Számos új programmal várja a közönséget a Dante
A DANTE örömmel jelenti be, hogy megnyitja 2025/2026-os évadát. A DANTE szellemiségének középpontjában továbbra is a közös, minőségi időtöltés áll – és ahogy a tavalyi évadban a mindig teli klub vagy a közel 400 esemény láthatóvá tette: erre van is igény, és az olyan hely, amely ezt tűzte ki céljául, meg is valósítható.
A színház a tavalyi sikeres évad után folytatja a jól bevált kezdeményezéseket, emellett számos új programmal várja a közönséget, hogy a DANTE ne csupán egy kulturális helyszín, hanem alapvállalásaként a személyes találkozások és eszmecserék terepe is legyen.
Színházi esték, ahol a néző is a párbeszéd részévé válik
A DANTE tovább játssza repertoárját, olyan jól ismert, közönségkedvenc előadásokkal, mint Az óceánjáró vagy a Kövek. Ezek mellett A varjúkirály, az Egy perccel tovább, a Stílgyak, a De mi lett a nővel? és a Csak tenyérnyi véris műsoron marad. Az előadások végére végre visszakerülnek a beszélgetések is – nem egyszerűen közönségtalálkozók ezek, nem is szakmázás, hanem minőségi időtöltés a színészekkel, közös asztalhoz ülés, ahol a néző is áttérhet az alanyról a tárgyra, és eszmét cserélhet róla.
Az évad két új, különleges előadássorozata is a minőségi időtöltésről szól:
A “büfészínész” a színház világának legszerethetőbb, mégis legborzasztóbb szörnyetege. Keserűségeit eltakarandó mindenre van egy agyonszínezett sztorija, egy nevezetes esetről emléke, számtalan felépített, begyakorolt, csattanóra felfűzött történet-magánszáma, amit egy idő után akkor ismeséltetnek vele, ha már mindenki tudja a végét. Az „ÉS EZ MIND ÍGY VOLT” című új sorozatunkban színészóriásokról és csoportos szereplőkről, csodálatos művészekről és utolsó senkiháziakról (ez utóbbi kettő egybe is eshet!) mesélnek a sokat látott DANTÉs színészek, akik a mendemondák és a legkeményebb valóság határán egyensúlyozva ontják magukból a színigaz, de attól még meseszerű anekdotákat. Szigorúan névvel!

A “SZÍNÉSZET KÉPES NAGYKÖNYVE” című előadás kísérletképpen már bemutatkozott tavaly, de idén igazi, rendszeresen jelentkező sorozattá fejlődik. Az előadás a színházi próbatermek világába kalauzol el – félig önironikusan, félig vérkomolyan kutakodik a próbatermi munka (a színházcsinálás legélvezetesebb fázisának) titkai között, színdarabok emblematikus jeleneteit szedvén ízekre, és kísérelvén meg újra összerakni. Olyasmi ez, mint egy nyílt próba, csak itt nem a készülő előadás, hanem maga a munka az este tárgya. Bátran ajánlható a színház iránt érdeklődőknek (de akár a színészképzésben résztvevőknek is) és bárkinek, aki végig szeretne nevetni egy estét. Az előadást a hasonló formátumú, száznál több előadást megélt Operabeavató egyik gazdája, Göttinger Pál rendező vezeti.
Gyerekprogramok
A legkisebbek minden színház legfontosabb vendégei, ez sosem volt kérdés. A DANTE-ban minden hónap első és harmadik vasárnapján lesznek gyerekprogramok. Az első ilyen szeptember 7-én volt, ahol Csufi mama mesekertjében a gyerekeket és szüleiket mindig az adott hónap hangulatához, ünnepeihez és természeti csodáihoz illő program várja.
Közösségi események: kultúra, tudományok, párbeszéd és megbarátkozás egy gondolattal
A civil kezdeményezések támogatása is a közös gondolkodásról és játékosságról szól: a havi rendszerességű „Nyelvi Piknik” és „Beszéljünk nyelveket” tudományos beszélgetései – utóbbi Szánthó Zsuzsa vezetésével az idegen nyelvű kommunikáció örömeit és kihívásait járja körül
A „Nem mindennapi Nőnapok” címmel zajló beszélgetések pedig a II. kerületi Nők Évéhez kapcsolódnak, nőktől nőknek és férfiaknak.
Podcastok, koncertek és mecenatúra – a közös alkotás és a közösség ereje
Az évad újdonságai közé tartoznak a videós podcastok, amelyek a DANTE-kínálta élményeket a digitális térbe is szétfröccsentik:„Könyvtár koncert”: a DANTE egyik éke a szépirodalmat és szakirodalmat egyaránt kínáló színházi könyvtár, amely zenészeknek is otthont ad idéntől – közönség előtt, 15 percben, beszélgetéssel kísérve vonulnak fel fontos zenészek (legyenek élő legendák vagy feltörekvő tehetségek) – a könnyűzenétől a hip-hopig, a jazztől az elektronikus performanszig.
„Mit iszol?”: késő esti iddogálós beszélgetések ismert emberekkel és félig ismert csaposokkal, ismeretlen italokról és ismerős érzésekről.
„Emberileg és szakmailag”: különleges szakmák és mögöttük szorgoskodó emberek mutatkoznak be, inspirálnak vagy épp ejtenek kétségbe, irányítják rá a hallgatóság figyelmét ismert, de szabad szemmel szinte láthatatlan foglalkozásokra és művelőik hétköznapjaira
Folytatódnak továbbá a Klub zenés programjai, a kocsmazene és közös jammelés alkalmai is, a jazzkoncertek, vers és zene, szöveg és tánc találkozásait kínáló esték.
A színház elindítja mecenatúra-programját is, amely lehetőséget ad a törzsközönségnek, hogy támogassa a DANTE munkáját és szellemiségét. A havi vagy alkalmankénti támogatásért cserébe exkluzív tartalmak és meghívók járnak, így a színház körüli közösség szorosabbra fűzheti barátságának kötelékeit – egymással és az alkotókkal is.
Különlegességek, ritkaságok
A sok program között felbukkan néhány egész különleges ritkaság is: Kathy Zsolt (Zsolti a béka) a Hol van már az a k*rva mentő című standupjában megtörtént eseteken keresztül enged betekintést a mentősök életébe. Sikerek, kudarcok, pici sírás, rengeteg nevetés.
Műsoron marad a Védőháló című előadás is, (amely egyben ősbemutató!) és egy hozzá kapcsolódó, szakértő bevonásával zajló beszélgetés. A z előadás beszél korunk egyik tabusított jelenségéről, a végső elkeseredés állapotáról, és arról, hogy mit tehetünk, ha egy embertársunkon látjuk: valami visszacsinálhatatlanra készül.
Az egészen kivételes és nagyszerű színésznő, Zsurzs Kati előadásában a magunkra maradás témáját körüljáró Indulhatunk, Edit néni? c. előadása is műsoron marad, a Hököm Projekt Urbán Erotika és MICI című előadásaival együtt.