Mautner Zsófi sem ússza meg a kibeszélést

Huszonöt éves lett idén a Művészetek Völgye, ahol a legnagyobb újdonság, hogy a Palya Bea udvar helyét a Momentán Társulat veszi át, így az imprószínháznak saját udvara lesz, és leköltözik tíz napra a völgybe. Ráadásul sikerült olyan programot összeállítaniuk, ami még a nem éppen klasszikus völgylátogatóknak is érdekes lehet. A Momentánnak eddig még soha nem volt saját udvara. Aszalós Kinga, a társulat egyik tagja elmondta, nagyon örültek a megkeresésnek, és a megszokott momentános előadások mellé igyekeztek új dolgokat is kitalálni. A Művészetek Völgye programját végigtekintve ez lesz idén az egyik legizgalmasabb udvar, és mivel megszerezték a Skandináv Ház Alapítvány támogatását is, nem lesz hiány remek gyerekprogramokban sem. A fő csapás, mint mondják, az „improvizáció, interakció, kreativitás és humor”.

A hétfő reggeli hétindító Nulladik óra című rögtönzéseket itt persze nem merik bevetni, de kifejezetten új Momentán-fejlesztés a Főhős című műsor, amibe ismert embereket hívnak meg vendégnek, akik saját életükről mesélnek. Az életből vett jeleneteket aztán a Momentán tagjai ott helyben lereagálják, és improvizációs formában előadják. Így mindenki szembesülhet egy kicsit saját eddigi életével a kívülállók szemével is.

A Főhős vendégei lesznek:
Mautner Zsófia gasztroblogger
Lackfi János költő
Harcsa Veronika és
Palya Bea énekesek is.

A Főhős című műsorban, mint mondják, az ember életével játszanak. (A koncepció kicsit hasonlít a nemrég elindult beszélgetős stand-up műsorhoz, a Sántakutyához, bár abban nem mások figurázzák ki ismert emberek életét, hanem ők saját magukat.)

Az improvizáció mellett a másik központi téma a slam poetry lesz, fellépnek azok a roma fiatalok is Színész Bob vezetésével, akiknek a Tudás hatalom című projektjéről már mi is írtunk. Sőt lesz slam poetrys és improvizációs workshop is. Emellett természetesen ott lesz minden, Momentántól megszokott előadás, mint a RögvEst, a Fröccs vagy a Dumaszínház vs. Momentán.

Mivel szoros az együttműködés a Skandináv Házzal, elég tutinak ígérkeznek a gyerekprogramok, lesz kincskeresés Pettsonnal és Findusszal, a gyerekek legnagyobb svéd kedvencével, bábelőadás az Északi manók titokzatos életéről, játékos kvíz a Múmin völgyben lakó múminokról, jön Szalóki Ági és Dés András az interaktív meseelőadásukkal, Kárász Eszter és zenekara szintén a skandináv szellem jegyében svéd gyerekverseket énekel, és természetes lesz Rájátszás-koncert is, Egyedi Péter, Grecsó Krisztián, Jancsovics Máté, Kollár-Klemencz László és Weil András szereplésével.

25. születésnapját ünnepli a Művészetek Völgye, idén hatvannál több udvarban 35 programhelyszínen, több ezer program és fellépő lesz július 24-től augusztus 2-ig a Balaton-felvidéken. A Blue sPot Café idén Blue sPot Majorrá növi ki magát, jönnek Harcsa Veronika kedvenc előadói, a színházi társulatoknak kialakított színpadon több programmal jelenik meg Pintér Béla Társulata, előadást tart a Nézőművészeti Főiskola és számos darabot mutat be Jurányi Inkubátorház is.

Újdonság még hogy megújul a Klastrom, az udvarban az első öt napban a Fonó által a világzene kerül főszerepbe, a fesztivál második felében pedig a Központ szállja meg az udvart, mindenféle menő zenével. A jegytípusok is bővültek, a napi, hétvégi és 10 napos bérlet mellett megjelent egy kedvezményes és rugalmasan, bármely napra beváltható ötnapos bérlet. Az ígérik, próbálnak enyhíteni a folyamatos parkolási gondokon, és az elővételben jegyet vásárlók előre foglalhatják le majd parkolóhelyeiket is.

forrás: http://index.hu/