A szimpatikus.hu webes interjúja

Vendégünk Göttinger Pál, színházi rendező, zenész.



sztomi: Hogy zajlik a rendezők oktatása? Mármint: ha gyakorlatot akar szerezni, ahhoz szükség van egy társulatra, akikkel dolgozhat, nem? Gondolom azt nem egyszerű megszervezni.

gottingerpal: Hát… komplikált kérdés. Én “hivatalos” útvonalon indultam, vagyis színházrendező szakra jártam a színművészetire. Öt év, kis híg bölcsészképzés és sok-sok gyakorlat, bennélés, miegymás. Utána pedig elkezdtem ajánlgatni magamat, teljesen sikertelenül egyébként, miközben elkezdtek megkeresni, teljesen más utakról, és ez hálisten azóta tart – felelgetek a hívásokra. De: ez nem az egyetlen útvonal, és egyébként nem is biztos, hogy a legjobb. Tőlünk nyugatabbra a referenciáik alapján lesznek rendezők az emberek, ez nagyon jó és fontos dolog: hogy megvalósulásig el tud-e hajtani egy produkciót az ember. És aztán a következőt és a következőt, és közben tudja-e kommunikálni úgy a sikereit, hogy egyre nagyobb anyagi és szakmai bizalmat kapjon… vagyis “bedolgozza” magát. Ez utóbbi útvonal kínkeservesebb, de talán hasznosabb. Részint. Ugyanakkor nekünk nagy mesterek voltak a tanáraink, akikhez a valóságban nem lehetett volna hozzáférni, ez meg az egyetemi képzés mellett szól. Hát, ha teljes társulat nem is, de egyes színészek mindenképpen kellenek – tudni kell, hol kell őket keresni. Ma már facebook-korszak van, szóval ez nem nagyon bonyolult. A nagyobb kérdés a pénz – az egyetemre nekünk eljöttek annak idején a színészek ingyen, mert a vizsgabizottsággal olyan közönséget garantáltunk nekik, akik egyébként nem biztos, hogy így együtt elmennének megtölteni neki egy sort egyébként… és ez nekik megérte. Ha az ember struktúrán kívül szeretne ilyesmit csinálni… nos, ahhoz többet kell ügyeskedni. De nem lehetetlen, és Pesten ennek meglehetős kultúrája is van már. Fogasház, régi Tűzraktér, FüGe, mindenféle… nézelődni kell. Irány a Kazinczy utca, este.

frkandris: Ki az, akivel szívesen dolgoznál együtt? (És miért épp Kulka János ?)

gottingerpal: Nem panaszkodom, sok helyre elvetődtem, és még új dolgok is várnak jövőre… itthon általában sikerült közel jutnom azokhoz, akikkel nagyon dolgozni szerettem volna. Ez mázli. Voltam KoMában és a Szputnyikban is, vagyis a dolog alternatív végén is, most társulatos vidéki kőszínháznak vagyok a tagja Kaposváron, ami a másik véglet – időközben a Bárkán voltam, ami kicsi, műhelyszerű, mégis struktúrán belüli. Azért írom ezt ehhez a kérdéshez, mert nem is az egyes emberek vonzanak, hanem inkább közegek. Nyilván nagy öröm lenne egyszer vendégeskedni a Katonában, megnézni, hogy az milyen – és aztán mondjuk részt venni az új Krétakör egyik projektjében. Az egyes emberek most ezeknek az alkotóközösségeknek a részeiként érdekesek nekem. Most. Hogy tíz év múlva lesz-e társulatosdi, azt most még nem lehet tudni. Szóval: nincs csak úgy vágyam, hogy “vele mindenképp”. Kulka János pedig… na csak várj, ezt még nem mondhatom el.

vicuska: Mire gondoltál, amikor megtudtad, hogy már saját lapod van a Wikipédián?

gottingerpal: Furcsa volt. Próbáltam kitalálgatni, hogy ki írta… meg hogy most hogyan viselkedjem, javítgassam-e a hibákat például. Végül nem csináltam… úgyhogy valaki másnak kell majd átnézni, hehe.

sztomi: Hogy lettél rendező?

gottingerpal: Felvételiztem színész szakra és rendező szakra is, és az utóbbira vettek fel.

mr_blue: Miért pont Firkin?

gottingerpal: Asszem ezt a Barni, az énekes találta ki. A firkin egy (kis) söröshordónyi mennyiség mértékegysége, a számtalan értelmetlen és megjegyezhetetlen angolszász mértékegység egyike. És olyan is kicsit, mint a “basszus” a magyarban, az íres angollal “fekin’”-nek ejtett fucking helyett használatos. Meg egyszerű is, lehet óbégatni – zenekarnév.

frkandris: Van-e valami olyan apróság, motívum, amiből egy előadásnál rá lehet ismerni, hogy te rendezted?

gottingerpal: Hát, nincsen. Én szeretem látni az előadásaimban azokat az apróságokat, amiket “magamnak” tettem oda, senki nem látja, nem is nevet rajta, de nekem valahogy jobb érzés, jobban az enyém az egész. De nem, kézjegyem, stílusom meg ilyesmim nincs – noha most már nem sokáig mondhatom ezt, vagyis: egyre kevésbé, de egyelőre még mondom: fiatal vagyok még ehhez. Van idő. Majd. mostanában inkább azon igyekszem, hogy az előadásaim különbözzenek, vagyis próbálhassak ki sokfélét. Munkamódszer, meg színházi nyelv, meg minden tekintetében. Persze sokszor kevés tér van az embernek igazán maga kedvére alkotni – a kőszínházasdiban az a gyakoribb, hogy egy feladatot kell megoldani. Szeretném azt hinni, hogy nem erőltetem rá magam az előadásaimra. Tudom, hogy sok színházcsináló és rendező azt gondolja, hogy az a jó, ami rettenetesen személyes, de én nem ilyen vagyok. Én azt tartom jónak, ahol én magam nem látszom már – a szereplőim látszanak inkább. Nem a színészek! Akiket játszanak.

frkandris: Hogy néz ki egy átlagos napod?

gottingerpal: Attól függ, próbálunk-e épp, vagy sem – és ha igen, Pesten-e, vagy vidéken. Ha próbálunk, akkor a próbák reggel tíztől délután kettőig és este hattól este tízig tartanak a legtöbb helyen – minden mást bele kell pakolni a maradék időbe – a munkát is, meg az életet is. A rendezősdi legnagyobb része nem a próbán zajlik, hanem külön. Találkozók, megbeszélések, rajzolás a tervezőkkel, mindenféle ügyesbajos teendő. Ezek a reggeli próba előtt, meg a két próba közti négy órában sorakoznak, váltakozó sűrűséggel. A főpróbahéten már összefüggő az egész. Pesten az ember szétszórtabb, többet rohangál a városban, vidéken a színészházak jellemzően közel vannak a színházakhoz, ott életvitel szempontjából nyugodtabb a tempó. Lehet ebédelni próba után, netán aludni délután. Az esti próba után még szokás ottmaradni kicsit, egymással kötetlenebbül beszélni – nem kevés rendező itt instruál igazán, az esti sör mellett. A fentiekből látszik, hogy próbaidőszakban nem nagyon lehet mást csinálni, tehát minden már odatömörül a nem próbálós hetekre. Meg a következő dolgok előkészítése. Találkozás, tárgyalás – és persze töltekezni próbálás, színházba járás (!), öncélú programok, mint például kirándulás vagy múzeum. Próbálni pihenni, de úgysem nagyon lehet… a rendezősdiben nincs munkaidő és munkaidő vége, úgyis az jár az ember fejében, amit legközelebb csinálni fog.

vicuska: Ha nem kellene azzal törődnöd, hogy pénz is legyen abból, amit csinálsz, mit csinálnál másképp?

gottingerpal: Több szünetet tartanék az egyes produkciók között. Tovább érlelném őket, és ha már tényleg pontosan tudom, mit szeretnék, akkor kezdenék el próbálni.

Megosztás: