Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A forrásokat az egyes bejegyzések
végén lehet megtalálni.


RÁTÓTI: A KERTBEN MUNKA VÁR - ÉVADNYITÓ KAPOSVÁRON


Öt nagyszínpadi mű, négy stúdióelőadás és két gyerekdarab bemutatója szerepel a kaposvári Csiky Gergely Színház újratervezés (ÚT) szlogennel összeállított, következő évadra szóló repertoárján. "Majd áll a ház, hol lakhatunk, a kertben munka vár" - Voltaire soraival indította a társulati ülést Rátóti Zoltán.

"Egy arculatváltás van folyamatban és próbálunk új utakat, csatornákat keresni, illetve nagyon jót tenne a társulatnak, hogyha meg tudná magát is máshol mutatni a minden egyes darabunkhoz kapcsolódóan új fellépési lehetőségek".

"A színház népszerűsödött, most még nem tudok számokat mondani, hogy mennyivel nőtt meg a bérletesek száma, de egy hónapon belül, amikor lezárjuk, akkor fogom látni, de reményeim szerint, talán annak, hogy többet szerepeltünk a városban, többet szerepelt a színház, többet forgott a színház neve megyeszerte, így a népszerűségünk és a látogatottságunk is nő, hiszen a legfontosabb, hogy ne csak magunknak játszunk, hanem a nézőknek".
"Nekem nagyon fontos volt, hogy a kollégák is lássanak egyszer úgy vagy olyannak, amit én szeretnék".

A kaposvári évadnyitón a kerek születésnapjukat ünneplőket köszöntötte Rátóti Zoltán, aki az új kollégákat is bemutatta. A marketingért felelős Tóth Marcsi mellett Kaposvárra szerződött Bérczes László, s évados megállapodást kötött Göttinger Pál rendező. A szeptember nemcsak a munka indításáról, hanem az előző szezon értékeléséről is szól a Csikyben. A színészek ezúttal is döntöttek egymás között a Komor-gyűrű sorsáról. A Portugálban is nyújtott alakításáért Lestyán Luca kapta a kollégák elismerését.

"Elindulunk egy úton közösen"
"Majd áll a ház, hol lakhatunk, a kertben munka vár" - kezdte mondandóját Voltaire Candide című regényéből idézve Rátóti Zoltán igazgató a keddi évadnyitó társulati ülésen. Mint mondta, ezzel egyrészt annak a reményének kívánt hangot adni, hogy a színház régóta esedékes, ám pénz híján évről évre halogatott felújítására belátható időn belül mégiscsak sor kerül, és akkor "majd áll a ház", ahol játszhatnak, míg az idézet második felével arra utalt, nagyon sok munka vár a társulat tagjaira. Ez lesz az első évad, amelynek műsortervét a színház új vezetése állította össze (az előzőt a múlt év tavaszán tragikus hirtelenséggel elhunyt igazgató, Schwajda György készítette el, amelyen utódja, Rátóti Zoltán nem változtatott). Az új évad szlogenje az újratervezés, azaz ÚT, ami arra utal, hogy "elindulunk egy úton közösen" - fogalmazott az igazgató. Hozzátette, hogy az új évadhoz új arculat is társul a régi elemek felhasználásával: egységes szórólapok, plakátok, műsorfüzetek hirdetik a színházat és programjait.

A felújításra még várni kell
Ez utóbbival, azaz az arculattervezéssel kapcsolatosan Rátóti Zoltán elmondta: egy évvel ezelőtt, amikor átvette a színház vezetését, úgy készült, hogy ez az évad már a felújítás jegyében telik, és azt tervezte, majd akkor készítik el a színház új arculatát, ha beköltöztek a megújult épületbe. A felújításra azonban még várni kell - a munkát továbbra is a megszokott környezetben és körülmények között folytatják -, ezért úgy döntöttek, nem halogatják az arculattervezést.


"Kegyelmi pillanatokat" kívánt a főosztályvezető-helyettes
A megyei önkormányzat nevében Lőrincz Sándor is köszöntötte a társulatot. A főosztályvezető-helyettes kegyelmi pillanatokat kívánt mindenkinek, s hozzátette, a színészek a teátrum falain kívül is sokat tehetnek, hogy minél több diák és pedagógus látogasson el az intézménybe. Stickel Péter, a kaposvári önkormányzat oktatási és kulturális igazgatója – Szita Károly polgármester távollétében – egykori pedagógusként arra emlékezett, hogy a színészek a tanárokhoz hasonlóan kétszer kívánnak egymásnak boldog új évet: szilveszter éjjele mellett az augusztusi találkozáskor.

A műsortervről
A társulati ülésen nem esett szó a színház műsortervéről, ezt ugyanis már tavasszal ismertette a direktor. Eszerint az évad első premierje - egyben magyarországi bemutatója - Sofi Oksanen finn szerző Tisztogatás című tragédiája, amelyet a stúdiószínpadon mutatnak be Valló Péter rendezésében. Ugyancsak szeptemberben láthatják a nézők Szabó Máté rendezésében a Régi nyár című zenés vígjátékot (főszerepben: Kerekes Éva), valamint Kelemen József rendezésében a Pán Péter gyerekmusicalt.
Az októberi bemutató szintén egy stúdió-előadás lesz, Kocsis Pál April De Angelis Színházi bestiák című darabját állítja színpadra. A rá következő hónapban Funtek Frigyes rendezésében az Amint a mennyben című misztériumjátékot mutatják be, decemberben pedig egy ősbemutatóval várja a közönséget a Csiky Gergely Színház: Háy János és Lovasi András - a teátrum felkérésére készült - A kéz című zenés darabját Göttinger Pál rendezi.
Az új év első bemutatója január végén egy ifjúsági előadás, a Pál utcai fiúk lesz, amelyet Vidovszky György rendez. Márciusban Tim Carroll rendezésében a IV. Henrik című Shakespeare-drámát, stúdiószínházi premierként pedig Rusznyák Gábor rendezésében az Antigonét láthatja a közönség. Áprilisban mutatják be Tasnádi István Finitóját Dömötör Tamás színrevitelében, a jövő évad utolsó premierjeként pedig Schwajda György A szent család című komédiáját a szerző fia, Schwajda Gergő állítja stúdiószínpadra.
Tovább folytatják a múlt évben kísérleti jelleggel bevezetett, kedvezően fogadott felolvasószínházi esteket, amelyek keretében kilenc bemutatót terveznek, és megismétlik a tavaly nagy sikert aratott nyílt napot.



TÁMOGATÁS, SZOLIDARITÁS

Köszönjük, ha a karantén-időkben megcsappant színházasdinkat akár csak havi jelképes, 1-2 eurós felajánlással támogatod. A befolyt összegekből finanszírozzuk következő projektjeink előkészületeit. A támogatói feliratkozáshoz kattints ide!


TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália patreon pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed