„A színész mindig magáról vall”

A tárgymutatóban: , , ,
Szíjjártó Anita

Új fejezet kezdődött az életében: nemrég született meg második kislánya, elhagyta a Katona József Színházat, ahol hat évig játszott, most pedig szabadúszó, és az Orlai Produkciós Iroda friss darabjában, a Családi játszmák című komédiában fog szerepelni. Az előadás igazán formabontó: a színészek kivetítőn látható utasítások szerint játszanak. Ötvös András színművésszel beszélgettünk.

A történet alaphelyzete egyszerű, karácsony alkalmából összegyűlik a család, hazajön a két fiútestvér (Ötvös András, az öcs és Szikszai Rémusz, a bátyja) a szülőkhöz (Kútvölgyi Erzsébet és Papp János), és hozzák magukkal saját családjukat. Ahogy ez lenni szokott: frusztrációk, kényszerképzetek, rokonszenvek és ellenszenvek kerülnek felszínre. A darab azonban több ennél: közös komédia és cinkos játék is a közönséggel. A szereplők viselkedésének egyszerűnek tűnő, de szigorú szabályait ugyanis a nézőtéren tudni lehet majd előre, így a közönség végig beavatottként láthatja lelepleződni azokat a titkokat és hazugságokat, amelyeket a szereplők egymás elől rejtegetnek. Ezen keresztül pedig mindenki kacagtató és önironikus szabályszerűségeket olvashat le önmagáról is: mi, emberek hogyan tesszük élhetővé és elviselhetővé a társas érintkezést és ezáltal magát az életet – szól a darab ismertetője.

A darabban Matthew-t, a fiatalabb testvért alakítod. Hogyan kell őt elképzelnünk?

Matthew ügyvéd, akiről a szövegkönyvünk így ír: „Ha másoknak nem tudok örömet okozni, akkor nem lehetek boldog. Elismerést kell kapnom, mindig azt kell tennem, amit várnak tőlem. Pótcselekvés: evés.” Plusz a szórólap szerint rögeszméje, hogy alkalmatlan.

Első hallásra – számomra legalábbis – nem annyira megnyerő figura. Neked színészként viszont muszáj megtalálnod benne valamit, amit magadévá tudsz tenni.

Matthew vagy bármilyen szerep esetében nekem a legfontosabb azt megtalálni, hogy mi az adott alak erőssége, gyengéje, miért lehet őt mindennek ellenére szeretni. A lényeg: minden egyes szerepben a színész saját magáról vall. A sava-borsa ennek az előadásnak egyébként az, ahogy meg van írva. A cél nem a karakterek részletgazdag fölfestése, hanem a sokszereplős jelenetekben a különböző stratégiák működtetése, az ember saját hazugságainak vagy stratégiáinak fölnagyítása, megmutatása Matthew-n keresztül. Azt szoktam megnézni, hogyan lehet a saját személyiségemen át formát adni azoknak a félelmeknek, szorongásnak és vágyaknak, amelyek betűkbe vannak szedve.

Azt mondod, minden szerep esetében magáról vall a színész. Mi a helyzet akkor, ha teszem azt: egy gyilkost kell alakítani?

Kosztolányi Dezső így ír az Esti Kornélban: „Pusztán ezzel mégse magyarázható magatartása. Azzal sem, hogy ő »jól nevelt fiú« volt. Azzal sem, hogy félénksége, élénk képzelete határozatlanná tette, és gyakran, mikor a veszedelemtől futott, ez hajszolta bele a veszedelembe. Azzal sem, mintha valami túlontúl kegyes lélek lett volna, a szó köznapi értelmében. Sok kegyetlenség lakozott benne, sok vérengző, gonosz ösztön. Csak ő tudta, hogy mint kisdiák mit művelt a szegény legyekkel és békákkal a mosókonyhában berendezett titkos kínzókamrában. Itt ő meg unokaöccse konyhakéssel boncolták föl a békákat s öreganyjuk macskáit is (…) Kellő esetben bizonyára gyilkolni is tudott volna, mint minden ember. De attól, hogy valakit megsértsen, jobban félt, mint hogy megöl valakit.”

Tehát ha gyilkost kellene eljátszanom, akkor el kellene gondolkoznom azon: mikor képes az ember ölni. Mert az ember képes ölni. Van olyan élethelyzet, amikor az ember rákényszerül – például háború esetében –, és van olyan szeretett ember, aki miatt megtennénk, akár ezt is. Az ösztönök mindenkiben ott szunnyadnak, és bizonyos körülmények előhozhatják azokat belőlünk.

Pár szóban már utaltál az előadás különlegességére, amely a megvalósításban rejlik. Összefoglalva: a nézők a darab közben kivetítőkön látnak bizonyos instrukciókat, melyeket nektek követnetek kell úgy, hogy közben az általatok megformált karakter elvileg erről mit sem tud.

Az előadás tere fölött egy képernyőn megjelennek az egyes szereplő játékszabályai. Ezt mi valóban úgy fordítottuk le, hogy az alak, akit játszunk, nem ismeri ezeket, de a színész igen. Így lesz picit sportközvetítés jellege. A nézőt egyrészt szórakoztatja, hogy plusz játékban vesz részt, másrészt az előadás – a szabályok segítségével – fölnagyítja azokat a stratégiákat, az önzés hálózatait, amelyek egy családban megtalálhatók.

Miközben próbáltok, eszedbe jut a saját családod, a stratégiáid?

Persze. Sőt: a jeleneteknél úgy is segítjük egymást, hogy a személyes családi cirkuszainkból merítünk. Nagyon igazi és érthető ezért minden, hiszen sok élményanyag van mindegyikünkben.

A kivetítőkön olvasható instrukciók mennyire vannak kőbe vésve?

Teljesen. Egytől egyig. Az is, hogy a mondat elején, közepén jelenik-e meg, és az is, mikor ér véget. Nagyon erősen megírt kotta ez, amelytől nem lehet eltérni. Mondok egy példát: Matthew egy idő után csak akkor hazudhat, ha leül, egy idő után pedig csak akkor, ha leül és eszik. Ezért én le sem ülhetek akkor, ha igazat mondok, nehogy megzavarjam a nézőt. Ez azért jó, mert nagyon erősen korlátoz minket, amiből erőteljes szabadság, élő és dús játék fakadhat. Olyan akadályok ezek, amelyek termékenyek.

Abból, amit mesélsz, nagyon úgy tűnik, hogy mindez óriási koncentrációit igényel tőletek. Improvizációnak pedig egyáltalán nincs helye.

Még nincs, de majd lehet – persze, ezeket a szabályokat betartva. Nekem mindig ugyanott kell majd ülnöm, de, mondjuk, a nap adottságaihoz megfelelően bedobhatok egy mondatot, melyre a kollégáim is nyilván az adott sajátosságok szerint reagálnak. Egy kis variáció pedig láncreakciót okozhat, valami olyan indulhat el, amelyre nem számítok. Egyébként a nagyon erős szabályrendszerrel működő darabokban jó igazán improvizálni. Nehéz, de rendkívül izgalmas. Improvizálni persze csak bejáratott előadás esetében lehet.

Amit természetesen egy alapos tanulási folyamat előz meg.

Önmagában a történet, a karakterek és a szituációk egyáltalán nem bonyolultak, a 115 oldalas szövegkönyv viszont nagyon határozott, erős kotta, melyet úgy, ahogy van, meg kell tanulni. A kollégáimban és talán a bennem is meglévő ember- és helyeztismeret segít működtetni a darabot. A nehézség itt a repetitív begyakorlása ennek, hiszen teljesen magunkévá kell tennünk, a testünkbe, az idegrendszerünkbe kell beleültetni.

Hogyan került a kezedbe a darab?

Bár korábban is volt róla szó, hogy A csemegepultos naplója után újra együtt fogunk dolgozni Orlai Tiborral, most én kerestem meg őt. Mondtam neki, hogy eljövök a Katonából, és vele szívesen dolgoznék, ő pedig azt válaszolta: ő is velem. A Katonában azért mondtam fel, mert nem tudok megélni az ottani fizetésből. Szerettem ott lenni: jó a társulat, és nehéz, de nagyon hálás feladatokat kaptam. Ugyanakkor Tiborral és Göttinger Palival is remek volt a közös munka A csemegepultos naplója kapcsán, sőt nekem az is nagyon tetszett, hogy a darabbal bejártuk az országot. Mindemellett az Orlai Produkciós Irodánál az Együtt. Szabadon. szlogen alatt elindult egy fiktív társulat kialakítása, amelyben például a volt egri színészek közül Schruff Milán is benne van. Ez nagyon vonzó, ahogy az is, hogy olyan emberekkel is együtt dolgozhatom, akikkel eddig még nem. Üdítő és izgalmas új színészekkel találkozni, velük játszani. Hat évet töltöttem egy helyen, eljött az ideje, hogy máshol is kipróbáljam magam.

Nem bizonytalan ez a szabadúszás? Hiszen a Katonában mégiscsak szerződéses színész voltál.

De, az, ugyanakkor azt se mondanám, hogy a jövő évadom bizonytalan, mivel négy bemutatóm is lesz, mind Orlai Tibornál. Szikszai Rémusz rendezi az Oroszlán télen című darabot Gálffi László és Hernádi Judit főszereplésével, melyben Schruff Milán és Mészáros Máté mellett én is játszom. Znamenák István rendezi a Dühöngő ifjúságot, melyben Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa és Szabó Kimmel Tamással állok színpadra. Dömötör András Second life: mi lenne, ha nem ez lett volna az életünk/foglalkozásunk témával készít olyan előadást, amelyben az egykori Máté Gábor-osztály színészei szerepelnek. Ez egy újfajta AlkalMáté-kör, olyanok, akik Orlai körül vannak. Nyáron pedig Göttinger Pali rendez egy darabot, melyben nyolc fiú fog játszani. Szóval ez most biztonságot jelent, de amúgy az egész élet bizonytalan.

Igen, de az még nagyobb felelősség, ha az embernek családja is van, pláne úgy, hogy neked nemrég született meg a második kislányod.

Pontosan a családom iránti felelősségből hagytam ott a Katonát, és annak reményében, hogy szabadúszással több helyen tudom megkeresni azt az összeget, amelyből meg tudunk élni. De azt érzem, hogy én ettől nem félek. Ahogy attól sem, ha nem leszek színész. Nekem már a főiskolán is volt egy időszakom, amikor azt hittem, mást fogok csinálni. De félreértés ne essék: imádok színész lenni. Ám ha az élet úgy hozza, hogy abba kell hagynom ezt a pályát, akkor sem fog összedőlni a világ. Ottlik Gézánál olvastam egyszer, hogy lényünk kisebbik része választ csak foglalkozást. A nagyobb része ugyanolyan körvonalazhatatlan, mint gyerekként. Ha az ember beírhatja a személyigazolványába – mondja Ottlik –, hogy író, és tegyük fel: az is, azért ne vegyen rá mérget. Amikor az ember kettesben marad magával, jó néha összekacsintani és azt mondani, hogy nem íróként tekintek magamra, hanem inkább egy ürgeként, aki mindenféle dolgai után szaladgál. És egyáltalán nem kézenfekvő, hogy író. Ha már itt tartunk: én elsősorban apuka vagyok, nem színész.

Visszatérve a darabra: mi fogott meg benne?

Minden: a történet, az alkotógárda és az ismerős helyzetek. Mikor az első olvasópróbán átvettük a darabot, folytak a könnyeim. Üde, jó humorral fűszerezett story, melyben vannak olyan pillanatok, amelyek sunyin, észrevétlenül meg tudják marni az embert. És akkor mi van? Ezen gondolkoztam, míg jöttem az interjúra. Az van, hogy jó látniuk az embereknek a színházban, ha más is bajban van. Nem káröröm ez, hanem öröm azért, hogy más is küzd azzal, amivel én, és ez felszabadító tud lenni, ahogy az is, hogy mindezt együtt éljük át. Sőt az is lehet, hogy később, egy családi veszekedés alkalmával valakinek eszébe jut, mit látott a Belvárosiban, és talán hamarabb ki tud majd békülni.

Ha már a békülésnél tartunk: te mennyire tudsz kibékülni a #Sohavégetnemérős című mozifilmmel, melynek egyik epizódjában te is játszol? Hogyan élted meg a forgatást?

Nem vagyok filmforgatós színész – eddig egy nagy filmem volt, az Isteni műszak, amelyért hálával tartozom, mert fantasztikus élmény volt. Mikor a #Sohavégetnemérősből az én epizódomat elolvastam, azt éreztem, hogy nem bugyuta, és hogy nagy lehetőség a magamfajta pocakos alaknak, aki az egész fizimiskájával ellentmond a minket körülvevő fitneszkultúra paramétereinek. Amikor a próbafelvételre elolvastam a jelenetet, eszembe jutott egy főiskolán történt eset: negyedikesek voltunk, és épp Gogol Háztűznézőjét próbáltuk, amelyben Schruff Milán játszotta a főszerepet. Volt valami bonyodalom az egyik jelenet körül, amikor is felszólt Gothár Péter Milánnak: „Te hülyegyerek! Azt hiszed, hogy egy nő azért szeret beléd, mert ilyen szétálló füleid vannak? Nem. Egy nő azért szeret beléd, ahogy a dolgokról beszélsz.” A történet elolvasásakor tehát láttam magam előtt egy sportpapucsos, pocakos balatoni fiút, aki egy nagyon pesti, ájfonos-blogger-vloggeres lánnyal van összebilincselve, és mivel így az egész napot együtt töltik, a végére közel kerülnek egymáshoz – merthogy a lány azzal van szívesen, aki megnevetteti, aki felelősséget vállal egy-egy szituációban. Én mindezt beleláttam abba az epizódba, és így is mentem el a próbafelvételre.

Az is fontos, hogy a stáb nagyon összejött, annak ellenére, hogy az egyes epizód színészei külön forgattak, csak a végén, a Wellhello-koncerten találkoztunk. Talán olyasmit éreztem, mint az Isteni műszaknál, hogy ez egy jó csapat, ami szerintem a filmen is látszott. Sok fiatal színész van benne, lehetőséget kaptak a frissen végzettek is, és jó, hogy van egy film, amely meg akarja szólítani a fiatalokat a Wellhello-slágereken keresztül, és az ő problémáikról akar beszélni. Plusz humort is láttam benne, szóval jól sikerült filmnek érzem.

Sam Holcroft intellektuális komédiája, a Családi játszmák 2017. június 27-től látható a Belvárosi Színházban. Az előadásban Ötvös András mellett Réti Adrienn, Járó Zsuzsa, Szikszai Rémusz, Kútvölgyi Erzsébet, Papp János és Csikász Ágnes szerepel. Rendező: Göttinger Pál.További előadások: június 28., 29., 30.

Szíjjártó Anita




Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek az internetről és más forrásokból összegyűlő anyagok. A forrást a bejegyzések végén lehet megtalálni.












Képek

Men of the Docks