Ugrás a fő tartalomra

MOST ÉPP EZ

„Nehezen beskatulyázható a hangom”

MÁTHÉ BEÁTA A BOHÉMÉLET MIMIJE UTÁN DIDO SZEREPÉT ÉNEKLI A Göttinger Pál rendezte új Bohémélet-produkcióban vasárnap és kedden láthatja a közönség Mimi szerepében Máthé Beátát a Szegedi Nemzeti Színházban. Az SZTE-n diplomázott fiatal énekesnő szerepkört vált ezzel, hiszen néhány éve még mezzoszopránként a Parasztbecsület Santuzzájával debütált. – A Bohémélet a fiatalok operája, azok a produkciók a leghatásosabbak, amikor valóban ifjú énekesekkel állítják színpadra. Egyenesen vezetett a pályája Mimi szerepéig? – Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer majd eléneklem Mimit. Az egyetemen a tanáraimtól nem ilyen típusú szerepeket kaptam, és néhány évvel ezelőtt a Szegedi Nemzeti Színházban is a Parasztbecsület Santuzzájaként debütáltam. Valószínűleg azért alakulhatott így, mert kicsit nehezen beskatulyázható az énekhangom. A beszédhangom mélyebb, ugyanakkor az éneklésben a magasságok természetesen jönnek, nem okoznak gondot. Hálás vagyok, hogy megkaptam most a Bohémélet Mimijét. Amikor isme

Sajtótájékoztató Törőcsik Marival május 29-én 11 órakor a Katona József színház kávézójában

Ördögkatlan Fesztivál 
2014. augusztus 5.-9. 

Mert 2014. augusztus 5 és 9 között idén újra Ördögkatlan fesztivál... 

A beszélgetésen részt vesz: 


  • Törőcsik Mari, az Ördögkatlan Fesztivál fővédnöke. 
  • Máté Gábor, a Katona József Színház (az idei Ördögkatlan egyik díszvendége) igazgatója. 
  • Göttinger Pál rendező (az In Memoriam Cseh Tamás-program és a Hrabal 100 főszervezője). 
  • Dinyés Dániel zeneszerző, zongoraművész és Kolonits Klára operaénekes (a szabadtéri Beethoven: IX. szimfónia, a Lajkó-Dohnányi-koncert és az Opera-beavató sorozat vezetője és résztvevője). 
  • Kiss Mónika és Bérczes László főszervezők („kosárfonók”). 

A katlan fesztiválozói és fellépői is tudják, hogy AZ az öt nap mennyi mindent jelent: MŰVÉSZET – TALÁLKOZÁS – KÖZÖSSÉG – MINŐSÉG – SZEMÉLYESSÉG - EMBERI LÉPTÉK – ELFOGADÁS – SZERETET – ÜNNEP – ezek a nem harsogva kimondott, de legbelül érezhető jelszavai a négy kis baranyai faluban (Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya, Beremend) és a Vylyan-teraszon az életet ünneplő összművészeti fesztiválnak. Még akkor is, ha ez nem számít normálisnak – hiszen Törőcsik Mari fővédnökkel együtt vallja minden katlanozó, hogy „nem vagyunk normálisak”! Lássuk, idén kik azok a „nemnormálisak”! Erről, és mindenféle részletről beszélgetünk a csütörtöki sajtótájékoztatón. Senki ne feledje: a bérletek ára még mindig alacsony, a villányi borok még mindig ugyanolyan mesések és selymes ízűek, ez az öt nap pedig hetedszer is a derűé és az emberségé.