Tavasszal és nyáron felpörögnek az események az Orlai Produkciónál

by - 21:48:00

2014 márciusa és júliusa között az ország három városában hét bemutatóval jelentkezik az Orlai Produkciós Iroda. Budapesten a Katonák, a Micsoda útjaink, az Akit az istenek szeretnek és az Amadeus; Balatonföldváron a Bagoly és Cica valamint a Csemegepultos naplója, Szentendrén pedig a Happy End mutatkozik be. A szereplőgárda természetesen megint illusztris, vannak visszatérő kedvencek, és olyanok is, akiknek fellépésével régi, közös tervek válnak valóra. A teljesség igénye nélkül: Hernádi Judit, Kulka János, Keresztes Tamás, Szabó Kimmel Tamás, Jordán Adél, Fekete Ernő, Hegyi Barbara, Margitai Ági, Csákányi Eszter, Bánfalvi Eszter, Egri Márta, Fodor Tamás és Kaszás Gergő.

Március 27-én, a Tavaszi Fesztivál keretében, Mátyássy Bence rendezésében mutatják be a Katonák című előadást a Thália Színházban. Az előadás Sztravinszkij A katona története és Hunyady Sándor Bakaruhában című drámájának ihletett párosításából jön létre, az I. világháború 100. évfordulója alkalmából. Szereplők: Szabó Kimmel Tamás, Mátyássy Bence, Bánfalvi Eszter, Huzella Juli és Sztarenki Dóra.

Március 31-én a Belvárosi Színházban Mohácsi János 2012-ben végzett kaposvári színészosztálya emlékezik Cseh Tamásra a Micsoda útjaink című koncertfilmmel és koncerttel. Az előadók között találjuk az osztály tagjait, többek között Boros Annát, Lovas Rozit, Lábodi Ádámot és Forman Bálintot. Vendégként fellép Csákányi Eszter és Kulka János.

Április 30-án Csákányi Eszter énekel és beszél fontos témákról Akit az istenek szeretnek című zenés estjén, a Spinoza Színházban. Örök témái a nők, őket mutatja be nagy empátiával és rokonszenvvel, humorral és öniróniával. Persze lesz szó sok másról is, a zeneszerzők között pedig Stingtől Aznavouron át a Bëlgáig nagy a választék. Lehet kicsit sírni és visítva nevetni – “A Csákányi” ehhez nagyon ért.

Júniusban régen tervezett előadás az Amadeus érkezik a Belvárosi Színházba Kulka János és Keresztes Tamás főszereplésével: Peter Schaffer világhírű drámáját mintha rájuk öntötték volna. A mű valódi jutalomjáték a két főszereplőnek, illetve a harmadiknak: mely maga a muzsika. Hiszen a téma Mozart, a tökéletes muzsika zseniális ifjú komponistája, és a kifinomult műértő, s egyben féltékeny pályatárs, Antonio Salieri élet-halál küzdelme. Szikszai Rémusz rendező és csapata korábbi előadásai alapján (legutóbb az I. Erzsébet a Szkénében) fondorlatos színházi teret, és izgalmas csapatmunkát várhat a néző ezúttal is. A csapat tagjai: Egri Márta, Fodor Tamás, Lovass Rozi, Kaszás Gergő, Murányi Márta, Tamási Zoltán.

Júliusban három fontos bemutatóra kerül sor.

Balatonföldváron a Kultkikötőben Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás játszik a Bagoly és Cica című szerelmi komédiában, amely Pelsőczy Réka második rendezése az Orlai Produkciónál, a hatalmas kritikai- és közönségsikerű Római vakáció után. Az Amadeushoz hasonlóan ez a színdarab is sikerrel mutatkozott be a mozikban, Barbra Streisand és George Segal alakításában. Bemutatásával szintén régi terve válik valóra a Produkciós Irodának, ezzel az izgalmas és szeretni való színész-párossal.
Szintén Balatonföldváron Göttinger Pál rendezésében Ötvös András adja elő Gerlóczy Márton nagysikerű regényének színpadi adaptációját, a Csemegepultos naplóját.

Szentendrén mutatjuk be Anat Gov zenés darabját, a Happy Endet; az ilyen szereposztásra szokás azt mondani: parádés. Az izraeli szerző különös témájú művének hatalmas színpadi sikere messzire elhallatszott, és azonnal világos volt: megrendezésére egyéni látásmódú alkotóra van szükség. Gergye Krisztián személyében az Iroda rátalált a tökéletes emberre: a koreográfus-rendező stílusa, színpadi világa garancia a különleges színházi estére. A szereplők: Hernádi Judit, Fekete Ernő, Margitai Ági, Hegyi Barbara, Bánfalvi Eszter, Bertalan Ágnes, valamint Nagy Dániel Viktor, aki többek között épp a Római vakációnkban robbant be a köztudatba. Közreműködnek Gergye Krisztián táncművészei.

You May Also Like

0 Comments

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed