Nyitott vagyok mindenre! - Interjú László Lilivel
<b> László Lili szülei révén a kulisszák mögött nőtt fel, a színjátszás már gyermekkorában meghatározta életét. Tavaly végzett a Színművészeti Egyetemen, és most l…
<b> László Lili szülei révén a kulisszák mögött nőtt fel, a színjátszás már gyermekkorában meghatározta életét. Tavaly végzett a Színművészeti Egyetemen, és most l…
Középiskolások és egyetemisták előtt tárultak fel a színház titkai. A teátrum nyílt napján egymást érték a programok: szélesre tárta kapuit a jelmeztár, beszé…
Hogyha szereted az imprót, és szeretnéd támogatni, amit a Momentán Társulat képvisel, mostantól +2000 Ft értékben támogatói jegyet tudsz venni. Mi pedig ezekb…
<b> Az OFFI150 jubileumi rendezvénysorozattal a szakmai elődök, fordítók, tolmácsok teljesítményére emlékezünk. A bridzs és a fordítás után, 2019. szeptember 12-én…
<b> Sok fiatal már azt sem tudja, hogy a Kapa–Pepe-jelenetek honnan származnak, de őket ez nem zavarja. Mucsi Zoltán és Scherer Péter már huszonöt éve dolgozik egy…
<b> Tóth Barnabás Oscar-díjra nevezett Akik maradtak című filmjében két ember kapaszkodik egymásba a második világháború utáni Budapesten, hogy túl tudják élni sze…
Október 11-től láthatja a szegedi közönség a nagyszínházban Giacomo Puccini két egyfelvonásos operáját, A köpenyt és a Gianni Schicchit Göttinger Pál rendezés…
Miután tavaly Susotázs című filmje az Oscar-shortlistre került, Tóth Barnabás most Amerika egyik legexkluzívabb fesztiválján, az Oscar-díj előszobájának számí…