Ugrás a fő tartalomra

MOST ÉPP EZ

Grisnik Petra 35 éves

Ma ünnepli 35. születésnapját Grisnik Petra Junior Prima-díjas színésznő, Göttinger Pál rendező felesége. Grisnik Petra 1986. október 16-án látta meg a napvilágot Pécsett, egy horvát nemzetiségű családban nevelkedett a város melletti Kökényben. Már gyermekként megcsillogtatta művészi tehetségét, ugyanis 1999-től kezdve fellépett a Pécsi Horvát Színházban. Természetesen ezen a pályán folytatta, 2008-ban fejezte be a Kaposvári Egyetem színművész szakát, majd gyakorlatát a kaposvári Csiky Gergely Színházban töltötte. 2008 és 2014 között ennél a társulatnál talált otthonra, 2014-től kezdve viszont szabadúszó. Eddigi pályafutása során játszott már a Rómeó és Júliában, a West Side Story-ban, A víg özvegyben, a La Mancha lovagjában, az Egérfogóban, a Nyolc nőben és a Csoportterápiában is, de nem idegenek számára olyan közkedvelt darabok sem, mint a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, a Játék a kastélyban vagy a Száll a kakukk fészkére. Jelenleg több előadása is műsoron van, például a Kolibri Pincé

BESZÉLGETÉS VINNAI ANDRÁS ÍRÓVAL

VIDOR Fesztivál - Irodalom

A fiatal szerző máris hatalmas, szerteágazó életművet tudhat maga mögött. A nyíregyházi közönség Bodó Viktor alkotótársaként ismerheti, de önálló munkái is folyamatosan műsoron vannak a főváros és az ország színházaiban. Játszották darabjait többek közt a budapesti Katona József Színházban, a Szputnyik Hajózási Társaságnál, a Thália Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, Marosvásárhelyen, Szabadkán és Temesváron is, de dolgozott íróként, rendezőként vagy színészként olyan különleges műhelyekben is, mint a Dumaszínház, a Gólem Színház, a TÁP Színház, a Nézőművészeti Kft., a pesti és a kaposvári színiegyetemek, vagy éppen a Krétakör. Rendezői között a már említett Bodó Viktor mellett olyan neveket találunk, mint Alföldi Róbert, Anger Zsolt, Árkosi Árpád, Dömötör András, Gothár Péter, Keresztes Attila, Keszég László, Rusznyák Gábor, Schilling Árpád, Vajdai Vilmos – és a mostani beszélgetést vezető Göttinger Pál. Találkozzanak ezzel az ellenállhatatlan humorú, zabolátlan szabadságot árasztó íróval – és darabjával, amely a versenyprogramban szerepel idén.