Tóth Barnabás, a megállíthatatlan filmes – interjú

Törzsnézőink észrevehették, hogy az utóbbi időben Barnát ritkábban láthatták a Momentán színpadán. Ez azért van, mert belevetette magát a filmezésbe, több párhuzamosan futó projektet visz, amik között van egy rövidfilm és egy tévéjáték rendezése, valamint több produceri munka is. Ezekről kérdeztük őt, és azt is megtudtuk, mikortól látható újra impróelőadásainkban.

Ha jól tudom, most éppen egy rövidfilmen dolgozol, aminek többek között Osvárt Andrea a főszereplője.

Igen, ami a legaktuálisabb, az egy rövidfilm, Flört a munkacíme, november 4-5-én forgatjuk majd. Arról szól, hogy két szinkrontolmács egy szakmai konferencián rájön, hogy mindössze egy nő hallgatja őket, ezért flörtbe kezdenek vele. Osvárt Andrea játssza a nőt, a szinkrontolmácsokat pedig Takács Géza és a Momentán vendég-műsorvezetője, Göttinger Pál. A zeneszerző Pirisi Laci.

De nem csak ezen a rövidfilmen, hanem egy tévéjátékon is dolgozol.

Ez a Médiatanács támogatásával készül és egy egészestés tévéfilm lesz. Nem tévéfilmként gondolunk rá egyébként elsősorban, hanem nagy produkcióként, ami akár moziban, fesztiválokon is megjelenik majd. Annyi a pályázat elvárása, hogy a tévében kell lemennie majd először, ezt nálunk a Duna TV vállalta. A történet a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején játszódik és egy középkorú férfi és egy fiatal lány különleges barátságáról szól, akik visszadják egymás életkedvét. Ennek a filmnek most folyik a castingja, már van egy-két ígéretes jelölt, de még nem választottunk, márciusban fogunk majd forgatni, a tervek szerint 20 napot.

Ha már egészestés film: a Filmalapnál is van bent filmterved?

Igen, ez nagyon izgalmas Momentános szempontból is, mert nem kis részben a Kapolcson játszott impró-szappanoperánk, az Éjjel-nappal Momentán inspirált, hogy meg akarjam csinálni. Nagyon jó a csapat a filmterv körül, remélem, hogy megvalósíthatjuk az elképzeléseinket. A történet Könyves Kálmán idején játszódik, és a boszorkányság jelenségén keresztül a női egyenjogúságról szól.

És mi a helyzet a produceri munkákkal?

Hihetetlen, de három nyertes pályázatom volt mostanában Szirmai Marcival is. Lesz egy kisfilm Szerepek címmel, ami a vállalati életben alkalmazott színészekről szól, illetve két ismeretterjesztő sorozat, az egyik alternatív pedagógiai módszerekről, a másik magyar találmányokról szól. Mindkettő második évad már, egy-egy sikeres első után.

Nagyon nagy a pezsgés most körülöttem, ha november elején lemegy a forgatás, akkor nappal castingolok majd a nagyjátékfilmre, éjjel pedig a Flörtöt vágom, vagyis duplaműszakban dolgozom. Ez új számomra, mert eddig sosem volt ennyi projektem párhuzamosan, de bízom a sikerben.

Mikor térsz vissza az Impró színpadára?

November 17-től újra játszom egészen karácsonyig biztosan. A társulatnak, a stábnak és a nézőknek is köszönöm a türelmet, ígérem, újult erővel térek vissza.