Még itt vagyok! - az Observer a Szabadesésről

Október 15-én, szombat este 19 órakor tartották a Szabadesés premierjét a Bárka Színházban. A nézőtéren számos ismert művész és szerencsés magánember mellett, természetesen mi is ott voltunk. A premier további különlegessége, hogy az írországi ősbemutató után hazánkban mutatták be először. A darab megvalósításában számos nagyon ügyes elem található. A Cseh Tamás terem színpada ezúttal teljes nagyságában szolgáltatja a színészek számára a játékteret, melyet három elhúzható fehér függöny oszt fel, ezekkel maguk a szereplők alakítják át a színpadot pillanatok alatt, előadás közben. A tér egyben az időt is jelenti, hiszen nemsokára világossá válik számunkra a három idősík, mellyel a dráma operál. Ezek a gyermekkor, a közelmúlt és a jelen. A pódium kiegészül még egy helyszínnel, ez pedig a nézőtér alatti állványzat. Az ebben a különleges atmoszférában játszódó eseményeket egy vetítővásznon követheti a néző. A video ezen kívül nézőpontok érzékeltetésére is szolgál, egyszerre közelíti és távolítja a közönséget a színészekhez. Képe élő, kezelője pedig a szereplők között látható a színpadon. A kamera tehát olykor külső szemlélő, olykor a főhős saját nézőpontja. A színészi alakításokra nem lehet panasz, Kálid Artúr megnyerő természetességgel alakítja a kisfiút, a megkeseredett cinikust, az apát, a beteget egyformán. Kálidon kívül, aki a főszereplő, mindenki több szerepet játszik, igazodva az idősíkok szerinti szükségességhez. Az élmény remek, az innovatív megoldások a viszonylag rövid játékidőben nem hagyják unalmassá válni az egyébként egyszerű történetet, melyben egy középkorú férfi agyvérzést kap, ettől pedig lebénul, majd meghal. Ne gondoljuk azonban, hogy a Szabadesés könnyed estét szerez nekünk vagy gyorsan elfelejtjük. A Szabadesés megnyomorgatja kicsit a lelkünket, rákoppint a kobakunkra, amitől sokáig emlékezni fogunk rá, gondolkodni fogunk rajta. Ha nem lesz túl késő.

Megosztás: