi meghívásuk van.

„Persze van, hogy valami nem sikerül, és akár az ötödik, tizenötödik előadásnál le kell venni, de az alkotók ilyenkor is mindent megtesznek a sikerért.” Épp a művészi munka miatt nehéz magántőkét bevonni a színházba, akármennyire ismertek az egyes „alkotóelemek”, mindig marad egy kiszámíthatatlanság, hogy hogy sikerül végül a produkció és hogy a nézők szeretni fogják-e. Tibornak ezért a legfőbb kihívás az, hogy hogy tudja hosszabb távon is, biztosan működtetni úgy az irodát, hogy az anyagi szempontok ne kerüljenek a művészi elé. Az ő alkotótársa egyébként a munkában Zöldi Gergely dramaturg, fordító, akivel együtt alakítják a repertoárt és találják ki, kivel dolgoznak együtt.

Orlai Tibor a következő évadtól még egyet lép, főleg a szervezés miatt, a társulatszerűség felé. Hangsúlyozza, nem épít társulatot, nem lesz fix csapata, kötelezettségekkel, elvárásokkal, de a bonyolult egyeztetési rendszer miatt (hogy ki melyik este, hol játszik), meg kellett ezt lépnie. Tizenkét szabadúszó színésszel állapodott meg első körben, hogy „együtt lesznek, de szabadon”, és az egyeztetésnél az Orlai élvez náluk elsőbbséget, cserébe ő évadonként minimum két szerepet ígér. „Azért ez továbbra is egy alkotóközösség marad, soha nem fogok szerepeket kérdés nélkül ráosztani senkire, mindent megbeszélünk.”

Megosztás:
spacer

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed