Most sem fogunk unatkozni!

by - 14:03:00

Nyíregyháza – A következő évadban sem fog unatkozni a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata, mint ahogy a nézők sem – derült ki a hétfői évadnyitón, ahol a mögöttünk hagyott nyári szünetről is beszélt Kirják Róbert ügyvezető igazgató.

A képzelt riport egy amerikai popfesztiválról a Városmajori Szemle versenyprogramjában szerepelt, a POSZT-on, a Versmondók 25. programjában Pregitzer Fruzsina képviselte a színházat, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kísérőprogramjaként a Taurin Traumát, az Ördögkatlan Fesztiválon pedig a Sárkányölő Krisztiánt mutatta be a színház, nagy sikerrel. A szabadtéri színpadon a hamarosan kezdődő felújítás miatt a korábbiaknál kevesebb, összesen hét előadás várta a közönséget – tavaly kilenc volt –: a nézettség az egy évvel ezelőtti 91 százalékról 96 százalékra emelkedett, mint ahogy az egy előadásra jutó bevétel is nőtt. A nézők telt házas előadásokkal búcsúztatták el a régi szabadtéri színpadot, amely teljesen átalakul: a technikai berendezések megújulása, a kiszolgáló helyiségek kibővítése a fellépő művészek és a nézők kényelmét szolgálják majd – mondta Kirják Róbert, aki az új évadról szólva több változásról is beszámolt. – Az eddig megszokottnál közel egy hónappal korábban, már szeptember 9-én megtartjuk az első bemutatót, így lehetőség lesz arra, hogy a legnépszerűbb előadásainkat bérletszünetben is láthassa a közönség, de a vendégprodukcióknak is lesz így helyük a naptárban.

– A mi előadásaink is keresettek: az Emilia Galottit, amely az elmúlt évadban a hetedik legnézettebb dráma volt Magyarországon, szeptember végén Szatmárnémetiben mutatjuk be, a Kisfiú meg az oroszlánok című előadásunkat novemberben a Thália Színház nézői láthatják, a Hello, Dolly! pedig a RAM Colosseum meghívására a fővárosba utazik. A másik változás a játékrendet illeti: a Krúdy kamarában ezentúl nem hétkor, hanem fél nyolckor kezdődnek az előadások, a MŰvész Stúdióban pedig 9-től és 11-től várjuk a nézőket – mondta Kirják Róbert, aki optimistán tekint az előttünk álló évadra. – A várakozások felfokozottak, és ez nem véletlen, hiszen a repertoár és az, hogy a legjobb hazai rendezők érkeznek Nyíregyházára, kiváló évadot ígér, és biztos vagyok abban, hogy a társulat képes megfelelni az elvárásoknak.
Nyáron sem pihent a műszak

A műszak munkatársai sem pihentek a nyáron: új ügyelő-és kamerarendszert alakítottak ki, a színészház harmadik emeletén vendégszobákat alakítottak ki, kicserélték a forgószínpad kötélrendszerét, korszerűsítették a színpadtechnikához tartozó világítást, hőszigetelték az öltözőket és kicserélték a nagyszínpad függönyét: a bayreuthi típusú függöny első le- és felgördülését hatalmas ovációval fogadták a társulat tagjai.
A 2017/18-as évad tervezett bemutatói

NAGYSZÍNPAD

Sherlock Holmes – A sátán kutyája (rendező: Szente Vajk)
Chicago (r.: Szőcs Artur)
Illatszertár (r.: Mohácsi János)
A hülyéje (r.: Fehér Balázs Benő)
Don Carlos (r.: Szabó Máté)

KRÚDY KAMARA

A rózsák háborúja (r.: Végh Zsolt)
Leenane szépe (r.: Göttinger Pál)
A név: Carmen (r.: Sediánszky Nóra)
Asszony asszonynak farkasa (r.: Koltai M. Gábor)

GYEREKDARABOK

A diótörő (r.: Olt Tamás)
A dzsungel könyve (r.: Halasi Dániel)
A kék pék (r.: Tucker András)
Mirr-Murr kalandjai (r.: Puskás Tivadar)
Muszmók Afrikában(r.: Urmai Gábor)

REPERTOÁRON MARAD

Szibériai csárdás, Függöny fel!, Hello, Dolly!, A főfőnök, Emilia Galotti

You May Also Like

0 Comments

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed