FIRKIN feat. PALI Csehországban!
“AZT ÉRZEM, AKKOR TUDOK KIKEVEREDNI A SŰRŰ SÖTÉT ERDŐBŐL, HA EGY MENEDÉKET HOZOK LÉTRE” – INTERJÚ JÁSZBERÉNYI GÁBORRAL
<b> A Másik Produkció közösségi finanszírozásba és egy új hely kialakításába kezdett. Jászberényi Gáborral erről beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló…
„Hozzászoktunk, hogy még ezt is meg lehet csinálni velünk, meg még ezt is elbírjuk, azonban ez nem normális”
Június elején hirdették ki a színházi támogatások listáját, ami a sokat látott színházi embereket is meglepte. Fontos közfeladatot ellátó műhelyek alig kaptak n…
Bérlet az Orlai Produkciónál
Legyőzték az esőt! – így telt az idei Ördögkatlan
Szinte lehetetlen az összes program számbavétele, melyekkel az Ördögkatlan újra bebizonyította, hogy a minőségi kultúrára igenis igény van. Augusztus 1-5. közöt…
Megvan a 17. Ördögkatlan dátuma
AUGUSZTUS 20-IG VÁRJA NÉZŐIT A KULTKIKÖTŐ!
Zenés és prózai színházi előadásokkal, egy különleges kiállítással és nagyon szerethető gyerekprodukciókkal várja közönségét a Kultkikötő augusztusban is a Bal…
„Megható, hogy a nézők sorban állva adakoznak” – Udvaros Dorottya adományokat gyűjt egy családnak, miután leégett a házuk
Már több mint 10 millió forintot gyűjtött össze Udvaros Dorottya az egyik bohócdoktornak és családjának, akiknek leégett a házuk még februárban. A Nemzet Színé…
XVI. Ördögkatlan - képek a záróestéről
Komáromi György, Beck Zoli, Göttinger Pali A bejegyzés megtekintése az Instagramon Ördögkatlan Fesztivál (@ordogkatlanfesztival) által megosztott bejegyzés
Jelenetek a Kőszegi Várszínház 40 évéből
Isten éltesse Udvaros Dorottyát!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon Orlai Produkció (@orlaiprodukcio) által megosztott bejegyzés
Magyar Zene Háza az Ördögkatlanon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon Magyar Zene Háza (@magyarzenehaza) által megosztott bejegyzés
Nekem a zene - Göttinger Pállal
Színes repertoárral köszönti az augusztust a Kultkikötő
Koncertekkel, zenés és prózai színházi előadásokkal, egy különleges kiállítással és nagyon szerethető gyerekprodukciókkal várja közönségét augusztus 20-ig Föld…
Hamarosan indul az Operabeavató új évada
Péntek-szombat a Momentán Udvarban
Önmagunknak ártunk – Interjú Udvaros Dorottyával, a Nemzet Színészével
Címről, bírósági ügyéről és a független színházi szakma helyzetéről. – Nem gyakori, hogy egy művész néhány napon belül megkapja szakmája legmagasabb elismerését…