Október 3. és 5. között rendezik meg a Szabó Magda író emléke előtt tisztelgő MagdaFesztet Debrecenben.
A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott: a fesztivál fókuszában ezúttal is a nőiség áll, a női alkotás, a nő társadalmi szerepe, a nő mint művészeti téma. Az ügy iránt elkötelezett szereplők – színház, mozi, könyvtár, civil szervezet – álltak össze, hogy sajátos perspektívából, sokszínűen mutassák be a nők viszonyát a művészetekhez, a társadalomhoz.
A Szabó Magda művei által ihletett előadásokon kívül számos más programmal is várják a közönséget. A színpadon az irodalom nagyasszonyáról a színház nagyasszonyainak közreműködésével emlékeznek meg. A Womanext Szabó Magda Klub női témájú beszélgetéseket szervez a fesztiválon. Az egyik kerekasztal-beszélgetést Debreceni ajtók, határátlépések címmel rendezik, a másikon az irodalomról mint vállalkozásról lesz szó, azt járják körül, hogyan lehet fenntartható közösségi teret létrehozni, amely nem veszteséges. Elfogadta meghívásukat és most először lesz jelen a fesztiválon Tasi Géza, Szabó Magda jogutódja.
Az idei MagdaFeszt megnyitóját október 3-án tartják a Csokonai Fórumban. A háromnapos fesztiválon láthatja a közönség egyebek mellett Szűcs Nelli önálló estjét Fedák Sáriról, Göttinger Pál Trapézon tüllben című zenés játékát, a Danuta Wałeşa életéről készült lengyel monodrámát Ráckevei Anna előadásában, a Tündér Lala című mesejátékot, Hedry Mária Árnyéksors című, Klebelsberg Kunóné Botka Sarolta életéről készült színművét Majzik Edit főszereplével, de lesz interaktív kóruskoncert, filmbemutató és dedikálással egybekötött könyvbemutató is Soltész Márton új Szabó Magda-monográfiája kapcsán.