3 nap, 3 Verdi remekmű – visszhangzó siker Kolozsvárott

A Kolozsvári Magyar Operában december 6. és 8. között három Verdi opera, a Szent Johanna, A haramiák és Luisa Miller országos bemutatójára került sor. A három nap alatt több mint 2300 operakedvelő nézte meg a Schiller drámákra komponált remekműveket.
„Örömmel tölt el a közönség reakciója, hiszen egy rendkívül ambiciós projektről volt szó, amelyet a társulat rengeteg munkával és odaadással vitt véghez. A közönség nagy érdeklődése, valamint a minden egyes opera utáni hosszas taps nemcsak a Kolozsvári Magyar Opera munkájának értékelését bizonyította, hanem tiszteletet is jelentett az opera, mint műfaj, és Giuseppe Verdi munkássága iránt is” – nyilatkozta az intézmény igazgatója, Szép Gyula. 
Akár a budapesti bemutatókon, itthon is óriási tapsvihar kísérte az egyes áriákat, majd éljenezéssel köszönte a közönség a kiváló produkciókat. 
„Külön öröm volt látni azt is, hogy a három nap alatt egy olyan fiatal réteg is megmozdult, amely ritkán, vagy alig fejti ki érdeklődését a műfaj iránt. A magyar és román nyelvű feliratozás megvalósítása viszont nyitást jelentett egy nagyobb közönség számára. Következtetésként elmondhatom, méltó módon ünnepeltük meg itt Kolozsváron, Erdély kulturális fővárosában Verdi születésének 200. évfordulóját” – hangsúlyozta az igazgató. 
A három produkció Szőcs Artúr, Göttinger Pál és Zakariás Zalán rendezésében került színpadra. A trilógia művészeti vezetője és karmestere Selmeczi György volt. A színpadon kiváló kolozsvári, bel- és külföldi szólisták működtek együtt, mint például Pataki Adorján, Cristian Mogoşan , Yolanda Covacinschi , Balla Sándor, Hector Lopez Mendoza, Szilágyi János, Sándor Árpád, Massanyi Viktor, Egyed Apollonia, Verss Orsolya, Károlyi Katalin és nem utolsó sorban Kolonits Klára. 
Trilógia formájában a három opera az idei évadban többet nem lesz látható, viszont egyedi produkcióként a Szent Johanna és A haramiák a következő hónapokban is műsoron maradnak. 

forrás: a Kolozsvári Magyar Opera sajtóközleménye