Orosz Dénes: „Ugyanazon a humorfrekvencián beszélünk”

A Manna Produkció gondozásában régóta sikerrel fut a Telefondoktor. Az egyszemélyes bohózatot idén a Thália Színház Arizona stúdiójában láthatja a közönség. A produkció rendezőjével, Orosz Dénessel beszélgettünk.

Hányadik előadásnál jártok?

Orosz Dénes: Az biztos, hogy az ötvenen már túl vagyunk. Három éve megy, és nagyon örülünk neki, hogy mindenfajta reklámozás és pr-tevékenység nélkül is teltházas.

Meg szoktad nézni időnként, hogy merre változik, ha változik?

Orosz Dénes: Igen, és időnként utána egy sörözés keretében Göttinger Palival és Szabó Borival átbeszéljük, milyen irányba tart.

Amikor nézed most, ugyanazt találod benne érdekesnek, mint három éve?

Orosz Dénes: Nem tudott akkorát változni, mert annyira kompakt maga a darab, a megírt szöveg annyira adja magát – szinte evidens. Az egészben ez volt a legérdekesebb számomra, a dolog evidenciája. Pali, aki játssza és Bori, aki írta, felkértek, hogy rendezzem meg. Odaadták a szöveget, nagyon drukkoltam, hogy szeressem, és picit féltem, hogy mi lesz, ha nem fog tetszeni, de közben tudtam, hogy akkor azt is megmondanám nekik. Szerencsére, ahogy olvastam, nagyon eltalált. Mint ahogy Palit is eltalálta ez a szerep. Mind a hárman ugyanazon a humorfrekvencián beszélünk. Nagyon jó érzés volt ez a – megint csak azt tudom mondani – evidencia. Rendkívül inspirálóan hatott az anyag legnemesebb értelemben vett egyszerűsége. Maradandó élmény, hogy ezt a darabot úgy lehetett megfejteni, hogy közben minden kristálytiszta volt.

Bori fantasztikusan írta meg a darabot, amiben Pali kiteljesedhet, és a humor széles skáláját tudja közvetíteni. Ehhez én is hozzá tudtam adni a magam koncepcióját. Mivel élő szerzőről van szó, egyrészt bármikor lehetett kérdezni tőle, másrészt Bori engedett olyan dolgokat belerakni, amik a próbák közben merültek fel, vagy eszembe, eszünkbe jutottak. Például fontos szerepet kap egy hifitorony és hogy a főszereplő meg akar hallgatni egy számot. Ez a visszatérő formai motívum rendezői ötletként került be, és tartalmilag is belesimult a darab szövetébe. Bori ehhez rövid kiegészítő szöveget írt. Tulajdonképpen egy közösen formálódó dolog volt azzal együtt, hogy flottul működő, kötött szövegünk volt.

A színpadon csak egy asztal, egy szekrény és egy szék van, ennek a minimalizmusnak a korlátai engem felszabadítottak a tér kihasználását, bejátszhatóságát illetően. Az asztalra fel lehet ülni, az asztal mögé be lehet bújni, a földre le lehet feküdni. A darab stílusa ezt megengedi.

Volt a három év alatt olyan vendégszereplés, vidéki előadás, amiről érdemes mesélni?

Orosz Dénes: Izgalmas történeteket talán Pali tudna mesélni, én mindig azt tapasztaltam, hogy a közönség mindenhol intenzíven sodródott a történettel, egyszerűen magával ragadta őket. Ez az egésznek az ereje, hogy az ország bármely pontján ugyanolyan önfeledten nevetnek és szórakoznak rajta az emberek. Elvileg ez egy monodráma, végig egy embert látunk, valójában azonban a telefonon keresztül megelevenedik négy-öt nagyon erős figura. Egy többszereplős intellektuális bohózat bontakozik ki előttünk.

Lehet, hogy merész asszociáció, de az általad írt és rendezett Coming out főszereplője is egy önmagát nehezen felvállaló figura. Kortünet ez vajon?

Orosz Dénes: Lehet, ezen még nem gondolkodtam. Bori egy olyan figurát hozott létre Békés Dénes személyében, aki gyáva ahhoz, hogy felvállalja a saját véleményét. A Csányi Sándor alakította Erik ugyan vállalja önmagát, de túlságosan is öntelt – ez lesz a problémák forrása. Abban látom a hasonlóságot, hogy mindkét ember be van zárva a saját sorsába. Békés Dénes konkrétan a rendelőjébe. Ez nagyon világos, ugyanakkor szimbolikus szituáció. Eriknek meg az a sorsa, hogy mindig, mindenhonnan kilógjon. Ezt jelzi, ahogy előbb egy forgóajtóba, majd egy furgonba ragad be, miközben a többiek távolodnak tőle. Szóval van hasonlóság a két karakter között, de mindez nem volt tudatos, csak így alakult.

Visszatérve a „humorfrekvenciához”, a Jurányiban te magad is nézők elé álltál. Milyen élmény volt?

Orosz Dénes: Ez új kaland, amibe bele kell tanulni. Izgalmas volt részt venni benne, szerintem jól sikerült. Nényei Pál, Bori férje találta ki, hogy mi lenne, ha írók stand-upolnának, és megkereste Litkai Gergelyt, aki nagy örömmel és segítőkészséggel karolta fel az ügyet. Csak dicsérni tudom a többieket, nagyszerű volt Karafiáth Orsolya, Teslár Ákos és Pál. Üdítő volt az értelmiségi humor jelenléte.

Van benned egy törekvés, hogy az értelmiségi humort a színházban, filmen vagy akár élőben is, népszerűsíteni?

Orosz Dénes: Maradjunk annyiban, hogy a gatyaletolós humor nem áll annyira közel hozzám. A Monty Pythonban is azt szeretem, hogy elképesztően kicsavart és többrétegű. Sokszor úgy nézem, hogy nem is nevetek rajta, csak tátott szájjal csodálom a komikumnak azt a magas fokát, amit ők műveltek. Hozzáteszem, a primer humorral sincs semmi baj, a Farrelly testvérek például egészen zseniálisan működtetik a filmjeikben.

Lesz következő színházi rendezésed, vagy csak a film érdekel?

Orosz Dénes: A film az igazi szakmám, ez nem kérdés. Természetesen, ha izgalmas színházi lehetőség adódik, akkor nem fogok megfutamodni előle. Főleg, ha olyan, mint a Telefondoktor, vagyis ami azt mozgatja meg bennem, ami igazán én vagyok.

Hodászi Ádám

forrás: http://7ora7.hu/
Megosztás: