Vonalhúzás – kortárs dráma az évad utolsó bemutatóján a Pesti Magyar Színházban

Mi van a vonal alatt és mi van fölötte, ki tudja elérni vagy meghaladni a mindenkori kötelező penzumot, és ki marad alul a versenyben, mi a mindenkori mérce, a trendi, a csúcs, a kötelező divat? Kell-e és lehet-e valamiféle mércét, rangsort felállítani, vonalat húzni az elfogadható és a leszakadó közé? Lehetünk-e egész életünkben a jó „vonalon”, tudjuk-e, akarjuk-e a direktívákat, elvárásokat teljesíteni, vagy máshol van az érvényesülés, a siker, a boldogság nyitja? Ezeket az emberiség örök dilemmáinak számító kérdéseket már sokan és sokféleképpen feltették az évszázadok során, filozófusok, írók és művészek, és sokféleképpen válaszolták meg Shakespeare-től Madáchon át Örkényig, hogy csak a drámairodalom legismertebb alakjait említsük. A válaszaik, a megoldásaik, a dilemmák feloldása azonban, bármennyire is eltérőeknek látszanak első pillanatra, mégis valahol összecsengenek.

A darab cselekménye egyszerű alapszituáció köré fonódik: baráti társaság születésnapra gyűlik össze. Az ünnepelt épp elérte a krisztusi kort. A szórakozott koccintgatás és tortaevés azonban egyre feszültebbé válik, ahogy sorjáznak az elejtett szavak, és kerülnek a felszínre a félmondatok mögött rejlő elfojtott gondolatok, mígnem a felvonás végére vulkánként tör ki a lélek mélyén fortyogó, s a szorító élethelyzetek táplálta indulat tüze, ami mindent maga alá temet.

Egy fejvadász, mint valami Mefisztó vagy Lucifer, az élet és a halál ura, az emberek karrierjének, egzisztenciájának alakítója és teljesítményük hiteles és egyetlen ítésze időnként megjelenik a színen és kérdez: tudják, mi a siker? S mindjárt válaszol is, ami néha inkább utasításként visszhangzik, hogy kell megvalósítani az álmokat, megtenni, amit akarunk, hogy kell a világot kiélvezni az utolsó cseppig, s főleg hogy kell sikeresnek lenni. Valósítsd meg önmagad! – hangzik az aktuális parancs. Majd ahogy kell, mindenki megkapja a maga sikergrafikonját, s jaj annak, aki a vonal alatt találja magát ebben az általános értékelésben, vonalhúzásban. A fiatalok észrevétlenül elkezdenek mérleget vonni saját életük és az álmaik között, s a „mi végre a világon”, s a ki mire vitte az életben nagy kérdéseit boncolgatni: amikor szabályosan beköltözünk az internetbe, mobiltelefonon kommunikálunk, csak eltöltjük az időt valahogyan, vagy van valami keresnivalónk ezen kívül is a világon? – merül fel az alapvető és örök létkérdés mai köntösben. Mi az értelme annak, hogy felkeljünk a kanapéról, és megvalósítsuk önmagunkat? A sorskérdések záporozása közben a hangulat felforrósodik, az ellentétek összecsapnak, rikácsolás és dulakodás kezdődik, mígnem az ünnepelt kiveti magát az ablakon. Ettől kezdve az idő és a tér, az élet és a halál, az ál- és reális szituációk dimenziói egymásba csúsznak, s a groteszk veszi át a vezető szerepet. Amikor végül a mélység mindenkit elnyel, jöhet a tisztulási folyamat. A fejvadász megint a színre lép, és felteszi a maga kérdését: mitől lesz jobb az életünk? S hozzá megadja a maga életbölcseletét is: mindenki beilleszthető egy rendszerbe, és az a lényeg, hogy mindenki a megfelelő helyen legyen. Közben fokozatosan visszaszivárognak a szereplők is a sötétségből, mígnem a nagy kavalkád a Csárdáskirálynő ismert dallamaira burleszkbe illő tortadobálással parodisztikus komédiába fordul.

A dráma felveti a pályakezdő munkanélküliség, a perspektívátlanság, a felgyorsult élet változásaihoz való alkalmazkodás problémáit, s ezt boncolgatva határozott társadalomkritikát is megfogalmaz. A modern élet egysíkúságára, klisékbe szorítottságára, értelmetlenség érzésére, előre meghatározottságára, kiürültségére, unalmára, a motiváció hiányára próbálja ráirányítani a szerző a történetével és kérdésfeltevéseivel a figyelmet, s az újrakezdés, megújulás szükségességének, lehetőségeinek dilemmáira, majd a konfliktusokon keresztül eljut az örök emberiig, a szeretetig, a szerelemig, a családig, ami évezredek óta a természetes és az egyszerű földi lét kulcsa, s ami mindig elvezet a kibontakozáshoz, a megoldáshoz.

Ivanyos Ambrus tehetséges fiatal író, dramaturg izgalmas és újszerű kortárs drámával ajándékozta meg a közönséget, amely elmondása szerint Göttinger Pál felkérésére készült, s a pályaválasztás témakörét próbálja körüljárni: „Palival elsőként arról a generációs jelenségről beszélgettünk, amit kapunyitási pániknak neveznek. A jelenség okairól, megnyilvánulási formáiról és arról, hogy fiatal emberek miért érzik folyamatosan rosszul magukat, amikor annyi lehetőség nyílhat meg előttük. Arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy léteznek fontos dolgok az életben, de nem biztos, hogy ezek között első helyen szerepel az, hogy az ember mennyit keres, vagy, hogy milyen pozícióban van.”

A Göttinger Pál rendezte darab, amelynek május 16-án volt az ősbemutatója, Pavletits Béla, Ruttkay Laura, Jegercsik Csaba, Szatmári Attila és Rancsó Dezső ragyogó alakításával igazi kulturális különlegesség a Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán, s méltó zárása egy rendkívül sikeres és izgalmas, kiemelkedő eseményekben bővelkedő évadnak. Biztosan megérinti a fiatal, önmagát kereső, a pályakezdés előtt álló korosztályt ugyanúgy, mint az útkereséssel, újrakezdéssel, pályamódosítással időnként szembenézni kényszerülő későbbi generációkat.

Megosztás: