Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A forrásokat az egyes bejegyzések
végén lehet megtalálni.


Az új évad legjobban várt színházi bemutatói

Mádai Adrienn írása 

Összeállításunkban a 2011/2012-es színházi évad decemberig esedékes legizgalmasabb, legjobban várt premier előadásait gyűjtöttük össze. Október 14-én a Játékszín színpadán egy újabb Neil Simon-darabot, ezúttal Az utolsó hősszerelmest mutatják be. A Szirtes Tamás rendezte vígjátékban Barney Cashman 47 éves sikeres New York-i halvendéglős, akit Hajdu Steve alakít, egy szép napon rádöbben, hogy életéből hiányzik Valami. Meg akarja ismerni az életet, a házasságtörést, a kaland édes ízét. Ebben segítségére lesz Hernádi Judit, Gallusz Nikolett és Györgyi Anna a három felvonás során, a három kísérlet alatt. A Bárka Színház Cseh Tamás termében október 15-én Michael West, Szabadesés című darabját mutatják be Göttinger Pál rendezésében. A darab egy ír férfiről szól, akit egy szélütés álomvilágba emel, amelyben saját múltjának pillanatait éli meg újra. Kálid Artúr, az előadás főszereplője, aki a Szabadesésben tehetetlenül földre zuhanó ember, a kómában ébred rá, hogy a teendőket nem odázhatja tovább, mert az idő hirtelen, figyelmeztetés nélkül lejárt, elfogyott. A Madách Színház az idei szezonban műsorra tűz egy, azaz két furcsa darabot. Október 15-én bemutatják Neil Simon Furcsa párját, a főszerepben Gálvölgyi Jánossal és Szervét Tiborral, majd október 26-án újból bemutatója lesz a Furcsa párnak, csak ezúttal, furcsábban, mint két héttel előtte. Ugyanis megfordul a szereposztás. Először Gálvölgyi János játssza Oscart, a laza, fesztelen, elvált újságírót, és Szervét Tibor alakítja Felixet, a rendmánia és a pedantéria mintaképét, majd 26-án fordul a kocka, és Szervét Tibor lesz Oscar, Gálvölgyi János pedig Felix. Márton András rendezésében a Furcsa pár egy dolgot ígér nekünk biztosan: két és félóra önfeledt nevetést. November 4-én a Katona József Színház egy érdekfeszítő modern drámával, Georg Büchner Woyzeck-ével várja a közönséget. A Woyzeck egy valós eseményen alapuló darab, 1821-ben, Lipcsében, Johann Christian Woyzeck borbély több késszúrással megölte barátnőjét, a korabeli közvéleményt évekig lázban tartotta a találgatás: vajon beszámítható-e Woyzeck. Ascher Tamás rendezésében a műnek nem csak egy adaptációját láthatjuk, hanem egy újra- és továbbgondolt alkotást, a főbb szerepekben Keresztes Tamással, Jordán Adéllal és Nagy Ervinnel. A Nemzeti Táncszínház Színháztermében november 4-én mutatja be Frenák Pál Társulata a Gördeszkák felújított változatát. A Gördeszkák koreográfiája Frenák Pál gyermekkori emlékeiből épül fel, amelyben a tinédzserek divatos sportszere szokatlan metaforaként jelenik meg. Az állami intézménybe zárt gyerekek elszigetelt világát ismerhetjük meg Frenák egyedi jelrendszerén keresztül, hogyan keresik a gyerekek az egyensúlyt és a kiutat a világból. A háromnegyedórás darab Feledi János, Grecsó Zoltán, Holoda Péter, Simet Jessica és Vasas Erika előadásában kerül színpadra. A Thália Színházban november 16-án mutatják be Peter Shaffer sikerdarabját az Equus-t, Dicső Dániel rendezésében. Az Equus (a cím latinul lovat jelent) főhőse egy tizenhét éves fiú, aki hat lovat vakít meg egyetlen éjszaka alatt, a Thália színpadán Szamosi Donáth alakítja Alan Stranget. Az őt kezelő pszichiáter pedig nem más, mint Alföldi Róbert lesz, aki megpróbálja megérteni, hogy mi vezethette a fiút, az állatok megcsonkításához. Elmebetegség? Őrültség? Vagy egyszerű bűntény történt? Dömötör Tamás ezúttal Pécsen borzolja fel a kedélyeket újabb a valóságot bemutató, kritizáló darabjával. November 18-án a Pécsi Nemzeti Színház Kamaratermében kerül bemutatásra Pont Com (16+) c. darabja. A nagy sikerű, több díjat nyert Czukor Show rendezője, ezúttal a modern technikát hívja segítségül. A színpadon egyetlen színész játszik majd, mindenki más élőben – de virtuálisan – lesz jelen. A főszereplő Czukor Balázs mellett színpadon lesz többek között Unger Pálma, Stubenedek Katalin és Győrfi Anna is. A kaposvári Csiky Gergely Színház december 9-én egy izgalmas előadásra várja a nézőket, Háy János és a volt Kispál, jelenlegi Kiscsillag együttes frontembere Lovasi András közös műve A kéz kerül színpadra. A bit zenés darabot Háy János saját novelláskötete, „A bogyósgyümölcskertész fia” alapján írta, Lovasi András feladata a színmű megzenésítése volt, a rendezést pedig Göttinger Pálra bízták. Varga Zsuzsa, Szula László és Csapó Virág szereplésével A kéz izgalmas előadásnak ígérkezik. A debreceni Csokonai Színház december 16-án Osztrovszkij: Karrier, avagy a lónak négy lába van, mégis… c. darabját mutatja be a nemzetközi hírű, lengyel Andrzej Bubien rendezésében. A fanyar humorral megírt társadalmi szatíra aktualitása mit sem vesztett a 19. század óta, de Bubien tovább fokozza jelentőségét, a közelmúlt ismerős közegébe helyezi a cselekményt, miközben a mű eredeti dramaturgiáját megtartja. A főbb szerepekben Trill Zsoltot, Ráckevei Annát, Mikse Lászlót és Szűcs Katát láthatjuk. A Pesti Színházban még karácsony előtt egy nappal, 23-án színpadra kerül Nina Raine Billy világa című színműve. A darabot Szőcs Artur rendezi, aki nemrég végzett a Színművészeti Egyetem rendezői szakán, és diplomadarabját, a Periodot a Vígszínház 2010 decembere óta nagy sikerrel játssza. Ezúttal a sikeres színészként is ismert rendező egy siket-néma fiú életet tárja elénk. A történet a másságról, a másság elfogadásáról szól, és arról az egyenlőtlen küzdelemről, amit sérült társaink vívnak nap, mint nap. Szőcs Artur eddigi rendezéseiből kiindulva bizton állíthatjuk, hogy a bemutató időpontját nem a véletlen alakította, pont Karácsony elé.


TÁMOGATÁS, SZOLIDARITÁS

Köszönjük, ha a karantén-időkben megcsappant színházasdinkat akár csak havi jelképes, 1-2 eurós felajánlással támogatod. A befolyt összegekből finanszírozzuk következő projektjeink előkészületeit. A támogatói feliratkozáshoz kattints ide!


TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália patreon pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed