$type=ticker$label=0$cols=3$va=0$count=99

PostArt a művészetek szolgálatában

Gróf Bercsényi Zsuzsanna régen volt kastélya, a volt Posta épülete, ma még gazdára vár. Budaörs Képviselőtestülete sokadszor foglalkozik a hasznosításával, tervek is vannak már, de addig is, amíg megszületik a végleges döntés, egy lelkes csoport hatalmas terveket sző sorsáról, sőt ez év május 31-ig rendelkezhetnek egyes helyiségeivel Selmeczi Ágnes programszervező, a PostArt hasznosításának egyik fő mozgató rugója. Őt kérdezem a jelenről és arról a jövőről, ha megvalósul tervük és továbbra is munkálkodhatnak a PostArt helyiségeiben. 

Megvalósul–e az évek óta dédelgetett terv, miszerint a volt Posta épülete kulturális központtá válik?

Sokat nem tudok az épület sorsáról, de az bizonyos, hogy kulturális színteret kíván a Város létrehozni. Erre már meg vannak a tervek. Az előzetes számítások szerint jelentős összegbe kerül majd az épület rendbehozatala és a belső terek kialakítása. Jelenleg az épület egy része kihasználatlan, a hátsó szárnyat mi önerőből megpróbáltuk oly annyira rendbe hozni, hogy ott különböző rendezvényeket tarthassunk. Mindezt a Budaörsi Szent Tarzíciusz Egyesülettel, akik üzemeltetésre május 31-ig megkapták ezt az épületszárnyat.

Mennyiben kapcsolódik munkád a Tarziciusz Egyesülethez?

A Budaörsi Advent szervezése kapcsán kerültem kapcsolatba az egyesülettel. Két sikeres együttműködés után az egyesület elnöke Kovács Richárd kért fel, hogy legyek segítségükre az általunk PostART névre keresztelt régi posta épület programjainak megvalósításában. Célunk, hogy egy un. inkubátorházat hozzunk létre, ehhez kerestünk partnereket. Szeretnénk, ha lehetőség lenne itt független társulatok befogadására, tehetséges, kreatív, gondolkodó művészek, alkotók egymásra találásának. .A programokat közösen találjuk ki, és közösen valósítjuk meg. Amikor 2014 januárjában először láttam meg az épületet teljesen lelakott helyiségeket találtam Mégis láttam/láttunk benne fantáziát. Tavaly a Budaörs Fesztiválra nagy kiállító teret hoztuk rendbe, azóta büszkén állíthatom, folyamatos munkával, lassan az egész épületszárny felújításra került. A hátsó terem külön zárható kiállítótér, ahol nemrég a Lenz Klára emlékére rendezett gobelin kiállítás volt a Budaörsi Kertbarátok szervezésében, lett egy „szalonunk”, ahol kisebb előadásokat tudunk tartani,, illetve a „nagy terem”, ahol volt már színházi előadás, koncert, klub foglalkozás, énekkari illetve színházi próba is otthonra talált.

Mikor alakult a Budaörsi Szent Tarzíciusz Egyesület?

Az Egyesület 2004-ben alakult a budaörsi keresztényi ifjúság támogatására, programjainak szervezésére. Tizedik éve szervezik a Budaörsi Advent rendezvénysorozatot, két éve már az én közreműködésemmel. A Posta volt épülete egyházi kötődésű, ezért a Tarzíciusz Egyesület szívén viseli a sorsát. Tavaly kapták meg az önkormányzattól a lehetőséget, hogy egy rövid időre birtokba vehetik az épületet. Az egyesület vállalta, hogy a lehetőségekhez képest felújítja, hogy alkalmassá váljék különböző események befogadására. Sok segítséget, támogatást kapunk más civil szervezetektől, az önkormányzattól, a BTG Kft.-től, a JMMK-tól, a Budaörsi Kertbarátoktól, a helyi médiáktól. Úgy tűnik mindenki szívügye lett a PostArt. Elég sok pénzbe kerül az épület helyiségeinek rendbetétele, amelyhez külső anyagi támogatást nem kapunk, kifejezetten önerőből haladunk előre. Célunk, hogy létrehozzunk egy új közösségi színteret. 
A Tarzíciusz Egyesület jelenleg pályázatot nyújtott be az épület üzemeltetésére és programok létrehozására.

Valóban a semmiből kelt életre e hajdan volt épület. Munkátok gyümölcseként egyre több program várja a PostArt kedvelőit. Melyek ezek?

Mint már említettem, önerőből jönnek létre programjaink, mondanom sem kell, hogy ez bizony nem könnyű feladat. Január végén a Shirley Valentine előadással debütáltunk Vándor Éva előadásában, ez volt az első közös program. Azóta általában kéthetenkénti programokat szervezünk, az első kiállítónk Mikó F. László képzőművész volt, majd Háló Gyula baptista lelkésszel, a baptista egyház kommunikációs igazgatójával, könyvének bemutatója kapcsán, Napi adagok címmel egy érdekes beszélgetés hangzott el. Volt már sikeres koncertünk is a Blackwater Bullfrog zenekarral, mely megismétlésre kerül április 24-én. 
A Legyetek jók, ha tudtok színházi próbái a PostArt-ban zajlottak, örültünk, hogy hozzájárulhattunk az előadás létrejöttéhez. A díszletépítéstől kezdve az olvasópróbáig mind itt zajlottak az előkészületek. Nemrég egy esküvőnek adtunk helyet, az ugynevezett indusztriális környezetünkben, melyet vintage stílusban igyekszünk lakályosabbá tenni. A felújítások idején rábukkantak egy boltíves falra, melyet kibontottunk, levertük a vakolatot, ez lett a „szalon” hátsó fala, melyből árad a szellemiség, a meghittség, egyszóval szeretetre méltó tartózkodási hely lett. 
Április 12-én Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek előadása lesz, Őze Áron és Cserna Antal közreműködésével. Rákövetkező pénteken Zeffer András rock zenész, a P. Mobil, a TRB, a RockBand, és a Mobilmánia tagjának Akusztikus dalok koncertje, Horváth Misi és Kosztin László közreműködésével. Érdekes lesz, mert túl a muzsikáláson saját életéből hallunk adalékokat, hiszen leukémia betegségét őssejt beültetéssel túlélte és teljes őszinteséggel vall nekünk betegségéről, gyógyulásáról. 
Ezen túlmenően Szabó Borbála Telefondoktora kerül műsorra, mely egy ragyogó vígjáték amit Göttinger Pál színművész előadásában. Igyekszünk szinkronban lenni a többi kulturális intézménnyel, hogy ne ütközzenek műsoraink, erre kifejezetten figyelünk. Terveink vannak bőven az elkövetkezendő időszakra. 
A Budaörs Fesztivál egyik fontos színtere lesz a PostART - ef Zámbó István kiállításával, Slam poetryvel, az ef Zámbó Happy Dead Band, a Margaret Island, Zanzinger, Szeder, Szabó Benedek és a Galaxisok koncertjével, a Vodku zenekar Cseh Tamás estjével. 
Az épület lakossági felfedezése, használatba vétele hosszabb folyamat. Hiszünk abban, hogy a kultúra és művészet társadalmilag hasznos szabadidős tevékenységet hoz létre, mely jó irányba befolyásolja és pozitívan járul hozzá szellemi és társadalmi jólétünkhöz. 
Véleményem szerint igény, hogy alternatív és hagyományos programok váltsák egymást, így mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő programokat, előadásokat. 
Mi nem akarunk konkurenciái lenni egyik budaörsi intézménynek sem, sokkal inkább egy összehangolt, egymást segítő, izgalmas, közös munka lehetősége foglalkoztat bennünket. Jelenleg az emberek még kíváncsian lépnek be a PostART helyiségébe, sokaknak szokatlan a környezet. Azt hiszem idővel kialakul majd az a látogatói bázis, akik otthonosan mozognak ebben a környezetben. Tudom, még messze van attól az épület, amilyet szeretnénk, de érezzük magunkban a kitartást, az elhivatottságot – létrehozni, alkotni, tartalommal megtölteni ezt az izgalmas környezetet, mely kiemelten fontos sokunk számára. Itt úgy érezzük otthon vagyunk.

2015. május 31-ig tervezhetünk, utána dönt a Képviselőtestület, mely irányt szab majd a terveinknek. Nagyon reméljük, hogy továbbra is támogatottságot fogunk élvezni részükről úgy, mint eddig is!

Köszönöm az interjút! 
Major Edit 

Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. A cikkek forrását az egyes bejegyzések végén lehet megtalálni.

/fa-tags/ TÁRGYMUTATÓ.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt b32 baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál címlap club70 cosí fan tutte cover cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falstaff fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mesterjátszma mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színlapok szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed
Név

600 kilométer 100 guinness,4,a csemegepultos naplója,243,a gyáva,1,a gyermek és a varázslat,3,a haramiák,32,a hülyéje,21,a kék hajú lány,2,a kéz,48,a kis kéményseprő,2,a köpeny,34,a közös többszörös,34,alapítvány a magyar színházakért,3,alba regia szimfonikus zenekar,7,aldi női futógála,1,állj bele,1,aNNa,29,anyám éhesnek tűnik,3,aradi kamaraszínház,3,aranytíz,4,archívum,3,arden,1,az elvarázsolt disznó,12,az ember tragédiája,1,az öreghíd alatt,60,b32,8,baal,2,babel sound,1,baja,1,balatonboglár,2,balatonfüred,2,balfácánt vacsorára,27,bálna,2,bárka,268,bátorságpróba,6,bencs villa,1,beszélő levelek,4,bisb,1,bivaly-szuflé,54,bob herceg,37,bogáncsvirág,33,bohémélet,63,borral oltó fesztivál,1,börtönrádió,3,bsi,1,budaörs,5,budapest improv show,10,budapest music center,1,budapesti kamaraszínház,1,budapesti vonósok,11,budoár kiállítás,1,busz-színház,11,CAFe Budapest,8,caminus,72,castel felice,43,castel felice vizsga,5,centrál,3,címlap,16,club70,1,cosí fan tutte,47,cover,3,cupido és a halál,30,cv,1,családi játszmák,59,családi ünnep,3,cseh tamás,4,csíkszerda,65,csoportterápia,17,csukás-díj,10,dankó rádió,1,danubia zenekar,6,debrecen,11,debreceni tavaszi fesztivál,1,delila,2,deszka fesztivál,19,dido és aeneas,52,díjak elismerések,1,don juan,3,dráma kortárs színházi találkozó,6,drámaíró verseny,1,due,1,duett,2,dunapart,6,dunaújváros,2,e-színház,32,egri tavaszi fesztivál,1,egy csók és más semmi,1,egy kiállítás rémei,1,éhség,8,élnek mint a disznók,13,előadásszámok,1,email,1,ének a három hollóhoz,2,english,25,erkel színház,65,ernani,4,érzékenyítő fesztivál,1,esztergom,3,eucharisztikus kongresszus,7,europa cantat,7,ezek mennek,16,falstaff,1,fekete-fehér,38,fellegek,14,fesz segélyalap,9,fiatal írók,1,fidelio színházi est,3,finito,16,firkin,264,fishing on orfű,1,fogság,1,francia sanzonest,2,friss hús,2,furnitur,49,füge,124,független előadóművészeti szövetség,9,gianni schicchi,30,gödöllő,1,grecsó,1,grisnik petra,9,gusztinak megjött az esze,1,gyerekstúdió,2,gyilkosok,1,gyógyír északi szélre,85,győr,5,győri tavaszi fesztivál,3,gyulai várszínház,5,hajmeresztő,27,halál hotel,24,halastó,116,hangoló,1,hárman a padon,64,harminchárom változat haydn-koponyára,94,háromszögek,25,hatok csoport,1,hatszín teátrum,74,hazug,1,hét domb fesztivál,2,hetedik alabárdos,1,hetedik mennyország,15,hírek,3,hírszerzők,1,hogy szeret a másik,76,hol,4,hoppart,1,hrabal-vurstli,14,humorfesztivál,6,így tanultam meg vezetni,1,imprójam,1,imprómaraton,3,in medias brass,1,in memoriam cseh tamás,4,interjú,92,irodalom éjszakája,7,jak,2,jászberény,6,jegyek,1,jó kérdés,13,junior príma,4,jurányi,59,k2 színház,2,kalandra fül fesztivál,2,kaposvár,142,katona,76,képek,329,kibelátó,13,kicsi szívem kávéba pottyant,1,kis suttogás,5,kisfaludy színházi fesztivál,2,kisvárda,8,kmtg,1,kolozsvár,33,koma,38,komárom,5,komédium,1,koronavírus,136,kortárs drámafesztivál,15,kórusok éjszakája,63,kőszeg,195,köszönet estéje-estélye,1,kritika,458,kritikusdíj-átadó,15,kuk,3,kultkikötő,10,kultúrfürdő,26,kurátorok,9,lakott sziget,17,láthatatlan állomás,4,latinovits diákszínpad,1,leenane szépe,30,leonardo,1,lev&te,2,limerick-bajnokság,7,líra és epika,38,london,1,love and money,73,love and money vizsga,9,macskadémon,33,madách színház,4,madame poe,7,magdafeszt,6,mágnás miska,13,magvető,4,magyar rádió,17,magyar színház,140,magyar színházi társaság,9,magyar zene háza,2,manhattan short,5,manna,110,manőver,38,margó irodalmi fesztivál,7,más olvasnivaló,3,menház színpad,27,merlin,5,mesterjátszma,1,mikor,3,mindenütt jó,34,mindenütt nő,1,mintaapák,1,miskolc,1,miszépmiszépmiszép,54,mojo,51,momentán,134,monodráma fesztivál,9,móra kiadó,1,most fesztivál,6,motto,3,mozart-kommandó,2,mozgófénykép,44,mozsár műhely,4,mu,5,múzeumok éjszakája,1,művészetek palotája,17,művészetek völgye,31,nagykanizsa,1,naptár,1,nefelé,2,négyhangú opera,50,nemzeti filharmonikusok,7,nemzeti színház,11,nézőművészeti kft,46,nézőpont színház,9,nofilter,4,nyílt nap,4,nyinyernya,30,nyíregyháza,370,nyolc nő,26,óbudai társaskör,28,ómama,2,online fordítónapok,1,operabeavató,238,operaház,80,operajátszóház,21,operamacera,7,operavita,12,operettszínház,35,orlai,602,othello gyulaházán,42,ők,2,ördögkatlan,314,örkény,1,örkény vurstli,5,örömimpró,3,pájinkás jános,1,pannonhalma,2,papp jános,1,párkák,44,patália,2,páternoszter,1,patreon,2,pécs,42,pécsi egyetem,2,pesthidegkúti művészeti fesztivál,1,pesti barokk,84,pesti magyar színiakadémia,16,petőfi irodalmi múzeum,4,pim dia hangoskönyvek,3,pinceszínház,8,placcc,30,pokol,10,portré,1,postart,1,poszt,63,poznan,1,pozsonyi piknik,4,rádió,1,rádiójátékosok,3,radnóti,45,remény,10,rendezők viadala,4,rév fülöp,34,rögvest,24,russian indie film fesztival,1,sakknovella,2,shots festival,1,sinaia,1,sly,55,snowman,6,soharóza,82,sokszemközt,1,somló cirqsz,7,song-óra,1,sopron,1,sorozat a vidéki operajátszásról,4,stockholm,2,susotázs,126,szabadesés,39,szeged,224,székely-könyv,4,szemes fesztivál,2,szénakutyák,1,szent imre,1,szentendrei teátrum,15,szép heléna,21,szerzői munkák,4,szfe,18,színház a város,1,színház tv,59,színházak éjszakája,29,színházi törvény,1,színlapok,67,szívem szeret,4,szkéné,29,szombathely,28,szöveg,4,szputnyik hajózási társaság,25,táblázat,1,tárgymutató,1,tartalom,2,tatabánya,46,telefondoktor,176,temesvár,46,tengeren 2008,104,tengeren 2019,69,térkép,1,terminál workhouse,4,teszt,16,thália,75,the irish coffee,46,thealter,15,tilos rádió,3,tivoli,3,tóbiás és az angyal,30,törőcsik-emlékest,11,trefort színjátszó fesztivál,1,váci dunakanyar színház,4,vágánybenéző,11,van egy határ,28,városmajor,11,vaskakas,5,veled kerek,1,vera,102,vidéki színházak fesztiválja,13,vidor fesztivál,83,vigadó,2,visszaszámláló,1,volt egyszer egy ndk,3,vonalhúzás,34,zalaegerszegi kvártélyház,16,zeneakadémia,1,zichy major,1,zsolnay negyed,3,
ltr
item
GÖTTINGER PÁL: PostArt a művészetek szolgálatában
PostArt a művészetek szolgálatában
GÖTTINGER PÁL
https://www.gottingerpal.com/2015/04/postart-muveszetek-szolgalataban.html
https://www.gottingerpal.com/
https://www.gottingerpal.com/
https://www.gottingerpal.com/2015/04/postart-muveszetek-szolgalataban.html
true
457243742996709958
UTF-8
Ez a vége. Nincs találat erre. LÁSD MINDET Tovább... Reply Cancel reply Delete By Címlap PAGES CIKK Lásd mindet LÁSD MÉG A TÁRGYMUTATÓBAN ARCHIVE KERESÉS MINDEN CIKK. Nem találtunk semmit erre a keresésre Címlap Sunday Monday Tuesday Wednesday Thursday Friday Saturday Sun Mon Tue Wed Thu Fri Sat January February March April May June July August September October November December Jan Feb Mar Apr May Jun Jul Aug Sep Oct Nov Dec just now 1 minute ago $$1$$ minutes ago 1 hour ago $$1$$ hours ago Yesterday $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago more than 5 weeks ago Followers Follow THIS PREMIUM CONTENT IS LOCKED STEP 1: Share to a social network STEP 2: Click the link on your social network Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy Table of Content